Nyunyóka a világ legaranyosabb gyereke. De komolyan. Én imádom. Mivel beszédben még csak a váváváveveveüüüü-nél tartunk Mozgásban pedig a forgásnál, így azt gondolhatnák az emberek, hogy Nyunyókával semmi, de semmi izgalmas nem történik. Dehogynem!
Először is Nyunyóka csibész, már most, pedig nem rég született. Anya - =én - megtilt neki valamit, pl a papucsom rágását, és elveszem onnét, addig mesterkedik, izeg és mozog mire valahogy megint a szájában a papucsom. Közben rám les és vigyorog, nézi meddig mehet el. Hasonlóan egy másik baba takaróját is megszerezte. Ha tudna beszélni, valahogy így zajlott volna a párbeszéd:
- Helló, Nyunyóka vagyok, de jó takaród van!
- Ugye? Jó puha, anyukám vette.
- És ez címke is milyen remek rajta, megkóstolhatom?
- Hát...
...de a választ meg sem várva, Nyunyóka szája teli van a címkével... a másik baba cuccának címkéjével, és közben élvezettel vigyorog Anyára, hogy hahahá, micsoda jó címkét találtam, ilyen otthon nincs. (Az itthoni címkék már mind ki lettek próbálva, az már nem is izgi). Erre Anya, miután a másik baba anyukája szeme villámokat szór, gyorsan odasuhan Nyunyókához, és elveszi onnét, hogy hát már megint hogy keveredtél ide, ahová nem szabad? és amikor Nyunyóka megint csak arra sündörög a címke irányába, akkor én megint közbelépek, erre jön a sírás, meg a "gonosz vagy, Anya" - hiszti.
Szóval lesz itt még izgi dolog, én úgy érzem. :)
2013. április 4., csütörtök
2013. április 3., szerda
Nostalgic series: the Road to Avonlea
Nowadays, we are watching Road to Avonlea serie at home (I used to watch it, when I was a child). I like this serie, but I had to realise, that it was made 20 years ago! yay! - time is passing really fast!
I liked this show cause all the characters improved personally and every part had a point, a good thing to tell about important things in life like friendships, love, family.
So, here are some pictures from the show, and of the characters - they look like nowadays.
Some comments from me. :)
Well, she is Sarah Polley, played Sara Stanley. She was great. she plays in dramas and "non-Hollywood" fictions. I think her best film is the Secret life of Words. I liked that. :) She was the most talented among the children.
She is Gema Zamporogna, played Felicity King. She was really good, not as good as Sara, but - oh well - not bad. To tell the truth, she was not a really beauty as a child. She was a nice, but not really beautiful. But she improved a lot. She is better now. If I know well she is a pilates teacher and has two children. :)
He is Zachary Bennett, played Felix King at RTA. Well, he was a nice, but really ugly boy... and now, he is a not nice, and really ugly man, yuck. Poor thing. He looks like a serial killer. He would be good for thriller, or horror films to be the "monster" in it. :D To tell the truth, he improved a lot during the RTA years as an actor, but I hope he can sing better than acting, because he has some kinda rockband. Good luck.
Michael Mahonen, played Gus Pike. He played a 19-year-old-boy, when he was 26! UGH! He didn't change, just became older. Well he must be around 50 now, so he is old. :) (Muhahaha... when I will be 50 I will say I'm still NOT old. :D) IMDB doesn't know a lot about him. Neither do I. :)
I don't show pictures of the older characters, because they hadn't change a lot, just became older.
The best character was Jackie Burroughs - a really good actress - as Hetty. R.I.P. :(
I like the old ladies very much. They were so funny. :)
And at the end, - as my friend would say - the "WTF? category" (I don't use abbreviations like this, just quoted :) ) winner is Heather Brown
from this girl:
to this woman:
For me it's the no comment category. Hope she won some kind of beauty prize with her new look, 'cause as an actress... well, she hasn't got too much to rely on... :P
2012. szeptember 6., csütörtök
Öröm és küzdelem
Egy gyerek érkezése mindig nagy öröm. Persze, hogy az. Nagyon sok internetes oldal és nyomtatott szakkönyv szól arról, hogy milyen öröm egy kisbaba, meg hogy milyen fontos a kötődés, a szoptatás és égjen el máglyán, aki nem úgy csinálja. Az anyukák többsége biztos csodálatos. Remekül menedzseli az idejét, vidám, kipihent, boldog. Félév alatt visszanyeri szülés előtti alakját, a gyereke tip-top, 3 óránként eszik, kizárólag anyatejet, mert ugye szopik vagy 2 éves koráig, mert az a hiperjó, mondja a WHO. Szuperanyuka természetesen hordozóban viszi jobbra-balra a gyerekét, amit megköt vagy felcsatol, huss. Válsághelyzetre van készenlétben azért babakocsi, amit csak fölkap, ha lépcsőn kell levinni, mert szuperanyukának mit számít, hogy a babakocsi plusz 10 kiló a gyereken fölül. Természetesen szuperanyuka ösztönből tudja, hogy mikor miért sír a gyerek, és ha sír mit kell vele tenni. Az ő gyereke természetesen a legboldogabb kisbaba a világon. Szuperanyuka a baba mellett tanul, köt, olvas, vasal, háztartást vezet, főz, mos, takarít, ellátja a nagyobb gyerekeket, és még a fodrászhoz is van ideje elmenni. A gyereke soha sem kakis egy percnél tovább, és persze mindig van tiszta, vasalt ruhácskája. Szuperanyukának mindig van ideje a nagyobb gyerekekre is. együtt kézműveskednek, míg a kicsi alszik. Szuperanyuka egy hős. Az anyukák mintaképe, a feleségek gyöngye, mert egy szuperanyukának a férjére is van mindig elég ideje és türelme. Szuperanyukával ugyanaz a gond, mint a derék asszonnyal a Példabeszédek könyvében. Nem létezik.
Ha valaki mégis szuperanyuka, legyen büszke magára, és ne olvasson tovább, hisz a következő írás a nem annyira szuper anyukáknak szól.
Gyereket vállalni öröm, és kell is, és tök jó. De azért nem könnyű, valljuk meg. Most néhány tévhitet szeretnék az alábbiakban eloszlatni.
1. tévhit: ha nem természetes úton szülsz, nem vagy igazi anya
Hülyeség! Kihordtad a gyerekedet, az volt legalább akkora meló, mint megszülni. Rengeteg császáros anyuka érzi úgy, hogy csődöt mondott, hiszen "nem képes szülni". Baromság. Így alakult, hogy császározni kellett. Olyan gyermekágyas szobában voltam, ahol hat anyukából én voltam az egyetlen, akit nem császároztak. És mind jó anyuka volt, a saját gyereküknek a legtökéletesebb.
2. tévhit: ha nem szoptatsz, rossz anya vagy
Ez is marhaság. Nagyon sok, magát nagyon okosnak képzelő ember van a világon, akik rengeteg jó tanácsot tudnak osztogatni arról, hogy miért kell szoptatni, meg hogyan kell szoptatni. Ezek az emberek el sem tudják képzelni, hogy van olyan helyzet, amikor nem lehet szoptatni. Az ő szemükben, aki nem szoptat maga a gonoszság megtestesítője, aki nem törődik a gyerekével, aki önző, hisz nem akarja azt a kis kellemetlenséget vállalni a gyerekéért. Nos, ha nem tudsz szoptatni, de akarsz, akkor tudd, hogy nem a te hibád. Nagyon sok akadálya lehet a szoptatásnak. Például, ha nincs elég tejed. A nagyon okosok azt mondják, hogy tegyük mellre a gyereket gyakrabban, akkor majd megindul. De hidd el, van akinek ez sem segít. hiába teszed mellre a gyereket, ha a gyerek csak szenved, mert nem jön semmi táplálék számára. Ha nincs a ciciben semmi, akkor a gyerek egyszerűen nem fogja szívni, mert a babák is tudják, hogy döglött lovat kár megülni. Persze mindenkinek van egy jó tanácsa erre az esetre.
- Homeopátiás szerek: én a helyedben kidobnám. Nem szeretnék kecskeszar (már bocsánat) vagy gyilkosgalóca molekulát szedegetni, akármennyire hatásos is. Nagyon kreatív neveket tudnak adni ezeknek a bogyóknak, de ha szerencséd van, akkor nincs hatóanyag a kapszulában, amit beszedsz. Ha meg van, azt meg inkább ne kérdezd, hogy honnét. (Aki nem hiszi, járjon utána. A homeopátiások nem rejtik véka alá, hogy miből és hogyan készítik a "gyógyszereiket".). A homeopátia annak hat, aki hisz benne, de akkor már olcsóbb, ha C-vitamint szedsz, és az legalább tényleg használ.
- Szoptatós tea. Van akinek beválik, van akinek nem. Csodát nem szabad várni tőle.
- Sör: hasonló a teához
- Masszírozás: millió változata van. Így vagy úgy, ha nincs, akkor masszírozhatsz napestig, akkor sem lesz több.
- kézi fejés: Ha a gyerek szívóhatására nem jön, akkor a fejésre sem fog.
- simogatás: Aha.. hát persze...
(bővebb infó: www.lll.hu, www.szoptatasert.hu)
- béke, nyugalom, alvás: a kisbabák két-három-négy óránkét esznek. Éjszaka is. Ezt nem mondták?
Persze vannak, akik már végigjárták ezt az utat és rájöttek, hogy van hogy nincs. És akkor mégis csak muszáj pótlást adni. De az okosoknak erre is van megoldásuk.
- Szoptanít készülék: Ami drága is, macerás is, és ráadásul intelligensebb babákon ki se fog.
Aki meg azt mondja, hogy a szoptatás pihenés meg ha egész nap rád van kötve a baba, az is. Az jöjjön ide és csinálja végig azt, amit én. Vessék rám a köveket, de ha kell, én tápszert adok a gyerekemnek CUMISÜVEGBŐL. Lehet, hogy a pokol kénköves bugyraiban fogok sínylődni emiatt, de legalább a gyerekem nyugodt, kiegyensúlyozott baba lesz.
Úgyhogy ha valaki hasonló cipőben jár mint én: tudja, hogy nem rossz anya, mert tápszert ad a gyerekének. Kínozni egy gyereket üres mellekkel, fáradt, ideges anyukával, akinek leszakad a dereka az egész napos hordozósditól és szoptatástól, biztos nagyobb erény, de az én gyerekem az elején pl. 4 órán keresztül szopott, és már azért hagytam abba, mert úgy gondoltam, hogy talán ennem nekem is kell. Persze ekkor ordított szerencsétlen, és az egyik okos rögtön megadta a választ: mellre kell tenni. (Téged meg forró szurokba mártani, még sem tesszük. Sajnos.)
Megjegyzés: a homeopátiát leszámítva (amit nem is fogok kipróbálni, még ha patakokban folyna tőle a tejem, akkor se) az ÖSSZES módszert kipróbáltam hosszú heteken keresztül. Eredmény: nulla, de ennek ellenére nem adom föl. Küzdök. Úgyhogy ha nekem még egyszer be mer szólni valami főokos, tuti leütöm.
3. tévhit: Egy anya ösztönösen tudja miért sír a gyereke
Frászt. Nem tudja. Hosszú hetek munkája mire kideríted, hogy most meg miért ordít ez a gyerek. Nem éhes, nem szomjas, pelenkája tiszta, nincs melege, nem fázik, nem fáj a hasa, akkor meg mi baja van, amiért reggel héttől este tízig folyamatosan üvölt? Aki ilyeneket állít, annak nem volt saját gyereke.... vagy volt, és azt rosszul látta el, mert etette, mikor tisztába kellett volna rakni. Tehát ő a rossz anya, nem te, aki próbálja kitalálni, hogy mi a valódi baj. Amúgy van, hogy a gyerek csak sír. Nem tudni miért. Csak. Front van, vagy valami nüansznyi eltérés van a kis világában, ami zavarja. Ha semmi nem használ, hát semmi nem használ. Most az én gyerekem csinálja ezt. Már eljutottam oda, hogy vagy kidobom az ablakon, vagy benyugtatózom, vagy valami lesz, mert nem bírom. De a nagy ordításban kifáradt és elaludt, így most véletlenül csönd van, és panaszkodhatok a blogomban. :)
4. tévhit Gyereket vállalni csupa öröm, minden anya csupa boldogság
Vagy fáradt és a francba kívánja a büdös kölköt. Ilyen is van. Engem hitegetnek azzal, hogy lesz még jobb is. Amúgy én imádom a kislányomat, nagyon okos, ügyes, szép kislány (love Nyunyóka :) ), úgyhogy igenis aláírom, hogy csupa öröm, de van, amikor a küzdelem rész kerül előtérbe. És nyugodtan érezd azt, hogy "elmennék egy nap szabadságra". "Én is mennék, mennék...", hogy nagyokat idézzek, de nem lehet. Állítólag idővel könnyebb lesz. Nos, erről még nincs tapasztalatom, eddig stagnálnak a nehézségek, nem javul a szituáció. (...és ebben a pillanatban a fejem fölött elkezdték pattogtatni a labdát. De fölmegyek, és fejbe rúgom a szomszédot, az is biztos.)
Na, Nyunyóka ébredezik, úgyhogy ennyit az én okoskodásaimról. :) De mindenki tudja meg, hogy igenis jó anya, ha a gyerekét nem egy szemeteskukába rakta szülés után, akkor mindenképpen az. :)
Ha valaki mégis szuperanyuka, legyen büszke magára, és ne olvasson tovább, hisz a következő írás a nem annyira szuper anyukáknak szól.
Gyereket vállalni öröm, és kell is, és tök jó. De azért nem könnyű, valljuk meg. Most néhány tévhitet szeretnék az alábbiakban eloszlatni.
1. tévhit: ha nem természetes úton szülsz, nem vagy igazi anya
Hülyeség! Kihordtad a gyerekedet, az volt legalább akkora meló, mint megszülni. Rengeteg császáros anyuka érzi úgy, hogy csődöt mondott, hiszen "nem képes szülni". Baromság. Így alakult, hogy császározni kellett. Olyan gyermekágyas szobában voltam, ahol hat anyukából én voltam az egyetlen, akit nem császároztak. És mind jó anyuka volt, a saját gyereküknek a legtökéletesebb.
2. tévhit: ha nem szoptatsz, rossz anya vagy
Ez is marhaság. Nagyon sok, magát nagyon okosnak képzelő ember van a világon, akik rengeteg jó tanácsot tudnak osztogatni arról, hogy miért kell szoptatni, meg hogyan kell szoptatni. Ezek az emberek el sem tudják képzelni, hogy van olyan helyzet, amikor nem lehet szoptatni. Az ő szemükben, aki nem szoptat maga a gonoszság megtestesítője, aki nem törődik a gyerekével, aki önző, hisz nem akarja azt a kis kellemetlenséget vállalni a gyerekéért. Nos, ha nem tudsz szoptatni, de akarsz, akkor tudd, hogy nem a te hibád. Nagyon sok akadálya lehet a szoptatásnak. Például, ha nincs elég tejed. A nagyon okosok azt mondják, hogy tegyük mellre a gyereket gyakrabban, akkor majd megindul. De hidd el, van akinek ez sem segít. hiába teszed mellre a gyereket, ha a gyerek csak szenved, mert nem jön semmi táplálék számára. Ha nincs a ciciben semmi, akkor a gyerek egyszerűen nem fogja szívni, mert a babák is tudják, hogy döglött lovat kár megülni. Persze mindenkinek van egy jó tanácsa erre az esetre.
- Homeopátiás szerek: én a helyedben kidobnám. Nem szeretnék kecskeszar (már bocsánat) vagy gyilkosgalóca molekulát szedegetni, akármennyire hatásos is. Nagyon kreatív neveket tudnak adni ezeknek a bogyóknak, de ha szerencséd van, akkor nincs hatóanyag a kapszulában, amit beszedsz. Ha meg van, azt meg inkább ne kérdezd, hogy honnét. (Aki nem hiszi, járjon utána. A homeopátiások nem rejtik véka alá, hogy miből és hogyan készítik a "gyógyszereiket".). A homeopátia annak hat, aki hisz benne, de akkor már olcsóbb, ha C-vitamint szedsz, és az legalább tényleg használ.
- Szoptatós tea. Van akinek beválik, van akinek nem. Csodát nem szabad várni tőle.
- Sör: hasonló a teához
- Masszírozás: millió változata van. Így vagy úgy, ha nincs, akkor masszírozhatsz napestig, akkor sem lesz több.
- kézi fejés: Ha a gyerek szívóhatására nem jön, akkor a fejésre sem fog.
- simogatás: Aha.. hát persze...
(bővebb infó: www.lll.hu, www.szoptatasert.hu)
- béke, nyugalom, alvás: a kisbabák két-három-négy óránkét esznek. Éjszaka is. Ezt nem mondták?
Persze vannak, akik már végigjárták ezt az utat és rájöttek, hogy van hogy nincs. És akkor mégis csak muszáj pótlást adni. De az okosoknak erre is van megoldásuk.
- Szoptanít készülék: Ami drága is, macerás is, és ráadásul intelligensebb babákon ki se fog.
Aki meg azt mondja, hogy a szoptatás pihenés meg ha egész nap rád van kötve a baba, az is. Az jöjjön ide és csinálja végig azt, amit én. Vessék rám a köveket, de ha kell, én tápszert adok a gyerekemnek CUMISÜVEGBŐL. Lehet, hogy a pokol kénköves bugyraiban fogok sínylődni emiatt, de legalább a gyerekem nyugodt, kiegyensúlyozott baba lesz.
Úgyhogy ha valaki hasonló cipőben jár mint én: tudja, hogy nem rossz anya, mert tápszert ad a gyerekének. Kínozni egy gyereket üres mellekkel, fáradt, ideges anyukával, akinek leszakad a dereka az egész napos hordozósditól és szoptatástól, biztos nagyobb erény, de az én gyerekem az elején pl. 4 órán keresztül szopott, és már azért hagytam abba, mert úgy gondoltam, hogy talán ennem nekem is kell. Persze ekkor ordított szerencsétlen, és az egyik okos rögtön megadta a választ: mellre kell tenni. (Téged meg forró szurokba mártani, még sem tesszük. Sajnos.)
Megjegyzés: a homeopátiát leszámítva (amit nem is fogok kipróbálni, még ha patakokban folyna tőle a tejem, akkor se) az ÖSSZES módszert kipróbáltam hosszú heteken keresztül. Eredmény: nulla, de ennek ellenére nem adom föl. Küzdök. Úgyhogy ha nekem még egyszer be mer szólni valami főokos, tuti leütöm.
3. tévhit: Egy anya ösztönösen tudja miért sír a gyereke
Frászt. Nem tudja. Hosszú hetek munkája mire kideríted, hogy most meg miért ordít ez a gyerek. Nem éhes, nem szomjas, pelenkája tiszta, nincs melege, nem fázik, nem fáj a hasa, akkor meg mi baja van, amiért reggel héttől este tízig folyamatosan üvölt? Aki ilyeneket állít, annak nem volt saját gyereke.... vagy volt, és azt rosszul látta el, mert etette, mikor tisztába kellett volna rakni. Tehát ő a rossz anya, nem te, aki próbálja kitalálni, hogy mi a valódi baj. Amúgy van, hogy a gyerek csak sír. Nem tudni miért. Csak. Front van, vagy valami nüansznyi eltérés van a kis világában, ami zavarja. Ha semmi nem használ, hát semmi nem használ. Most az én gyerekem csinálja ezt. Már eljutottam oda, hogy vagy kidobom az ablakon, vagy benyugtatózom, vagy valami lesz, mert nem bírom. De a nagy ordításban kifáradt és elaludt, így most véletlenül csönd van, és panaszkodhatok a blogomban. :)
4. tévhit Gyereket vállalni csupa öröm, minden anya csupa boldogság
Vagy fáradt és a francba kívánja a büdös kölköt. Ilyen is van. Engem hitegetnek azzal, hogy lesz még jobb is. Amúgy én imádom a kislányomat, nagyon okos, ügyes, szép kislány (love Nyunyóka :) ), úgyhogy igenis aláírom, hogy csupa öröm, de van, amikor a küzdelem rész kerül előtérbe. És nyugodtan érezd azt, hogy "elmennék egy nap szabadságra". "Én is mennék, mennék...", hogy nagyokat idézzek, de nem lehet. Állítólag idővel könnyebb lesz. Nos, erről még nincs tapasztalatom, eddig stagnálnak a nehézségek, nem javul a szituáció. (...és ebben a pillanatban a fejem fölött elkezdték pattogtatni a labdát. De fölmegyek, és fejbe rúgom a szomszédot, az is biztos.)
Na, Nyunyóka ébredezik, úgyhogy ennyit az én okoskodásaimról. :) De mindenki tudja meg, hogy igenis jó anya, ha a gyerekét nem egy szemeteskukába rakta szülés után, akkor mindenképpen az. :)
2011. december 2., péntek
hopp!
Hopp hopp hopp... ez a blog jött szembe...
http://biztosut.blogspot.com/
Persze, nem véletlenül... részletek talán később... :)
http://biztosut.blogspot.com/
Persze, nem véletlenül... részletek talán később... :)
2011. november 17., csütörtök
Meet the Potters
Potterék (valójában nem Potter, mert az angol név, hanem más, de most itt mindegy) a földszinten laknak négyemeletes társasházunkban. Anyukám meg én a negyediken. Legalábbis így volt, még férjhez nem mentem és el nem költöztem otthonról. De Potterékkel addig voltak kalandjaim nekem is még ott laktam, szóval ez egy múltba vesző iromány lesz. Ezt jól megaszondtam.
Potterék egy jelenség család. Kb. 15 éve költöztek a házunkba, azóta színesítik mindennapjait a közösségnek: Pl. mikor mész haza péntek délután ötkor a suliból, hogy végre egy nap, amikor előbb hazaérek és a rendőrség nem enged be a házba, mert Potteréknél balhé van, vagy amikor kisebb katonai alakulat masírozik be a földszintre, hogy rárúgják Potterékre az ajtót, mert egy éve nem fizetik sem a vizet, sem a villanyt, sem a semmit, és kikapcsolni nem lehet, mert társasház és úgy van kitalálva, hogy ha nekik kikapcsolják, akkor nekünk is.. vagy mikor a házban nyomoz az Interpol (!!!), hogy nem rejtegetjük-e Bélát, és tudjuk-e hogy kicsoda, és egyébként is mit tudunk?
De azért sok mindent köszönhetünk nekik, pl. ők indukálták a zárat a kapura. Ugyanis nálunk hosszú évekig nem volt zár a lépcsőház bejárati ajtaján, mert nem kellett. "Szegény házba szegények laknak, ide nem jön úgyse senki" alapon, nem is lehetett még becsukni se a kaput rendesen, nemhogy zár, kackac... "ide már csak hozni lehet", ahogy a képviselő mondta. Aztán beköltöztek Potterék. És itt kezdődtek a bajok, mert Potterék nagy családban élnek (11-en laknak 52 nm-en, bejelentés szerint, amúgy szerintem legalább 50-en) A nagy család nagy baráti körrel, kuncsaftokkal a családi bizniszhez, dílerekkel, és egyéb alvilági figurákkal rendelkezett, de amilyen sokan voltak, olyan szeretőek voltak mások iránt, amolyan befogadó jellemek...
Befogadták a csöves bácsit a lépcsőházba, a szipus embert a pincébe, szóval nagyon jótét lelkek...
De akkor mikor hajnalban az akkor még csak 65 éves Jani bácsinak kellett kitessékelnie a csövest a családjával és baráti körével együtt a lépcsőházból, mert elfeküdték az utat, akkor döntött úgy a köz, hogy ide már pedig zár kell... (gonoszabb gondolatok szerint olyan, amihez Potteréknek nincs kulcsuk... de mivel jogaik vannak, ezért nem zárhatjuk ki őket a házból... sajnos.. marad a füstbomba... ) De végül is felszerelték és immáron 10 éve van zár a kapun, ami eddig 25-ször romlott el, mert Potterék nem tudják rendeltetésszerűen használni. Annyira megszokták, hogy csak löknek egyet a vasajtón, és bent vannak, hogy nem bírnak róla leszokni.. a zárt ajtó meg nem nyílik, ha csak lökdösöd, ez benne lényeg... és ők bosszúból általában berúgják a kb. 5 centi vastag biztonsági ajtóüveget... vagyis bocs... "véletlenül nekiszalad a kisgyerek" és egy gyerekkel csak nem fogjuk már kifizettetni a kárt, hát milyen szívtelen dögök vagyunk mi? Szóval ilyenek Potterék. Kalandosak.
A topsztorik egyike a szipus ember, aki a kutyájával (!!!) együtt lakott Potterék pincéjében vagy két hétig.
Potterék egy jelenség család. Kb. 15 éve költöztek a házunkba, azóta színesítik mindennapjait a közösségnek: Pl. mikor mész haza péntek délután ötkor a suliból, hogy végre egy nap, amikor előbb hazaérek és a rendőrség nem enged be a házba, mert Potteréknél balhé van, vagy amikor kisebb katonai alakulat masírozik be a földszintre, hogy rárúgják Potterékre az ajtót, mert egy éve nem fizetik sem a vizet, sem a villanyt, sem a semmit, és kikapcsolni nem lehet, mert társasház és úgy van kitalálva, hogy ha nekik kikapcsolják, akkor nekünk is.. vagy mikor a házban nyomoz az Interpol (!!!), hogy nem rejtegetjük-e Bélát, és tudjuk-e hogy kicsoda, és egyébként is mit tudunk?
De azért sok mindent köszönhetünk nekik, pl. ők indukálták a zárat a kapura. Ugyanis nálunk hosszú évekig nem volt zár a lépcsőház bejárati ajtaján, mert nem kellett. "Szegény házba szegények laknak, ide nem jön úgyse senki" alapon, nem is lehetett még becsukni se a kaput rendesen, nemhogy zár, kackac... "ide már csak hozni lehet", ahogy a képviselő mondta. Aztán beköltöztek Potterék. És itt kezdődtek a bajok, mert Potterék nagy családban élnek (11-en laknak 52 nm-en, bejelentés szerint, amúgy szerintem legalább 50-en) A nagy család nagy baráti körrel, kuncsaftokkal a családi bizniszhez, dílerekkel, és egyéb alvilági figurákkal rendelkezett, de amilyen sokan voltak, olyan szeretőek voltak mások iránt, amolyan befogadó jellemek...
Befogadták a csöves bácsit a lépcsőházba, a szipus embert a pincébe, szóval nagyon jótét lelkek...
De akkor mikor hajnalban az akkor még csak 65 éves Jani bácsinak kellett kitessékelnie a csövest a családjával és baráti körével együtt a lépcsőházból, mert elfeküdték az utat, akkor döntött úgy a köz, hogy ide már pedig zár kell... (gonoszabb gondolatok szerint olyan, amihez Potteréknek nincs kulcsuk... de mivel jogaik vannak, ezért nem zárhatjuk ki őket a házból... sajnos.. marad a füstbomba... ) De végül is felszerelték és immáron 10 éve van zár a kapun, ami eddig 25-ször romlott el, mert Potterék nem tudják rendeltetésszerűen használni. Annyira megszokták, hogy csak löknek egyet a vasajtón, és bent vannak, hogy nem bírnak róla leszokni.. a zárt ajtó meg nem nyílik, ha csak lökdösöd, ez benne lényeg... és ők bosszúból általában berúgják a kb. 5 centi vastag biztonsági ajtóüveget... vagyis bocs... "véletlenül nekiszalad a kisgyerek" és egy gyerekkel csak nem fogjuk már kifizettetni a kárt, hát milyen szívtelen dögök vagyunk mi? Szóval ilyenek Potterék. Kalandosak.
A topsztorik egyike a szipus ember, aki a kutyájával (!!!) együtt lakott Potterék pincéjében vagy két hétig.
2011. október 12., szerda
Játékvilág
Jártamban keltemben be-betérek egy játékboltba ad hoc. Szeretek körülnézni ilyen helyeken, na nem pályázom sem a legújabb LEGO gyűjteményre, sem pancsoló Barbie 269. kiadására. Egyszerűen kíváncsi vagyok.
Mivel azt gondolom, hogy az, hogy hogyan neveljük gyermekeinket megmutatja, hogy milyen társadalomban is élünk, mindig érdekes tapasztalat egy ilyen üzlet. Legutóbb kb. egy éve, kettő voltam ilyen boltban nem vásárlási céllal.
A korábbi tapasztalataim.
1-2 éve nagy divatja volt a nagyfejű babáknak. Ezek tkp. ugyanolyan babák, mint a Barbiek, csak aránytalanul nagy a fejük, a fejükön a szemük és a szájuk meg pláne aránytalan. Ilyen babákból lehetett kapni ezernyi változatot. Az akkor divatos ruhák mini változataiban pózoltak a műanyaglányok, engem meg a frász kerülgetett egyiktől másiktól. A barátnőm, aki akkor velem tartott csak ennyit mondott ezekre a babákra: "mint egy domina..." Hát, talán nem is nagyon fűznék ennél többet a jellemzéshez, tényleg valami szexuális perverziótól fűtött ember tervezhette a külsejüket, de hogy én a 10 éves lányom kezébe ilyet akkor sem adnék, ha ingyen lenne, az biztos.
Legutóbb nagy reneszánsza volt Micimackónak: Micimackó volt az összes plüssfigura, természetesen Verdák, Hannah Montana (akiről még mindig csak sejtéseim vannak, hogy filmsorozat szereplője lehet, de akkor meg mért énekel?) és valami igen csúf szörnyek mellett még Spongya Bob és barátai voltak a nyerők. No, meg persze a kihagyhatatlan: Harry Potter. Ez afféle keményvonalas fogyasztóvá nevelés, sajnos, akármilyen szép is egy Disney mese, egy célja van a körülötte levő kampánynak: irányítható fogyasztóvá nevelni a legkisebbeket is.
A legjobban a társasjátékokat szeretem, mert akárhogy is, elmúltak azok az idők, mikor a társasjáték egy dobókockát és három bábut jelentett. Egyre kreatívabb és felnőttek által is élvezhető játékok jelennek meg a piacon. Catan, Carassone és társaik csak a kezdet. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan bővülni fog a jó társasjátékok köre.
Természetesen, a játékboltok állandó elemei a fajátékok, meg kicsi műanyag izécskék, meg ruhácskák, cipőcskék, kézműves golyócskák, pakkocskák, rajzszettecskék... kislányoknak, kisfiúknak. 3D puzzle, modellautó meg távirányítós repülő a nagyobb gyerekeknek.
A helyzet jelenleg nem sokat változott, viszont legutóbb örömmel konstatáltam, hogy örömlányokat meghazudtoló öltözékben lifegő Barbie és Barbie-utánzatok kishíján teljesen eltűntek, felváltotta őket az új divat: (Disney) hercegnők. Disney hercegnők folynak mindenhonnan.. itt Hamupipőke, ott Hófehérke, amott a Kis Hableány, megint máshol Seherezádé, vagy kicsoda az Aladdin meséből. (Bedi húgom biztos tudná a neveket, nagy rajongó. :)) Egytől egyik fröcsöntött változatban pompáznak a Disney figurák. Amit nem a Disney talált ki, azt kitalálta a Matel. (A Barbie babákat a Matel cég gyártja.) Pillangó hercegnő, Hercegnőiskolába járó hercegnő, Tündérhercegnő, Naphercegnő, Szivárványhercegnő, Dzsungelhercegnő, elmebaj hercegnő... A csapból is folynak a hercegnők meg a királynők.. ennek rózsaszín a haja, annak lila a szárnya. Van vegyítve is Tündérhercegnő álnéven kék, csillogós szárnyakkal, csillivilli ruhácskával és lila műanyagkoronával. Adnak hozzá értékes, fröcsöntött karkötőt is a kislánynak, aranyszínűt, szívecskeformájút. Elenyésző mennyiségben vannak azért strandoló Barbiek meg etélyiruhás és menyasszony Barbiek, ezek csak sima emberek, nem hercegnők, még szerencse. Belegondoltam, hogy az én gyerekkoromban milyen babák votlak a "menők". Nos, persze Barbie nálunk is nagy szám volt, sírva könyörögtem érte több éven keresztül, mire a család összespórolt egy no name darabra. De lett. Az tényleg no name volt, mert azon kívül, hogy volt egy rózsaszín szép ruhája, meg egy textil koronája, sok mindent nem tudott, de nekem akkor is ez volt a legnagyobb kincsem.. egészen addig még le nem törtem a fejét... (hopsz... :) ). Akkoriban a kilencvenes évek elején divatos sztreccsruhás, "ultrahair" Barbiek voltak a jellemzőek, aminek egyszer le lehetett vágni a haját, és rakhattál bele póthajat a fejébe, és akkor megint hosszú lett, de jó. Hozzáteszem.. egyszer minden babának le lehet vágni a haját, ezt minden gyerek tudja... :D Akkoriban is voltak királynők, azt hiszem, a babavilágban, de főleg a menyasszonyok voltak a nyerők.. vagy ötvenféle menyasszonyi Barbiet lehetett kapni. Volt állatidomár Barbie is, ami mellé lehetett lovat meg kutyát venni, de a kedvencem, akkor is a kerekes székes Barbie volt. :D Persze, a fent felsoroltak közül egyiket se láttam élőben, a sajátomat kivéve, talán Bedinek volt egy ultrahair babája, de ennyi. Akkoriban az elfogadásra próbálták nevelni a gyermekeket, megjelentek a fekete meg vöröshajú Barbie barátnők (hadd ne tudjam mi volt a nevük, biztos Barbie az is, vagy nem. :P ) A feketebőrű, indiai meg kínai Barbiek, a kerekesszékes, a a terhes, a nem tudom milyen babák. Most meg mindenki hercegnő, meg menyasszony, meg divatdiktátor. De főleg hercegnő. Hogy mennyire borzasztóan ízlésromboló amúgy ez a fene nagy hercegnősdi mutatja, hogy a hercegnő vonalnak nincs vége. Megjelentek a hercegnők legjobb barátai: az egyszarvúak. Csillámpóni kifejezésen eddig csak nevettem, hogy áhh ilyen nincs.. de van! Csillogós, rózsaszín, szárnya van, meg egy szarvacskája, ami szintén csillogós rózsaszín, csak más árnyalatban, rosszabb esetben hangot is ad (nem akarom tudni), jobb esetben plüssből van, és nejlon borítja kicsike testét. Nagy, ronda, ízléstelen és marha drága. A kislányok imádják.
A csillámpóni, avagy csillámunicornis mellé jár mini ruhácska is.. változatosság kedvié szintén rózsaszín, és van hozzá műanyag tiara meg varázspálca.. csak tízerzer.. potompénz egy ilyen vacakért.
Hogy a divatos gyerekjátékok ízléstelenek, azt eddig is tudtam. Nem mondom, hogy visszasírom a perverzek babáit, mert nem sírom, de ez az émelyítően édeskés, hercegnős nyáltenger, ami folyik a gyerekekre (és akkor a kisfiúk játékaival nem is törődtünk, maybe next time) ugyanúgy hányiger keltő. Egyszerűen rombolja az ízlést, a fantáziát, az egyéniséget. Idióta plázacsirkéket csinál az alapvetően aranyos kislányokból. Ezek után én nem csodálkozom, hogy futószalagon kerülnek ki a "Doktor Szöszi" c. filmből ismert lánykák a gimnáziumokból és egyéb középfokú oktatási intézményekből. És a helyzet csak romlik. Ez a tápos generáció, akik manapság a Nyugatiban ücsörögnek a földön szabadidejükben, füvet szívnak, diszkóba vagy rockkoncertre járnak, kólát isznak reggelire, szögekkel veretik ki az arcukat és egyéb testrészeiket, szóval ez a tápos, nihilben élő, semmi iránt sem fogékony, hamburgergeneráció is volt valaha aranyos kisgyerek, meg magát kiránylánynak képzelő kislány, csak valahogy félrenevelődtek, valahogy, valamit nagyon elszúrtunk. És ez látszik a játékokon. Most már nem mini felnőtteket akarunk csinálni a gyerekekből, meg elfogadásra nevelni, mint régen, most már az idétlen gyerekkorban akarjuk megtartani őket. Csak a Disney világ hamis világ, ahol herceg jön fehér lovon és fölébreszti Csipkerózsikát, aki 100 évnyi alvás után is 16 éves maradt. Ugyan, ez csak mese. Szép dolog, de azért van határa.
Mivel azt gondolom, hogy az, hogy hogyan neveljük gyermekeinket megmutatja, hogy milyen társadalomban is élünk, mindig érdekes tapasztalat egy ilyen üzlet. Legutóbb kb. egy éve, kettő voltam ilyen boltban nem vásárlási céllal.
A korábbi tapasztalataim.
1-2 éve nagy divatja volt a nagyfejű babáknak. Ezek tkp. ugyanolyan babák, mint a Barbiek, csak aránytalanul nagy a fejük, a fejükön a szemük és a szájuk meg pláne aránytalan. Ilyen babákból lehetett kapni ezernyi változatot. Az akkor divatos ruhák mini változataiban pózoltak a műanyaglányok, engem meg a frász kerülgetett egyiktől másiktól. A barátnőm, aki akkor velem tartott csak ennyit mondott ezekre a babákra: "mint egy domina..." Hát, talán nem is nagyon fűznék ennél többet a jellemzéshez, tényleg valami szexuális perverziótól fűtött ember tervezhette a külsejüket, de hogy én a 10 éves lányom kezébe ilyet akkor sem adnék, ha ingyen lenne, az biztos.
Legutóbb nagy reneszánsza volt Micimackónak: Micimackó volt az összes plüssfigura, természetesen Verdák, Hannah Montana (akiről még mindig csak sejtéseim vannak, hogy filmsorozat szereplője lehet, de akkor meg mért énekel?) és valami igen csúf szörnyek mellett még Spongya Bob és barátai voltak a nyerők. No, meg persze a kihagyhatatlan: Harry Potter. Ez afféle keményvonalas fogyasztóvá nevelés, sajnos, akármilyen szép is egy Disney mese, egy célja van a körülötte levő kampánynak: irányítható fogyasztóvá nevelni a legkisebbeket is.
A legjobban a társasjátékokat szeretem, mert akárhogy is, elmúltak azok az idők, mikor a társasjáték egy dobókockát és három bábut jelentett. Egyre kreatívabb és felnőttek által is élvezhető játékok jelennek meg a piacon. Catan, Carassone és társaik csak a kezdet. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan bővülni fog a jó társasjátékok köre.
Természetesen, a játékboltok állandó elemei a fajátékok, meg kicsi műanyag izécskék, meg ruhácskák, cipőcskék, kézműves golyócskák, pakkocskák, rajzszettecskék... kislányoknak, kisfiúknak. 3D puzzle, modellautó meg távirányítós repülő a nagyobb gyerekeknek.
A helyzet jelenleg nem sokat változott, viszont legutóbb örömmel konstatáltam, hogy örömlányokat meghazudtoló öltözékben lifegő Barbie és Barbie-utánzatok kishíján teljesen eltűntek, felváltotta őket az új divat: (Disney) hercegnők. Disney hercegnők folynak mindenhonnan.. itt Hamupipőke, ott Hófehérke, amott a Kis Hableány, megint máshol Seherezádé, vagy kicsoda az Aladdin meséből. (Bedi húgom biztos tudná a neveket, nagy rajongó. :)) Egytől egyik fröcsöntött változatban pompáznak a Disney figurák. Amit nem a Disney talált ki, azt kitalálta a Matel. (A Barbie babákat a Matel cég gyártja.) Pillangó hercegnő, Hercegnőiskolába járó hercegnő, Tündérhercegnő, Naphercegnő, Szivárványhercegnő, Dzsungelhercegnő, elmebaj hercegnő... A csapból is folynak a hercegnők meg a királynők.. ennek rózsaszín a haja, annak lila a szárnya. Van vegyítve is Tündérhercegnő álnéven kék, csillogós szárnyakkal, csillivilli ruhácskával és lila műanyagkoronával. Adnak hozzá értékes, fröcsöntött karkötőt is a kislánynak, aranyszínűt, szívecskeformájút. Elenyésző mennyiségben vannak azért strandoló Barbiek meg etélyiruhás és menyasszony Barbiek, ezek csak sima emberek, nem hercegnők, még szerencse. Belegondoltam, hogy az én gyerekkoromban milyen babák votlak a "menők". Nos, persze Barbie nálunk is nagy szám volt, sírva könyörögtem érte több éven keresztül, mire a család összespórolt egy no name darabra. De lett. Az tényleg no name volt, mert azon kívül, hogy volt egy rózsaszín szép ruhája, meg egy textil koronája, sok mindent nem tudott, de nekem akkor is ez volt a legnagyobb kincsem.. egészen addig még le nem törtem a fejét... (hopsz... :) ). Akkoriban a kilencvenes évek elején divatos sztreccsruhás, "ultrahair" Barbiek voltak a jellemzőek, aminek egyszer le lehetett vágni a haját, és rakhattál bele póthajat a fejébe, és akkor megint hosszú lett, de jó. Hozzáteszem.. egyszer minden babának le lehet vágni a haját, ezt minden gyerek tudja... :D Akkoriban is voltak királynők, azt hiszem, a babavilágban, de főleg a menyasszonyok voltak a nyerők.. vagy ötvenféle menyasszonyi Barbiet lehetett kapni. Volt állatidomár Barbie is, ami mellé lehetett lovat meg kutyát venni, de a kedvencem, akkor is a kerekes székes Barbie volt. :D Persze, a fent felsoroltak közül egyiket se láttam élőben, a sajátomat kivéve, talán Bedinek volt egy ultrahair babája, de ennyi. Akkoriban az elfogadásra próbálták nevelni a gyermekeket, megjelentek a fekete meg vöröshajú Barbie barátnők (hadd ne tudjam mi volt a nevük, biztos Barbie az is, vagy nem. :P ) A feketebőrű, indiai meg kínai Barbiek, a kerekesszékes, a a terhes, a nem tudom milyen babák. Most meg mindenki hercegnő, meg menyasszony, meg divatdiktátor. De főleg hercegnő. Hogy mennyire borzasztóan ízlésromboló amúgy ez a fene nagy hercegnősdi mutatja, hogy a hercegnő vonalnak nincs vége. Megjelentek a hercegnők legjobb barátai: az egyszarvúak. Csillámpóni kifejezésen eddig csak nevettem, hogy áhh ilyen nincs.. de van! Csillogós, rózsaszín, szárnya van, meg egy szarvacskája, ami szintén csillogós rózsaszín, csak más árnyalatban, rosszabb esetben hangot is ad (nem akarom tudni), jobb esetben plüssből van, és nejlon borítja kicsike testét. Nagy, ronda, ízléstelen és marha drága. A kislányok imádják.
A csillámpóni, avagy csillámunicornis mellé jár mini ruhácska is.. változatosság kedvié szintén rózsaszín, és van hozzá műanyag tiara meg varázspálca.. csak tízerzer.. potompénz egy ilyen vacakért.
Hogy a divatos gyerekjátékok ízléstelenek, azt eddig is tudtam. Nem mondom, hogy visszasírom a perverzek babáit, mert nem sírom, de ez az émelyítően édeskés, hercegnős nyáltenger, ami folyik a gyerekekre (és akkor a kisfiúk játékaival nem is törődtünk, maybe next time) ugyanúgy hányiger keltő. Egyszerűen rombolja az ízlést, a fantáziát, az egyéniséget. Idióta plázacsirkéket csinál az alapvetően aranyos kislányokból. Ezek után én nem csodálkozom, hogy futószalagon kerülnek ki a "Doktor Szöszi" c. filmből ismert lánykák a gimnáziumokból és egyéb középfokú oktatási intézményekből. És a helyzet csak romlik. Ez a tápos generáció, akik manapság a Nyugatiban ücsörögnek a földön szabadidejükben, füvet szívnak, diszkóba vagy rockkoncertre járnak, kólát isznak reggelire, szögekkel veretik ki az arcukat és egyéb testrészeiket, szóval ez a tápos, nihilben élő, semmi iránt sem fogékony, hamburgergeneráció is volt valaha aranyos kisgyerek, meg magát kiránylánynak képzelő kislány, csak valahogy félrenevelődtek, valahogy, valamit nagyon elszúrtunk. És ez látszik a játékokon. Most már nem mini felnőtteket akarunk csinálni a gyerekekből, meg elfogadásra nevelni, mint régen, most már az idétlen gyerekkorban akarjuk megtartani őket. Csak a Disney világ hamis világ, ahol herceg jön fehér lovon és fölébreszti Csipkerózsikát, aki 100 évnyi alvás után is 16 éves maradt. Ugyan, ez csak mese. Szép dolog, de azért van határa.
2011. június 20., hétfő
Tisztaság, engedelmesség, szegénység - hétvége a ferencesekkel
Hát egy nagyon nagyon nagyon sok kegyelemben és áldásban teli hétvégét zárhatunk ismét. Ferencesekkel töltöttük a péntek-szombatot, lelkünket gyakorolva, edzve a jövőre. Jó volt. A legjobb István testvér előadása végén volt, mikor is mindenki föláldozhatta magát Jézusnak. Rá feküdtünk ilyen bazi nagy farönkökre, és ott, mint Izsák az oltáron, szemlélhettük Krisztust. Nagy élmény volt, aztán meg is jelöltetettünk. :) Előtte meg éjszakai túra Szent Ferenc imája szerint, hogy az milyen jó volt... hihetetlenül nagyon jó! :)
Külön hála a horvát testvérekért, akik fokozták a hétvége hangulatát. :)
Hála ezért a sok kegyelemért, de tényleg! :)
Persze, lemaradtam egy táncos buliról, de táncos buli lesz még annyi, amiről lemaradok, hogy ihaj, de ferences hétvége az nem lesz ilyen másik, az biztos. :)
Külön hála a horvát testvérekért, akik fokozták a hétvége hangulatát. :)
Hála ezért a sok kegyelemért, de tényleg! :)
Persze, lemaradtam egy táncos buliról, de táncos buli lesz még annyi, amiről lemaradok, hogy ihaj, de ferences hétvége az nem lesz ilyen másik, az biztos. :)
2011. június 10., péntek
A néptánc meg ami mögötte van
Én nem tudom, hogy az emberek fejében mi él, ha ezt mondom, hogy "tánc". Igen, én is társastáncoltam, versenytáncoltam és tanultunk ilyeneket, hogy rumba, meg szamba meg anyámkínja. Tekeregni kellett benne, meg riszálni magadat még szét nem estél. Nekem nem tetszett. Én elhiszem, hogy a mai világban, ahol a tánckultúra annyit tesz, hogy a ritmust tisztelve vonaglanak a fiatalok a diszkóban, de azért van más is, mint ez a semmi. Például a magyar néptánc. A magyar néptáncban (továbbiakban néptánc) az a jó, hogy kulturális értéke van, hozzátartozik a magyar kultúrához, értéket közvetít, szép és még élvezhető is (ha nem dél-alföldről származik, ugye... :)))) ). Van hagyománya és történelme. Tök jó.
Nem tudom, hogy egyes laikusok mit képzelnek a néptáncról, és pláne mit képzelnek egy néptáncos próbáról? Vajon mit csinálhatnak ott a néptáncosok? Hmm.. nagyon izgalmas dolgokat lehet ott átélni... hát, komolyan mondom, hihetetlen hogy egyes emberek hogy képzelik el a néptáncpróbát. Egyik ismerősöm vágta a fejemhez: biztos ott fogdossák a fiúk a lányokat... erre én meg majdnem megkérdeztem tőle, hogy "neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?" (by Sanyi, a Bagoly) Hát komolyan. Gáz.
Segítek a laikusoknak: egy nem kezdő, de nem is teljesen profi együttes próbája az alábbiakból áll.
Van egy táncra alkalmas vagy nem annyira alkalmas hely (balett-terem, tornaterem, pince, közösségi ház stb.), ami jobb esetben levegőt és megfelelő padlót biztosít. Ebben összegyűlnek a fiúk-lányok 1:2 arányban legtöbbször. Öltözék: fiúknak: szakadt/melós/sportolós póló, tréningnadrág, jobbaknak táncos bakancs, nem annyira jobbaknak tornacipő; lányoknak: tesipóló, szoknya, harisnya, szoknya alá nadrág (ha nem felejtik el) és karaktercipő. Egy átlagos próba menete: bemelegítés (60 perc) tartalmazza: futást, ugrálást, ritmus- és tartásgyakorlatokat, nyújtást. A maradék időben (kb. 2 óra) tánctanulás van: figurák ismételgetése, lépések ismételgetése orrvérzésig, stílusgyakorlatok, lányok forognak magukban, mint a búgócsiga, a fiúk meg csapkodják magukat mert mazochisták. Végül párban gyakorlás van, amikor a lányok 30 másodpercenként odébb állnak: "lányok eggyel tovább!". A próba általában fárasztó, jobb helyeken beszélgetni nem lehet a próba alatt, mert zavarod a tanárt, meg lemaradsz az érdemi információról. Az összes társalgás: "szia, bocs, kösz" szavakra korlátozódik. Ahhoz már nagyon jóban kell legyél valakivel, hogy ennél többet beszélgess vele, megkockáztatván, hogy a vezető leordítja a fejedet, hogy zavarod a próbát. Mindenki fáradt, izzadt, büdös, főleg a fiúk. Egyik izzadt fiútól a másik izzadt fiúig.. hmm de jó.. belekenheted az egyik fiú izzadtságát a másik fiú izzadt pólójába a tenyeredről. Ez aztán az élvezet.
Az ember általában azért jár próbára, mert tanulhat valamit és mert közösségi élmény. Ha valaki szexuális defektjeit szeretné kiélni, az mást keressen, ne néptáncegyüttest.
Én elhiszem, hogy a reneszánsz idején (1500-as évek) a botrány teteje volt, hogy két ember - általában egy férfi és egy nő - nyilvánosan kartávolságra álljon egymástól mikor nem házasok. De ez minimum 500 éve volt. Azóta átéltünk egyet s mást, és tegye minden szülő a szívére a kezét mikor lenne nyugodtabb: ha a kislánya néptáncolna vagy ha a diszkóban vonaglana?
Jövőre lesz 20 éve, hogy néptáncolok (TE JÓ ÉG, DURVA!) együttesben (utánpótlásban, majd felnőtt együttesben), de még egyszer sem jutott eszembe, hogy engem bárki is "megfogdoshatott" volna. Próbálná csak meg, tuti vérző orral megy haza. De, bocs, egyszer volt egy próbán egy gyerek, aki tényleg véletlenül, nem csak a lapockámat fogta meg. Én meg forgás közben, tényleg véletlenül, könyökkel úgy gyomorszájon vágtam lendületből, hogy többet nem voltak ilyen véletlenek. :D De ez is már igen nagyon régen volt, és mondom csak egyetlen egyszer a 20 év alatt. Biztos bennem a hiba. Nem tudom, de én soha nem éltem meg "orgiának" a néptáncpróbát. Ez szerintem inkább hozzáállás kérdése. Persze, hozzáteszem, hogy akik ilyeneket feltételeznek, meg kérdezgetik a férjemet, hogy nem féltékeny-e a táncos fiúkra, azok általában hímneműek és soha, egy rendes próbára be se tették a lábukat. Még a csárdás is misztikus fogalom számukra. Jó esetben a tévében látták a Savaria táncverseny latin döntőjét és ebből vonnak le hosszútávú következtetéseket. Ezt egy szóval jellemezném: szánalmas.
Nem tudom, hogy egyes laikusok mit képzelnek a néptáncról, és pláne mit képzelnek egy néptáncos próbáról? Vajon mit csinálhatnak ott a néptáncosok? Hmm.. nagyon izgalmas dolgokat lehet ott átélni... hát, komolyan mondom, hihetetlen hogy egyes emberek hogy képzelik el a néptáncpróbát. Egyik ismerősöm vágta a fejemhez: biztos ott fogdossák a fiúk a lányokat... erre én meg majdnem megkérdeztem tőle, hogy "neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?" (by Sanyi, a Bagoly) Hát komolyan. Gáz.
Segítek a laikusoknak: egy nem kezdő, de nem is teljesen profi együttes próbája az alábbiakból áll.
Van egy táncra alkalmas vagy nem annyira alkalmas hely (balett-terem, tornaterem, pince, közösségi ház stb.), ami jobb esetben levegőt és megfelelő padlót biztosít. Ebben összegyűlnek a fiúk-lányok 1:2 arányban legtöbbször. Öltözék: fiúknak: szakadt/melós/sportolós póló, tréningnadrág, jobbaknak táncos bakancs, nem annyira jobbaknak tornacipő; lányoknak: tesipóló, szoknya, harisnya, szoknya alá nadrág (ha nem felejtik el) és karaktercipő. Egy átlagos próba menete: bemelegítés (60 perc) tartalmazza: futást, ugrálást, ritmus- és tartásgyakorlatokat, nyújtást. A maradék időben (kb. 2 óra) tánctanulás van: figurák ismételgetése, lépések ismételgetése orrvérzésig, stílusgyakorlatok, lányok forognak magukban, mint a búgócsiga, a fiúk meg csapkodják magukat mert mazochisták. Végül párban gyakorlás van, amikor a lányok 30 másodpercenként odébb állnak: "lányok eggyel tovább!". A próba általában fárasztó, jobb helyeken beszélgetni nem lehet a próba alatt, mert zavarod a tanárt, meg lemaradsz az érdemi információról. Az összes társalgás: "szia, bocs, kösz" szavakra korlátozódik. Ahhoz már nagyon jóban kell legyél valakivel, hogy ennél többet beszélgess vele, megkockáztatván, hogy a vezető leordítja a fejedet, hogy zavarod a próbát. Mindenki fáradt, izzadt, büdös, főleg a fiúk. Egyik izzadt fiútól a másik izzadt fiúig.. hmm de jó.. belekenheted az egyik fiú izzadtságát a másik fiú izzadt pólójába a tenyeredről. Ez aztán az élvezet.
Az ember általában azért jár próbára, mert tanulhat valamit és mert közösségi élmény. Ha valaki szexuális defektjeit szeretné kiélni, az mást keressen, ne néptáncegyüttest.
Én elhiszem, hogy a reneszánsz idején (1500-as évek) a botrány teteje volt, hogy két ember - általában egy férfi és egy nő - nyilvánosan kartávolságra álljon egymástól mikor nem házasok. De ez minimum 500 éve volt. Azóta átéltünk egyet s mást, és tegye minden szülő a szívére a kezét mikor lenne nyugodtabb: ha a kislánya néptáncolna vagy ha a diszkóban vonaglana?
Jövőre lesz 20 éve, hogy néptáncolok (TE JÓ ÉG, DURVA!) együttesben (utánpótlásban, majd felnőtt együttesben), de még egyszer sem jutott eszembe, hogy engem bárki is "megfogdoshatott" volna. Próbálná csak meg, tuti vérző orral megy haza. De, bocs, egyszer volt egy próbán egy gyerek, aki tényleg véletlenül, nem csak a lapockámat fogta meg. Én meg forgás közben, tényleg véletlenül, könyökkel úgy gyomorszájon vágtam lendületből, hogy többet nem voltak ilyen véletlenek. :D De ez is már igen nagyon régen volt, és mondom csak egyetlen egyszer a 20 év alatt. Biztos bennem a hiba. Nem tudom, de én soha nem éltem meg "orgiának" a néptáncpróbát. Ez szerintem inkább hozzáállás kérdése. Persze, hozzáteszem, hogy akik ilyeneket feltételeznek, meg kérdezgetik a férjemet, hogy nem féltékeny-e a táncos fiúkra, azok általában hímneműek és soha, egy rendes próbára be se tették a lábukat. Még a csárdás is misztikus fogalom számukra. Jó esetben a tévében látták a Savaria táncverseny latin döntőjét és ebből vonnak le hosszútávú következtetéseket. Ezt egy szóval jellemezném: szánalmas.
2011. június 6., hétfő
Hétvége
Nagy kegyelmek értek minket a hétvégén. Vagyis engem mindenképp, aztán a többiek meg majd eldöntik. Először is voltunk a táncosokkal vidéken fellépni. Iszonyat jó volt. Hát nem maga a szereplés szakmaisága volt maga színvonalú, mert elég sokat belebakiztunk a témába, de a többi. Egyrészt, mivel élveztük a szereplést, a közönség is élvezte. Mivel egy lelkigyakorlat keretein belül volt a műsor, értek minket kegyelmek is, az átlagosnál is több. Pl. szentmisén vett részt a társaság nagy része. Ez nagy csoda, mert ilyet nem szoktunk, pedig lehet, hogy néha jó lenne. :) Mármint együtt misén részt venni nem szoktunk. Pláne, hogy a bandában szép számmal képviseltetik magukat a reformátusok is. Nagyon sok kegyelmet kaptunk a misén, jó volt. :)
Aztán végre meg tudtuk szervezni Bandival, amit már régóta szerettünk volna: végre tudtunk beszélgetni. Vagyis hát szoktunk, de főleg virtuálisan, így most már sikerült személyesen is. Ez is nagy kegyelem. Aztán Andorint is sikerült kirángatni valamelyest a depressziójából, és egészen jó esténk volt. :) És még csillámpónik sem hullottak alá, pedig esélyes volt, annyit beszéltünk róluk. :D
Aztán vasárnap eljöttek a lányok, Zsófi és Vé, beszámoltak mit tudnak a többiekről: Dóriról, Succról, Vargáról meg Nóriról. Kiderült, hogy Nóri és Zsófi várhatóan közelebbi rokonságba kerülnek majd, Succ végre beköltözhet a lakásába, Varga hízott, így már van vagy 50 kiló vasággyal, valamint Dóri elfeledett régi kalandjait is sikeresen meghallgathattuk Zsófi tolmácsolásában. Zsófi esküvőjére minden el van rendezve, Vé pedig hamarosan költözik Hollandiába. Hihetetlen, hogy mennyi minden történik az emberekkel.
Szóval nagy kegyelmek értek minket, készült egy pár igen jó kép. Szóval jó volt nagyon. Hála legyen az Úrnak érte.
Aztán végre meg tudtuk szervezni Bandival, amit már régóta szerettünk volna: végre tudtunk beszélgetni. Vagyis hát szoktunk, de főleg virtuálisan, így most már sikerült személyesen is. Ez is nagy kegyelem. Aztán Andorint is sikerült kirángatni valamelyest a depressziójából, és egészen jó esténk volt. :) És még csillámpónik sem hullottak alá, pedig esélyes volt, annyit beszéltünk róluk. :D
Aztán vasárnap eljöttek a lányok, Zsófi és Vé, beszámoltak mit tudnak a többiekről: Dóriról, Succról, Vargáról meg Nóriról. Kiderült, hogy Nóri és Zsófi várhatóan közelebbi rokonságba kerülnek majd, Succ végre beköltözhet a lakásába, Varga hízott, így már van vagy 50 kiló vasággyal, valamint Dóri elfeledett régi kalandjait is sikeresen meghallgathattuk Zsófi tolmácsolásában. Zsófi esküvőjére minden el van rendezve, Vé pedig hamarosan költözik Hollandiába. Hihetetlen, hogy mennyi minden történik az emberekkel.
Szóval nagy kegyelmek értek minket, készült egy pár igen jó kép. Szóval jó volt nagyon. Hála legyen az Úrnak érte.
2011. június 1., szerda
Andorin
Andorin a teljesen elfoglalt, jövök-megyek leány. Na, nem mintha én nem ezt csinálnám. :) Csak én már öregesen. Ő még fiatal, neki még lehet állandóan nyüzsögni. :)
2011. május 29., vasárnap
Mi ez ez?
Ha már egyszer divatról volt szó: tudja valaki, hogy mi ez, ki ez a Hannah Montana, és honnét jött ez a mánia? Unokahúgom (bátyám kislánya) nagy Hannah Montana rajongó. Kb. mindene Hannah Montánás: a tolltartója, a füzetei, az iskolatáskája, a ruhája, a zoknija, a cipője: minden ocsmány rózsaszín és csillámporos. Magyarul: ízléstelen. Rá van írva, hogy Hannah Montana meg valami szőke (?) lány mosolyog rajta. (Feltételezem ő lehet az említett Hannah.) Ez valami filmszereplő? Vagy mesealak, netalán énekes? Ki ez a lány a semmiből és mit esznek rajta az alsó tagozatosok? Mindenesetre elég ízlésromboló világa van, az egyszer biztos. Nem mondom, mikor én gyerek voltam akkor meg a neonrózsaszín gumilovak voltak a menők, nekem is volt egy piaci csóró fajta gumilovam, ami azonkívül, hogy egy ocsmány műanyag ló volt, semmit sem tudott kezdeni magával, én mégis nagyon büszke voltam rá, de azért na. Ez a Hannah Montana, ez már kezd az agyamra menni. Úgyhogy kérdem én: mi ez ez?
Játékok
Mint már említettem négy fiútestvérem van: egy bátyám és három öcsém. Mivel az egyik öcsém, csak fogadott, így őt most kirostálom, mert őt "csak" 7-8 éve ismerem. A másik három viszont, hahaha, nem csak, hogy annyi ideje ismerem őket, ahány évesek (kivétel bátyámat, mert ő ugye idősebb... :)), hanem még rokonok is, szóval teljesen együtt nőttünk föl.
Amit a három lurkóról tudni kell, hogy ők tényleg testvérek, és én kb. féléves koromban csöppentem a családba, akkor még csak bátyám mellé. Bátyám sokáig azt gondolta, hogy öltöztetős baba vagyok, mert igazi nem lehetek, ezért hajas babaként játszott velem. Öltöztetett, meg megfésülte a hajamat, csak akkor lettem gyanús, hogy talán nem vagyok játék, amikor magamtól elkezdtem sírni vagy elmásztam valahova. De bátyámat ilyen apróságok nem zavarták... biztos elemes. :D
Visszatérve a címhez bátyámék egy idő után egy szomszédos faluba költöztek egy szép nagy házba. A szép házhoz szép gyerekszobák is járnak, és a szép gyerekszobákhoz pedig éppen divatos játékok. Hát, pedig, hagyományos jó magyar családhoz híven a játék koncepció náluk: vagyis mondhatjuk, hogy nálunk mivel jó sokat laktam én ott is, az volt, hogy a játékra vigyázni kell, mert majd a kisebbek öröklik tovább. Hát, nagyjából bejött, a dolog: a játékok fele túl is élte azt a pár évet még szükség volt rá, de egy gond volt: a divat.
Már pedig: akár tetszik, akár nem a játékoknak is van divatja. Éppen aktuális rajzfilm vagy mese fröccsöntött figurája mindig a legmenőbb. Mivel bátyám menő gyerek volt már az oviban is, neki volt tininindzsa harci teknőce. Az én gyerekkoromban ez volt a divat meg a póniló. Így visszatekintve: ez a harci teknőc: mekkora egy szánalom. De komolyan. Műanyag, fröccsöntött, ronda, teknősbéka-formájú baba (?) aminek lila (!), piros és egyéb színekben pompázó páncélja van, ami alól ki lehet venni a műanyag kardot. Vagy bele lehet tenni az elemet és akkor olyan hangot ad ki, ami leginkább a kínai kecskemekegésre hasonlít. :D Mindenesetre ez volt a nagy szám akkoriban. (Én már akkor sem értettem, hogy miért jó ez, mikor még haja sincs, amit meg lehetne fésülni. :) ) Persze iszonyat drága volt egy ilyen kínai csúfság, azért csak keveseknek volt, így mindenki elájult tőle, hogy húúú... "beszél" (= mekeg). Az idő repült, és elmúlt ennek a játéknak is a dicsősége, szerencsére. A bátyám nagyobb lett és inkább a lányok érdekelték, nem a műanyag játékok. :)
Viszont öcsém, aki 8 évvel fiatalabb a bátyámnál, éppen ekkor lépett be a nagy óvodás-kisiskolás korba. Ő is menő gyerek akart lenni és neki már GI Joe-ja volt. GI-Joe olyan mint a Barbie baba csak kisfiúknak. Egy az egybe akkora, van haja és millió és egy változata: van kommandós, amelyik terep ruhában tud kúszni magától (!), van nindzsa, amelyiknek a szemeit (!) is mozgatni lehet, van északi ruhás kommandós, vagy karate kölyök, van sivatagi lopakodó, búvárkommandó meg mit tudom én. Rengeteg: az egyiknek gépfegyvere van, a másiknak kardja a harmadiknak csuklyája. Persze, egy ilyen GI Joe, ha lehet még drágább, mint egy harciteknőc, hiába az infláció, ugye. Kb. 3-4 Barbie baba jön ki egy GI Joeból. De hát öcsém GI Joe mániája – a szülők szerint – gyógyíthatatlan volt, így lett neki egész sorozat. Azért hozzá kell tennem, hogy az öcsém lelkivilágát azért mutaja, hogy a GI Joek sosem harcoltak. Ők reggeliztek, iskolába mentek, majd gépfegyverrel, puskával és karddal együtt lefeküdtek aludni a rózsaszín takaró alá. :D Biztos vagyok benne, hogy a rokonok, akik elárasztották öcsémet ezzel a drága vacakkal, ha rongybabát vesznek neki 50 forintért a piacon, azzal is ugyanezt játszotta volna. :D Erről ennyit. :)
Most, mikor a legkisebb öcsém épp kisiskolás (10 éves) most a bakugan vagy mi a rossz nyavalya van soron. Na, ez a bakugan, ha lehet a legborzalmasabb. Komolyan: inkább 10 GI Joe meg 40 teknőc, mint egy ilyen csúfság. Biztos lehet lejjebb is süllyedni ennél a tetves bakugánnál, de nem kéne. Ha valaki nem tudná bakugán nem olyan rég jött divatba (pár éve), kb. a lego Bionicle szörnyeivel együtt (na az a másik förmedvény, amit inkább kidobnék a szemétbe). Ez ilyen kicsi, műanyag fröcsöntött, színes szörny, amivel kb semmit se lehet csinálni, csak dobálódzni maximum. Esetleg kiszúrni a másik szemét vagy ilyen hasonló építő dolgok. De hogy milyen ronda, és ehhez képes meg milyen drága. Hihetetlen. Borzalom. Komolyan. Nekem már a pokemon is sok volt, hogy minden sarokban pikacsu és szörnybarátai figyeltek, most meg ez a műanyag *** . A boinicletől meg még én is félek, olyan ocsmány. Kirakni a polcra nem lehet, mert a gyereknek rémálmai lesznek tőle. Sok mindent nem lehet vele játszani, csak morogni meg rohangászni vele a lakásban. Hát azt hiszem ezt egy darab fával ugyanígy el lehetne játszani, és akkor legalább a fantáziája megmarad szerencsétlen kölöknek.
De érzem én, hogy ennek a játéknak is csak az lesz a sorsa, mint elődeinek. Megy a padlásra a GI Joek és teknőcök mellé porfogónak. Hogy majd ha már teljesen tönkrementek kikerüljenek a szelektívbe. Ezért érdemes divatos játékot venni. Legyen okulásul minden jelenlegi és jövőbeli szülőnek: inkább játszál otthon a gyerekeddel egy bottal, mint vegyél neki divatjátékot drága pénzen. :)
Amit a három lurkóról tudni kell, hogy ők tényleg testvérek, és én kb. féléves koromban csöppentem a családba, akkor még csak bátyám mellé. Bátyám sokáig azt gondolta, hogy öltöztetős baba vagyok, mert igazi nem lehetek, ezért hajas babaként játszott velem. Öltöztetett, meg megfésülte a hajamat, csak akkor lettem gyanús, hogy talán nem vagyok játék, amikor magamtól elkezdtem sírni vagy elmásztam valahova. De bátyámat ilyen apróságok nem zavarták... biztos elemes. :D
Visszatérve a címhez bátyámék egy idő után egy szomszédos faluba költöztek egy szép nagy házba. A szép házhoz szép gyerekszobák is járnak, és a szép gyerekszobákhoz pedig éppen divatos játékok. Hát, pedig, hagyományos jó magyar családhoz híven a játék koncepció náluk: vagyis mondhatjuk, hogy nálunk mivel jó sokat laktam én ott is, az volt, hogy a játékra vigyázni kell, mert majd a kisebbek öröklik tovább. Hát, nagyjából bejött, a dolog: a játékok fele túl is élte azt a pár évet még szükség volt rá, de egy gond volt: a divat.
Már pedig: akár tetszik, akár nem a játékoknak is van divatja. Éppen aktuális rajzfilm vagy mese fröccsöntött figurája mindig a legmenőbb. Mivel bátyám menő gyerek volt már az oviban is, neki volt tininindzsa harci teknőce. Az én gyerekkoromban ez volt a divat meg a póniló. Így visszatekintve: ez a harci teknőc: mekkora egy szánalom. De komolyan. Műanyag, fröccsöntött, ronda, teknősbéka-formájú baba (?) aminek lila (!), piros és egyéb színekben pompázó páncélja van, ami alól ki lehet venni a műanyag kardot. Vagy bele lehet tenni az elemet és akkor olyan hangot ad ki, ami leginkább a kínai kecskemekegésre hasonlít. :D Mindenesetre ez volt a nagy szám akkoriban. (Én már akkor sem értettem, hogy miért jó ez, mikor még haja sincs, amit meg lehetne fésülni. :) ) Persze iszonyat drága volt egy ilyen kínai csúfság, azért csak keveseknek volt, így mindenki elájult tőle, hogy húúú... "beszél" (= mekeg). Az idő repült, és elmúlt ennek a játéknak is a dicsősége, szerencsére. A bátyám nagyobb lett és inkább a lányok érdekelték, nem a műanyag játékok. :)
Viszont öcsém, aki 8 évvel fiatalabb a bátyámnál, éppen ekkor lépett be a nagy óvodás-kisiskolás korba. Ő is menő gyerek akart lenni és neki már GI Joe-ja volt. GI-Joe olyan mint a Barbie baba csak kisfiúknak. Egy az egybe akkora, van haja és millió és egy változata: van kommandós, amelyik terep ruhában tud kúszni magától (!), van nindzsa, amelyiknek a szemeit (!) is mozgatni lehet, van északi ruhás kommandós, vagy karate kölyök, van sivatagi lopakodó, búvárkommandó meg mit tudom én. Rengeteg: az egyiknek gépfegyvere van, a másiknak kardja a harmadiknak csuklyája. Persze, egy ilyen GI Joe, ha lehet még drágább, mint egy harciteknőc, hiába az infláció, ugye. Kb. 3-4 Barbie baba jön ki egy GI Joeból. De hát öcsém GI Joe mániája – a szülők szerint – gyógyíthatatlan volt, így lett neki egész sorozat. Azért hozzá kell tennem, hogy az öcsém lelkivilágát azért mutaja, hogy a GI Joek sosem harcoltak. Ők reggeliztek, iskolába mentek, majd gépfegyverrel, puskával és karddal együtt lefeküdtek aludni a rózsaszín takaró alá. :D Biztos vagyok benne, hogy a rokonok, akik elárasztották öcsémet ezzel a drága vacakkal, ha rongybabát vesznek neki 50 forintért a piacon, azzal is ugyanezt játszotta volna. :D Erről ennyit. :)
Most, mikor a legkisebb öcsém épp kisiskolás (10 éves) most a bakugan vagy mi a rossz nyavalya van soron. Na, ez a bakugan, ha lehet a legborzalmasabb. Komolyan: inkább 10 GI Joe meg 40 teknőc, mint egy ilyen csúfság. Biztos lehet lejjebb is süllyedni ennél a tetves bakugánnál, de nem kéne. Ha valaki nem tudná bakugán nem olyan rég jött divatba (pár éve), kb. a lego Bionicle szörnyeivel együtt (na az a másik förmedvény, amit inkább kidobnék a szemétbe). Ez ilyen kicsi, műanyag fröcsöntött, színes szörny, amivel kb semmit se lehet csinálni, csak dobálódzni maximum. Esetleg kiszúrni a másik szemét vagy ilyen hasonló építő dolgok. De hogy milyen ronda, és ehhez képes meg milyen drága. Hihetetlen. Borzalom. Komolyan. Nekem már a pokemon is sok volt, hogy minden sarokban pikacsu és szörnybarátai figyeltek, most meg ez a műanyag *** . A boinicletől meg még én is félek, olyan ocsmány. Kirakni a polcra nem lehet, mert a gyereknek rémálmai lesznek tőle. Sok mindent nem lehet vele játszani, csak morogni meg rohangászni vele a lakásban. Hát azt hiszem ezt egy darab fával ugyanígy el lehetne játszani, és akkor legalább a fantáziája megmarad szerencsétlen kölöknek.
De érzem én, hogy ennek a játéknak is csak az lesz a sorsa, mint elődeinek. Megy a padlásra a GI Joek és teknőcök mellé porfogónak. Hogy majd ha már teljesen tönkrementek kikerüljenek a szelektívbe. Ezért érdemes divatos játékot venni. Legyen okulásul minden jelenlegi és jövőbeli szülőnek: inkább játszál otthon a gyerekeddel egy bottal, mint vegyél neki divatjátékot drága pénzen. :)
2011. május 26., csütörtök
FlyLady program
Van egy program az Interneten, mármint napi program, életszervezős program, nem számítógépes pasziánsz. A neve FlyLady program, mert egy ilyen néven blogot író, angol hölgy találta ki. A lényege, hogy megtanít arra, hogy tartsd rendben a lakásodat kampánytakarítások nélkül. Hát, ez engem érdekelt, és beleolvastam a magyar verzióba, hogy ugyan mi ez.
A második napnál buktam el: ugyanis ezt olyanoknak találták ki, akik EGÉSZ NAP OTTHON VANNAK!!!!! Jó nekik. Na már most, kérem szépen, olyan program nincs, ami hasonlókat eredményez, de mondjuk olyanoknak is jó, akik reggel hatkor lelépnek otthonról dolgozni, legkorábban éjfélre hazaérnek hullafáradtan, és azért 5-6 órát aludnának is? Na, nekem egy ilyen program kellene... :) Ja.. és a hétvége nem számít, mert akkor meg nem vagyok otthon általában, szóval erre találjon ki valaki egy jó kis takarítós programot. A takarítószolgálat és bejárónő nem a mi családi költségvetésünkhöz van szabva, szóval ennél némiképp olcsóbb megoldásokra lennék kíváncsi. :)
A második napnál buktam el: ugyanis ezt olyanoknak találták ki, akik EGÉSZ NAP OTTHON VANNAK!!!!! Jó nekik. Na már most, kérem szépen, olyan program nincs, ami hasonlókat eredményez, de mondjuk olyanoknak is jó, akik reggel hatkor lelépnek otthonról dolgozni, legkorábban éjfélre hazaérnek hullafáradtan, és azért 5-6 órát aludnának is? Na, nekem egy ilyen program kellene... :) Ja.. és a hétvége nem számít, mert akkor meg nem vagyok otthon általában, szóval erre találjon ki valaki egy jó kis takarítós programot. A takarítószolgálat és bejárónő nem a mi családi költségvetésünkhöz van szabva, szóval ennél némiképp olcsóbb megoldásokra lennék kíváncsi. :)
2011. május 18., szerda
Leszámolok
Mivel ülőmunkát végzek, így elég fontos lenne a rendszeres testmozgás. Az a baj, hogy mire hazaérek már olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom, úgyhogy otthon mozgásról már szó sem eshet. Mivel állandóan van valami, jövünk-megyünk férjemmel, mint a távirat, a hétvége sem igazán alkalmas rendszeres sportolásra. Így azt a tanácsot kaptam, hogy tegyek meg napi 10000 lépést. (Ez kb. 7 km. egy nap, tehát nem kevés.) De szerencsére a 10000-be beleszámít az is, amit a munkahelyemen lépkedek mondjuk ebédidőben. Egy átlagos ember napi 3000 lépést tesz meg. Én megszámoltam tegnap én átlagosan napi 6000-t, de ez még mindig 4000-rel kevesebb, mint kéne. Ja igen, egy 500 forintos lépésszámlálóval (pedometer) számolom a lépéseimet, ami rá van csipeszezve a derekamra. :) Mivel kicsit bóvli szegény, ezért nem mér egészen pontosan, így a nap végén mindig le kell vonni kb 2000-t a végeredményből, mert ahogy a tömegközlekedés rángat vagy az ember izeg-mozog napközben, könnyen átbillen mintha léptem volna, pedig csak buszoztam. :)
Amúgy szoktam mozogni, de a heti egy-két alkalom az nem feltétlenül elegendő. Sajnos.
Hozzáteszem, lehet, hogy pontosabban mérne, ha rendesen hordanám is... :)
Amúgy szoktam mozogni, de a heti egy-két alkalom az nem feltétlenül elegendő. Sajnos.
Hozzáteszem, lehet, hogy pontosabban mérne, ha rendesen hordanám is... :)
2011. május 12., csütörtök
Hogy velem mik történnek?
Hogy velem mik történnek? Hát komolyan, akkora hatalmas nagy Urunk van, hogy az valami hihetetlen. De tényleg. :)
Van egy ismerősöm, akivel nem vagyunk túl jóban.. hogy így mondjam. Nem vesztünk össze vagy ilyenek, ő szimplán nem bír elviselni megismerkedésünk óta, én meg úgy voltam vele, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni. Így szépen el is éldegéltünk egymás mellett, én elviseltem a megjegyzéseit, ő elviselte a létezésemet. Relatíve ritkán találkozunk, gy ez nem olyan nagy kihívás, igaz együtt kell dolgoznunk.
Aztán nem tudom,hogy miért... talán az imák miatt... tegnap valamilyen oknál fogva ez a személy RENDES volt velem. Már hozzászoktam, hogy kb. mindig velem van kitolva, meg én vagyok a lúzer (mert hát részben a főnököm is az illető), nem is vártam sokat. De valamiért mégis csak azt mondta neki a Szentlélek, hogy legyen rendes. Én nem tudom, hogy mi indította, de egy biztos: én nagyon meglepődtem. Hiába. A Jóisten mindig tudja mit és hogyan.. no és persze: mikor. :)
Van egy ismerősöm, akivel nem vagyunk túl jóban.. hogy így mondjam. Nem vesztünk össze vagy ilyenek, ő szimplán nem bír elviselni megismerkedésünk óta, én meg úgy voltam vele, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni. Így szépen el is éldegéltünk egymás mellett, én elviseltem a megjegyzéseit, ő elviselte a létezésemet. Relatíve ritkán találkozunk, gy ez nem olyan nagy kihívás, igaz együtt kell dolgoznunk.
Aztán nem tudom,hogy miért... talán az imák miatt... tegnap valamilyen oknál fogva ez a személy RENDES volt velem. Már hozzászoktam, hogy kb. mindig velem van kitolva, meg én vagyok a lúzer (mert hát részben a főnököm is az illető), nem is vártam sokat. De valamiért mégis csak azt mondta neki a Szentlélek, hogy legyen rendes. Én nem tudom, hogy mi indította, de egy biztos: én nagyon meglepődtem. Hiába. A Jóisten mindig tudja mit és hogyan.. no és persze: mikor. :)
2011. április 18., hétfő
Hah! :)
Na, miután lenyugodtak a kedélyek, és blogom látogatottsága ismét nulla lett, úgy érzem bármit írhatok, senkit se fog érdekelni. S ez jó. :D
Tegnap elmentünk próba után (mert én ilyen állatfaj vagyok, hogy még vasárnap is dolgozom. Fúj.) szóval próba után narancslevet inni, mert este már csak késdobáló van, meg palacsintázó nyitva. Késdobálóba nem járunk, így megittunk egy narancslevet a palacsintázóban hárman: Bandi, Noncsika meg én. Noncsikáról azt kell tudni, hogy kicsit hiperaktív, a kelleténél többet pörög, beszél, cigizik és iszik néha, szóval egy jelenség. Rólam meg annyit kell tudni, hogy kocsim nem lévén tömegközlekedek, és az nem akkor megy, amikor nekem jó, ergo időm volt, mint a tenger. Noncsika nagy svunggal bevágtatott a helyre, ki kérte a három narancslevet és fölvetette, hogy mi lenne, ha kint ülnénk le. Mivel mi, mármint Bandi meg én, elég visszafogott és csöndes természetűek vagyunk (látom az egyet értő tekinteteket.. ha ezt Sutsz hallaná.. :D) szóval csöndes és visszafogott, nekünk minden jó alapon kiültünk Noncsival a teraszra. Első probléma akkor jelentkezett, mikor Noncsi rá akart gyújtani. "Tőletek ne is kérjek öngyújtót, mi?" (a hangnemben azért benne volt, hogy ti szerencsétlenek. :D) Hát, mivel se Bandi, se én nem dohányzunk, hiába is kért volna öngyújtót vagy bármit, ami tüzet csihol. Noncsika így gondolt egyet és bezúzott a belső térbe, kinézett magának két eléggé szakadt srácot és gondolta bedobja bájait egy öngyújtúért. Persze a srácok elhajtották a "nénit", mert hogy egy laza tizessel voltak fiatalabbak, mint mi (hiába, öregszünk :D) , hogy ők nem cigiznek, azt se tudják mi az és különben is most nem gyújtottak rá, mert nem szabad. :D Noncsika ezek után föladta a napi nikotin adag pótlását és beszéddel kárpótolta magát. Mivel a csaj boltban dolgozik egy puccos helyen, heti 80 órában sacc per kb. így voltak sztoriai. Elbeszélgettünk. Persze én az elején megkérdeztem Bandit, hogy a maga majdnem 100 kilójával együtt fázik-e, utalván arra, hogy én egy hangyabokányit, de ő nem fázott. Kemény gyerek, menő csávó nem fázik, és mivel büszke is, így ha fázna se fázik. :D Noncsika meg csak beszélt és merengett hajdan volt időkről, hajdan volt időkben jó Toldi Miklósról... stb..
Fél óráig bírtuk a beszélgetést,
majd mind hárman odafagytunk a teraszhoz.
De ma reggel kiderült....
Hogy van egy doboz gyufa a táskámban... :)
Tegnap elmentünk próba után (mert én ilyen állatfaj vagyok, hogy még vasárnap is dolgozom. Fúj.) szóval próba után narancslevet inni, mert este már csak késdobáló van, meg palacsintázó nyitva. Késdobálóba nem járunk, így megittunk egy narancslevet a palacsintázóban hárman: Bandi, Noncsika meg én. Noncsikáról azt kell tudni, hogy kicsit hiperaktív, a kelleténél többet pörög, beszél, cigizik és iszik néha, szóval egy jelenség. Rólam meg annyit kell tudni, hogy kocsim nem lévén tömegközlekedek, és az nem akkor megy, amikor nekem jó, ergo időm volt, mint a tenger. Noncsika nagy svunggal bevágtatott a helyre, ki kérte a három narancslevet és fölvetette, hogy mi lenne, ha kint ülnénk le. Mivel mi, mármint Bandi meg én, elég visszafogott és csöndes természetűek vagyunk (látom az egyet értő tekinteteket.. ha ezt Sutsz hallaná.. :D) szóval csöndes és visszafogott, nekünk minden jó alapon kiültünk Noncsival a teraszra. Első probléma akkor jelentkezett, mikor Noncsi rá akart gyújtani. "Tőletek ne is kérjek öngyújtót, mi?" (a hangnemben azért benne volt, hogy ti szerencsétlenek. :D) Hát, mivel se Bandi, se én nem dohányzunk, hiába is kért volna öngyújtót vagy bármit, ami tüzet csihol. Noncsika így gondolt egyet és bezúzott a belső térbe, kinézett magának két eléggé szakadt srácot és gondolta bedobja bájait egy öngyújtúért. Persze a srácok elhajtották a "nénit", mert hogy egy laza tizessel voltak fiatalabbak, mint mi (hiába, öregszünk :D) , hogy ők nem cigiznek, azt se tudják mi az és különben is most nem gyújtottak rá, mert nem szabad. :D Noncsika ezek után föladta a napi nikotin adag pótlását és beszéddel kárpótolta magát. Mivel a csaj boltban dolgozik egy puccos helyen, heti 80 órában sacc per kb. így voltak sztoriai. Elbeszélgettünk. Persze én az elején megkérdeztem Bandit, hogy a maga majdnem 100 kilójával együtt fázik-e, utalván arra, hogy én egy hangyabokányit, de ő nem fázott. Kemény gyerek, menő csávó nem fázik, és mivel büszke is, így ha fázna se fázik. :D Noncsika meg csak beszélt és merengett hajdan volt időkről, hajdan volt időkben jó Toldi Miklósról... stb..
Fél óráig bírtuk a beszélgetést,
majd mind hárman odafagytunk a teraszhoz.
De ma reggel kiderült....
Hogy van egy doboz gyufa a táskámban... :)
Buli
Na, hogy ne kapjak a fejemhez, hogy mekkora antiszoc vagyok, elmesélem néhány bulis élményemet. :)
Nem, ezek nem lesznek IHB partik, sem "rázzuk a diszkóban hajnalig"-jellegűek. Nem voltam sosem részeg, se füves, nem hánytak le, én se hánytam le senkit. Nem jöttem össze srácokkal, lányokkal meg pláne nem, szóval semmi olyan nincs ezekben a történetekben, ami a világ szerint, hangsúlyozom: a világ szerint bulivá minősít egy eseményt. Nálam a buli ott kezdődik: jól érzem magamat. A buli akkor hág a tetőfokára, ha örvendezni is tudok, nemcsak szórakozni. :) Nekem ez a buli. Cigi, pia, drog, kikapós fiúk-lányok nélkül.
egyik legjobb buli, amiben voltam az ereszd el hajamat segítő buli. Volt ott minden: étel (karamella fagyi), ital (baracklé meg Fanta), adrenalin (ajajaj.. ez majd kiderül :D), jó barátok (legalább 20), eszement feladatok (hahaha), zene (dicsőítés) és jó hangulat.
Kezdődött a buli este. Olyan hat körül, mikor már azért nyáron is szürkül. Összeszedtek minket, tábori munkásokat (segítők), hogy ugyan bulizzunk már egy jót, mert szoktunk, és egyébként is. Mert megérdemeljük. :) A buli szervező bizottság nagy izgalmak között készült, és már korán, korán fölosztott minket csapatokra. A csapat feladata valami baromság volt, szerintem jelenet, mert mindig azt kell előadni. Hol "Jézus, a jó pásztor"-jellegű bibliai jelenetet, hol valami segítők életéből kiragadott nagyon izgalmas momentumot. Valamit produkálni kell. (Megjegyzem: nagyon mókás, amikor fiatal, de állítólag felnőtt emberek bekeccsel a hátukon, bégetve mennek egy sokadik után... négykézláb.. persze... :) )
Szóval: miután kiprodukáltuk magunkat, szépen be is sötétedett. Mivel a buli témája tehenészek és indiánok volt, két csapatra osztottak minket. Nem volt szerencsém: tehenész lettem. Pedig akartam lenni indián, hogy bekenhessem az arcomat én is festékkel. :) Helyette kaptam valami koszlott, százötven tonnás nadrágot, amit rá kellett húznom a farmeromra. Nagyon maszekul festettem. A vízipisztolyról, ami a kezemben volt egy darabig, arról nem is szólva. Ilyen felszerelésben rohangásztunk, feladat volt megelőzni az indiánokat a próbákban. Volt ott minden: labda dobálás, sárban tocsogás (ja, mert amúgy egy bazi nagy parkban voltunk), homokban kotorászás. A legjobb feladat a falmászás volt. Na, most én kérem tériszonyos vagyok, tesiből mindig is kegyelem kettes, kövér és gyenge, mint a harmat. Én nem mászom falat. Különösen nem mászom négy méter magas, hót sima deszkafalakat. Viszont a többiek másként gondolták. A feladat az volt: mindenkinek át kell másznia a falon. Mivel összetartó csoport voltunk, és voltak köztünk azért stramm legények, kitalálták, hogy majd ők át segítik a lányokat a falon. Aha. Ez egészen könnyen ment, még húszkilós, vézna, sportos, életerős és bátor fiatalokat kellett átlendíteni. Hipp és hopp. Az egyik bakot tartott, a másik föntről elkapta és felrántotta. Ment ez. Egészen addig még nem jött Hirvi. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy én valakinek a kezébe belelépjek. Te jó ég! Soha! Nincs az a pénz. Inkább itt halok meg. Hát muszáj volt, nem volt kecmec. Az egyik kosaras lány (180 cm magas) tartott bakot egy jó nagy darab fiúval közösen. Na mondom, ha ezek nem dobnak át, akkor senki. Indultam, föllendültem, de nem kaptam el a falvégét, mert nem bírtam a lábamat fölemelni. Hát persze, hogy a jelmez-nadrágom húzott le. Fain. Éreztem, ahogy a saras tornacipőmmel a lány fején taposok, borzasztó volt, hogy most itt lógok a levegőben se föl se le, erőm meg erősen fogytán. És ez a gravitáció. Tudjuk róla, hogy egy gyilkos. Kézzel kapaszkodtam a fal szélébe, a két srác meg csak nézett fönt, hogy most mi lesz. Az egyik elkapta a karomat és megpróbált fölhúzni, a másik szerintem sokkot kapott. Ordították, hogy emeljem a lábamat, én meg ordítottam, hogy ettől a vacak nadrágtól mozdulni sem tudok. Iszonyatos halálfélelmem volt, próbáltam nem pánikba esni. A fiú tartotta a karomat, én meg már láttam, ahogy lezuhanok, és életemben másodszor, közlik velem a mentősök, hogy többet nem fogok járni. De jó lesz. A lábam csúszott, mert saras volt, a fal meg tükör sima. Addig pánikoltunk most már többen is, hogy a srác amelyik fogta a karomat, hogy nehogy visszaessek, hirtelen ötlettől vezérelve, elkapta az övemet, ugyanis a koszlott nadrágban volt egy szakadt öv, és hirtelen mozdulattal felrántott a magasba. Erre földobtam a lábamat, amivel tkp. orrba rúgtam a másik gyereket, de nem baj, mert a fal tetején voltam. Leereszkedtem a csövön és kb 20 percig remegtem és sírtam egyszerre. Soha ennyire nem féltem még. De soha ennyire nem éreztem, hogy milyen jó, ha nem hagynak cserben. :)
Nem, ezek nem lesznek IHB partik, sem "rázzuk a diszkóban hajnalig"-jellegűek. Nem voltam sosem részeg, se füves, nem hánytak le, én se hánytam le senkit. Nem jöttem össze srácokkal, lányokkal meg pláne nem, szóval semmi olyan nincs ezekben a történetekben, ami a világ szerint, hangsúlyozom: a világ szerint bulivá minősít egy eseményt. Nálam a buli ott kezdődik: jól érzem magamat. A buli akkor hág a tetőfokára, ha örvendezni is tudok, nemcsak szórakozni. :) Nekem ez a buli. Cigi, pia, drog, kikapós fiúk-lányok nélkül.
egyik legjobb buli, amiben voltam az ereszd el hajamat segítő buli. Volt ott minden: étel (karamella fagyi), ital (baracklé meg Fanta), adrenalin (ajajaj.. ez majd kiderül :D), jó barátok (legalább 20), eszement feladatok (hahaha), zene (dicsőítés) és jó hangulat.
Kezdődött a buli este. Olyan hat körül, mikor már azért nyáron is szürkül. Összeszedtek minket, tábori munkásokat (segítők), hogy ugyan bulizzunk már egy jót, mert szoktunk, és egyébként is. Mert megérdemeljük. :) A buli szervező bizottság nagy izgalmak között készült, és már korán, korán fölosztott minket csapatokra. A csapat feladata valami baromság volt, szerintem jelenet, mert mindig azt kell előadni. Hol "Jézus, a jó pásztor"-jellegű bibliai jelenetet, hol valami segítők életéből kiragadott nagyon izgalmas momentumot. Valamit produkálni kell. (Megjegyzem: nagyon mókás, amikor fiatal, de állítólag felnőtt emberek bekeccsel a hátukon, bégetve mennek egy sokadik után... négykézláb.. persze... :) )
Szóval: miután kiprodukáltuk magunkat, szépen be is sötétedett. Mivel a buli témája tehenészek és indiánok volt, két csapatra osztottak minket. Nem volt szerencsém: tehenész lettem. Pedig akartam lenni indián, hogy bekenhessem az arcomat én is festékkel. :) Helyette kaptam valami koszlott, százötven tonnás nadrágot, amit rá kellett húznom a farmeromra. Nagyon maszekul festettem. A vízipisztolyról, ami a kezemben volt egy darabig, arról nem is szólva. Ilyen felszerelésben rohangásztunk, feladat volt megelőzni az indiánokat a próbákban. Volt ott minden: labda dobálás, sárban tocsogás (ja, mert amúgy egy bazi nagy parkban voltunk), homokban kotorászás. A legjobb feladat a falmászás volt. Na, most én kérem tériszonyos vagyok, tesiből mindig is kegyelem kettes, kövér és gyenge, mint a harmat. Én nem mászom falat. Különösen nem mászom négy méter magas, hót sima deszkafalakat. Viszont a többiek másként gondolták. A feladat az volt: mindenkinek át kell másznia a falon. Mivel összetartó csoport voltunk, és voltak köztünk azért stramm legények, kitalálták, hogy majd ők át segítik a lányokat a falon. Aha. Ez egészen könnyen ment, még húszkilós, vézna, sportos, életerős és bátor fiatalokat kellett átlendíteni. Hipp és hopp. Az egyik bakot tartott, a másik föntről elkapta és felrántotta. Ment ez. Egészen addig még nem jött Hirvi. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy én valakinek a kezébe belelépjek. Te jó ég! Soha! Nincs az a pénz. Inkább itt halok meg. Hát muszáj volt, nem volt kecmec. Az egyik kosaras lány (180 cm magas) tartott bakot egy jó nagy darab fiúval közösen. Na mondom, ha ezek nem dobnak át, akkor senki. Indultam, föllendültem, de nem kaptam el a falvégét, mert nem bírtam a lábamat fölemelni. Hát persze, hogy a jelmez-nadrágom húzott le. Fain. Éreztem, ahogy a saras tornacipőmmel a lány fején taposok, borzasztó volt, hogy most itt lógok a levegőben se föl se le, erőm meg erősen fogytán. És ez a gravitáció. Tudjuk róla, hogy egy gyilkos. Kézzel kapaszkodtam a fal szélébe, a két srác meg csak nézett fönt, hogy most mi lesz. Az egyik elkapta a karomat és megpróbált fölhúzni, a másik szerintem sokkot kapott. Ordították, hogy emeljem a lábamat, én meg ordítottam, hogy ettől a vacak nadrágtól mozdulni sem tudok. Iszonyatos halálfélelmem volt, próbáltam nem pánikba esni. A fiú tartotta a karomat, én meg már láttam, ahogy lezuhanok, és életemben másodszor, közlik velem a mentősök, hogy többet nem fogok járni. De jó lesz. A lábam csúszott, mert saras volt, a fal meg tükör sima. Addig pánikoltunk most már többen is, hogy a srác amelyik fogta a karomat, hogy nehogy visszaessek, hirtelen ötlettől vezérelve, elkapta az övemet, ugyanis a koszlott nadrágban volt egy szakadt öv, és hirtelen mozdulattal felrántott a magasba. Erre földobtam a lábamat, amivel tkp. orrba rúgtam a másik gyereket, de nem baj, mert a fal tetején voltam. Leereszkedtem a csövön és kb 20 percig remegtem és sírtam egyszerre. Soha ennyire nem féltem még. De soha ennyire nem éreztem, hogy milyen jó, ha nem hagynak cserben. :)
2011. április 11., hétfő
Túráztunk
A férjemmel szeretünk túrázni. Nem vagyunk egy "élhegymászók", egy kisebb domb is kiszívja az életerőnket, de azért szeretünk menni. Különösen tavasszal jó a túra, mikor még nincs meleg, de a fák már szép zöldek, nyílnak a virágok, stb.
Nem tudom mondtam-e, de ha valaki minden túrán legalább egyszer eltéved, az én vagyok. Van egy társaság, teljesítmény túrázók, akik véletlenül a férjem baráti köréhez tartoznak, és ha véletlenül velük megyek, akkor három dolog történhet:
1: lemaradok
2: lemaradok és eltévedek
3: nem maradok le, de együtt tévedünk el.
Ezek után, gondoltam egyet, hogy szervezek én túrát, ami rövid és kellemes, és nem tévedünk el. Milyen jó lesz.
A hétvégére szerveztem is, tök jó, Bandi meg a barátnője, Bébé (Bandi barátnője kifejezés rövidítése, mert kreatív vagyok :)) jelentkeztek is, hogy szívesen jönnek velünk. Hurrá. Bébéről azt kell tudni, hogy egy nagyon városi leány, aki számára a civilizáció ott van, ahol van McDonalds és minimum egy mozgólépcső. Szóval nem féltem attól, hogy én leszek az utolsó. :) (Szeretem az efféle városi barátnőket a túrákon, mert lehet velük hátul kullogni, ha arról van szó. :) )
A túra elején fölszerelkeztem egy térképpel, megbeszéltük, hogy Bandi is hoz egyet, biztos, ami biztos, két térkép több, mint egy.. ez az illúzióm addig volt meg, még Bébé a vonatról leszállva meg nem látta az enyémet és azt nem mondta, hogy "jé.. ez ugyanolyan mint Bandié.." mondom akkor fain, mert így teljesen mindegy hány darab van, ugyanazt fogja mutatni és ugyanúgy. :D Elindultunk. Bandiról tudni kell, hogy állítólag cserkész volt valaha. Nem bántás, denem látszik csak kicsit látszik. :D De nagy lendülettel kezdtük keresni a turistajelzéseket, mindet megtaláltuk, jók voltunk. A térképen is tudtuk követni az utat, megtaláltuk a hegyet is, amin volt egy kilátó, a térkép szerint. Hát, igazából nem volt rajta kilátó, csak egy les, de betudtuk az időnek, meg a helyieknek, akik a fából készült kilátókat el szokták hordani tüzelőnek. Nagyon vidáman másztuk a hegyeket, csodával határos volt, hogy ilyen ügyesek vagyunk. De hát, aki tud az tud. Ráadásul volt egy iránytűnk is, szóval biztosak voltunk benne, hogy mi nem tévedhetünk el. Nem maradtam le, se Bébé, se senki. Egyébként Bébé olyan volt, mint egy kisgyerek, akit először visznek állatkertbe a szülei. Mindent megnézett, lefotózott. Kompozíciós képek százai készültek, most a fákról, most a dombokról, most az útról, most az árnyékokról, most a nem tudom miről. Bandi meg Bébét fotózta folyamatosan. Én meg őket, ahogy viccesen fotóznak. :D (Bébének azért voltak vicces beszólásai: a "jé, ló!" meg a "jé, tyúkkal is lehet játszani? Nem csak kutyával?", "Az nem póniló?" "Nem, Bébé, az egy tehén." Mondtam, hogy nagyon városi a leány. :) Azon is csodálkozom, hogy nem hitte, hogy a tehénnek lilának kell lennie, a csirke testét meg valójában nejlonzacskó fedi és a fán terem. Biztos vagyok benne, hogy a nagyvárosiak fele ezt hiszi, szóval Bébé átlagon fölüli tudás birtokosa így is. :D)
Vidáman sétálgattunk, vártuk, hogy elérünk a célunkhoz... és egyszer csak kilyukadtunk a főútra. Egy baj volt ezzel. A mi útitervünkben nem volt főút. Egy darab főút sem. A főút az 10 km-rel arráb volt, mint amin mi mentünk. Addig forgattuk a térképet még ra kellett jönnünk, hogy rossz jelzésen jöttünk. De jó! :D Tehát az a hegy, nem az a hegy volt. És tényleg látni kellett volna a vonatot a hegytetőről. Valószínűleg láttuk is volna, ha jó hegyen állunk meg. De nem! :) ... és lehet, hogy még mindig ott a kilátó a tervezett hegy tetején, ahogy a térkép írja, sőt valószínű... (Amúgy lehet, hogy ott szúrtuk el, hogy egy térkép Bandinál volt, a másik meg nálam. Azt hiszem említettem már a negatív felhőt, ami engem körbevesz. Bandi még nem tudja, de neki is van egy ilyen negatív felhője :D Igen, volt iránytűnk.. és igen, pontosan, hogy nem használtuk... :D)
Visszamentünk egy darabon az erdőbe és becammogtunk a legközelebbi faluba. Miután kidőltünk már rendesen, rátaláltunk egy fogadóra, ahol tudtunk venni üdítőt és kipihentük fáradalmainkat. Majd szépen, komótosan, busszal átmentünk a másik faluba, ahová eredetileg igyekeztünk, megnéztük a várat, amit eredetileg az utunk végén néztünk volna, szóval végül is a táv megvolt, várat láttuk, nem tudom mit akarhatunk egyebet. :D Bár Bandi szerint mi nem eltévedtünk, hanem az út során megváltoztattuk a célunkat. Mert szebbnek találtuk az egyik falut (izé.. főutat), mint a várat. :D Szóval, nem tévedtünk el... és a térképünket sem dobjuk ki, ahogy Bébé tanácsolta. :D
Nem tudom mondtam-e, de ha valaki minden túrán legalább egyszer eltéved, az én vagyok. Van egy társaság, teljesítmény túrázók, akik véletlenül a férjem baráti köréhez tartoznak, és ha véletlenül velük megyek, akkor három dolog történhet:
1: lemaradok
2: lemaradok és eltévedek
3: nem maradok le, de együtt tévedünk el.
Ezek után, gondoltam egyet, hogy szervezek én túrát, ami rövid és kellemes, és nem tévedünk el. Milyen jó lesz.
A hétvégére szerveztem is, tök jó, Bandi meg a barátnője, Bébé (Bandi barátnője kifejezés rövidítése, mert kreatív vagyok :)) jelentkeztek is, hogy szívesen jönnek velünk. Hurrá. Bébéről azt kell tudni, hogy egy nagyon városi leány, aki számára a civilizáció ott van, ahol van McDonalds és minimum egy mozgólépcső. Szóval nem féltem attól, hogy én leszek az utolsó. :) (Szeretem az efféle városi barátnőket a túrákon, mert lehet velük hátul kullogni, ha arról van szó. :) )
A túra elején fölszerelkeztem egy térképpel, megbeszéltük, hogy Bandi is hoz egyet, biztos, ami biztos, két térkép több, mint egy.. ez az illúzióm addig volt meg, még Bébé a vonatról leszállva meg nem látta az enyémet és azt nem mondta, hogy "jé.. ez ugyanolyan mint Bandié.." mondom akkor fain, mert így teljesen mindegy hány darab van, ugyanazt fogja mutatni és ugyanúgy. :D Elindultunk. Bandiról tudni kell, hogy állítólag cserkész volt valaha. Nem bántás, de
Vidáman sétálgattunk, vártuk, hogy elérünk a célunkhoz... és egyszer csak kilyukadtunk a főútra. Egy baj volt ezzel. A mi útitervünkben nem volt főút. Egy darab főút sem. A főút az 10 km-rel arráb volt, mint amin mi mentünk. Addig forgattuk a térképet még ra kellett jönnünk, hogy rossz jelzésen jöttünk. De jó! :D Tehát az a hegy, nem az a hegy volt. És tényleg látni kellett volna a vonatot a hegytetőről. Valószínűleg láttuk is volna, ha jó hegyen állunk meg. De nem! :) ... és lehet, hogy még mindig ott a kilátó a tervezett hegy tetején, ahogy a térkép írja, sőt valószínű... (Amúgy lehet, hogy ott szúrtuk el, hogy egy térkép Bandinál volt, a másik meg nálam. Azt hiszem említettem már a negatív felhőt, ami engem körbevesz. Bandi még nem tudja, de neki is van egy ilyen negatív felhője :D Igen, volt iránytűnk.. és igen, pontosan, hogy nem használtuk... :D)
Visszamentünk egy darabon az erdőbe és becammogtunk a legközelebbi faluba. Miután kidőltünk már rendesen, rátaláltunk egy fogadóra, ahol tudtunk venni üdítőt és kipihentük fáradalmainkat. Majd szépen, komótosan, busszal átmentünk a másik faluba, ahová eredetileg igyekeztünk, megnéztük a várat, amit eredetileg az utunk végén néztünk volna, szóval végül is a táv megvolt, várat láttuk, nem tudom mit akarhatunk egyebet. :D Bár Bandi szerint mi nem eltévedtünk, hanem az út során megváltoztattuk a célunkat. Mert szebbnek találtuk az egyik falut (izé.. főutat), mint a várat. :D Szóval, nem tévedtünk el... és a térképünket sem dobjuk ki, ahogy Bébé tanácsolta. :D
2011. április 2., szombat
Bandi
Van egy barátom, Bandi, mint már említettem, és mivel sokat fröcsögtem legutóbb, meg sajnálkoztam a saját problémáimon, úgy döntöttem írok azért jót is, mielőtt bárki (gugli úr :D) elkezdene sajnálni, mert nem kell. :)
Szóval van egy barátom Bandi, és azért pont róla írok, mert végül is a táncnak köszönhetem, hogy ismerem, szóval azért vannak ennek a táncdolognak jó oldalai is. :)
Bandiról azt kell tudni, hogy közülünk senki se hívja így, de nekem már csak hobbim átkeresztelni az embereket, legalábbis itt a blogban. Hogy legyek még rejtelmesebb.. hahaha... :)
Szóval, elég érdekes gyerek, de néhányan nagyon szeretjük, mert tényleg az a rendes fajta elem, nem a bunkó, beszólós, anyázós, felszínes. Szóval jó fej. :)
Eleinte azért nem volt egyszerű szót érteni vele, mert később keveredett a csoportba, mint a többiek. Én meg olyan vagyok, hogy reflexből lecsapok olyanokra, akik egyedül ülnek vagy vannak. (Egyik barátnőm is eme empatikus képességem miatt a barátnőm. :) Sőt, belegondolva, nem csak egy, de több is. :) ) Hát, Bandi is egyedül volt eleinte. Nem is volt könnyű vele szóba elegyedni, mert amúgy nem egy beszédes gyerek. Gondoltam én. (Mint utólag kiderült ő is ezt gondolta rólam... hát öm.. olyanokkal beszélek, akik megérdemlik.. :D)
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy elég sokáig tartott mire megbarátkoztam vele. Sokan nem kedvelték, bennem meg megvan a karitatív ösztön a "gyengék" (nálam is gyengébbek) gyámolítására, szóval nem igazán volt menekvése. Aztán, többek között Gergelynek is köszönhetően, mégis összebarátkoztunk, és valami egészen nagy jellemfejlődést tapasztaltam Bandinál (valószínűleg ennek több oka is volt). Például tud köszönni, előnyös tulajdonság, mint korábban írtam, erre allergiás vagyok. Korábban ezzel voltak gondjai, mondjuk ki nyíltan. Amióta persze megtanult táncolni és nem csak szötymörög, minden lánynak kedvence (érdeklányok, pfff) szóval én csak amolyan háttértámogató vagyok most már, de ez van. Attól még a barátaim közé tartozik, és ez jó. :) Ugyanis Bandival lehet beszélgetni, mondjuk főleg írásban, de legalább ott lehet, és azért ez sem egy utolsó szempont. :)
Mindig rájövök, hogy vannak közös vonásaink, ez vicces. Néha olyan mintha valami távoli rokonom volna. Persze, nem az, ahhoz meg hogy a testvérem legyen, ahhoz meg még több kell. De kezdetnek azért nem rossz. :)
Általában a barátaim nem tartanak annyira a barátaiknak engem, mint amennyire én tartom őket, ez Bandira is igaz, de azért hátha lesz ez jobb is. A húgaimmal is így kezdtük, nem sokára róluk is. :)
Utólagos javítás: Megkaptam Banditól, hogy honnét tudom, hogy ő mennyire tart a barátjának. Különben is első lennék, ha lenne rangsor, de nincs, úgyhogy üldögéljek a fenekemen nyugodtan a top 5-ben. :) mondtam már, hogy imádom a gyereket? :)))
Szóval van egy barátom Bandi, és azért pont róla írok, mert végül is a táncnak köszönhetem, hogy ismerem, szóval azért vannak ennek a táncdolognak jó oldalai is. :)
Bandiról azt kell tudni, hogy közülünk senki se hívja így, de nekem már csak hobbim átkeresztelni az embereket, legalábbis itt a blogban. Hogy legyek még rejtelmesebb.. hahaha... :)
Szóval, elég érdekes gyerek, de néhányan nagyon szeretjük, mert tényleg az a rendes fajta elem, nem a bunkó, beszólós, anyázós, felszínes. Szóval jó fej. :)
Eleinte azért nem volt egyszerű szót érteni vele, mert később keveredett a csoportba, mint a többiek. Én meg olyan vagyok, hogy reflexből lecsapok olyanokra, akik egyedül ülnek vagy vannak. (Egyik barátnőm is eme empatikus képességem miatt a barátnőm. :) Sőt, belegondolva, nem csak egy, de több is. :) ) Hát, Bandi is egyedül volt eleinte. Nem is volt könnyű vele szóba elegyedni, mert amúgy nem egy beszédes gyerek. Gondoltam én. (Mint utólag kiderült ő is ezt gondolta rólam... hát öm.. olyanokkal beszélek, akik megérdemlik.. :D)
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy elég sokáig tartott mire megbarátkoztam vele. Sokan nem kedvelték, bennem meg megvan a karitatív ösztön a "gyengék" (nálam is gyengébbek) gyámolítására, szóval nem igazán volt menekvése. Aztán, többek között Gergelynek is köszönhetően, mégis összebarátkoztunk, és valami egészen nagy jellemfejlődést tapasztaltam Bandinál (valószínűleg ennek több oka is volt). Például tud köszönni, előnyös tulajdonság, mint korábban írtam, erre allergiás vagyok. Korábban ezzel voltak gondjai, mondjuk ki nyíltan. Amióta persze megtanult táncolni és nem csak szötymörög, minden lánynak kedvence (érdeklányok, pfff) szóval én csak amolyan háttértámogató vagyok most már, de ez van. Attól még a barátaim közé tartozik, és ez jó. :) Ugyanis Bandival lehet beszélgetni, mondjuk főleg írásban, de legalább ott lehet, és azért ez sem egy utolsó szempont. :)
Mindig rájövök, hogy vannak közös vonásaink, ez vicces. Néha olyan mintha valami távoli rokonom volna. Persze, nem az, ahhoz meg hogy a testvérem legyen, ahhoz meg még több kell. De kezdetnek azért nem rossz. :)
Általában a barátaim nem tartanak annyira a barátaiknak engem, mint amennyire én tartom őket, ez Bandira is igaz, de azért hátha lesz ez jobb is. A húgaimmal is így kezdtük, nem sokára róluk is. :)
Utólagos javítás: Megkaptam Banditól, hogy honnét tudom, hogy ő mennyire tart a barátjának. Különben is első lennék, ha lenne rangsor, de nincs, úgyhogy üldögéljek a fenekemen nyugodtan a top 5-ben. :) mondtam már, hogy imádom a gyereket? :)))
2011. április 1., péntek
Néhány kalandos történet
Egy haverom szerint a sztorijaimban mindig van egy alsógatyás srác. Hát höm. Mielőtt bárki rosszra gondolna, nekem ezekhez a fiúkhoz SEMMI közöm nincs, nem volt, nem is lesz, csak sztorikat tudok. :D Azokat is általában a lányoktól, akikről korábban írtam.
Dóri sztorija
Egyszer Dóri, aki egyébként a világvégén lakik, megint valamelyik barátnője szobájában csövelt a koliban, szokásos okból, de pont nem Vargáéknál. Miután enyhén szólva tanulós szakokra járt, ahol kb a belét is ki kellett hajtania annyit tanult, így nem volt ritka, hogy Dóri hajnalokig fent volt könyvvel a kezében. Gyakran lehetett őt megtalálni a konyhában fél három és három között, miközben évszámokat és kimondhatatlan neveket magolt. (Mit kóricáltam én a konyhában ilyen időpontokban?.. őőő.. az más kérdés... :D) Egy ilyen este után hajnalban leslattyogott a mosókonyhába, mert akkor még a mosókonyha, lévén mosógépek voltak benne, az alagsorban (néhány egyetemi barom szerint "alaksor") volt. Tehát hajnalban Dóri, miután karikásra tanulta a szemeit, és úgy döntött, hogy ahelyett, hogy aludna másfél órát a matracon az első órájáig, inkább szert tesz némi tiszta fehérneműre (mert Dóri már a ruháit is más szobákban tartotta), szóval leslattyogot. Nyitja ki az ajtót, amit egyébként nem volt egy egyszerű művelet és mit látnak reggeli kómás szemei, annyira azért nem volt kómás, hogy ne lásson, szóval mit látnak a hajnali félhomályban? Ahogy egy srác az ablakba beszorulva kétségbe esetten kapálódzik alsógatyában. Később kiderült, hogy iskolánk egyik igen neves díszpintye volt ő (nagy ambíciókkal, nagy termettel és még nagyobb pofával)... és persze elbitorolta Dóri ágyát, Dóri nélkül persze. "Élvezet és döbbenet"– ahogy Dóri mondta, de az élvezet nem a látvány volt, mert az inkább komikus, mintsem élvezni való lett volna, fejtette ki Dóri, hanem a tudat, hogy egy ekkora barom, mint ez a gyerek, még ez is képes megalázó helyzetbe keveredni, pont Dóri előtt. (Mert Dórival amúgy feszt ilyenek történtek.) A döbbenet, meg hát azért az kitalálható. Azért hajnali ötkor alsógatyás srácot találni a száradó bugyik közt, hát azért az megér egy misét. :D
Vé sztorija
Vé még naiv volt és ártatlan mikor megismerte első szobatársát, Dét. (Így Dé az én szobatársam is volt kemény két hónapig.) Dé kedves lány, néha már túl kedves is. Szóval Dé a félénk, ártatlan, de rohadtul kiváncsi leányzó rávette Vét, aki egy antiszoc és általában utálja az embereket (na jó nem, csak néha), szóval rávette, hogy menjen el vele a Gólyatáborba. Hiba volt. Ugyanis Vé az antiszoc és Dé a a széplelkű nem a mi Gólyatáborunkba való. Sőt, igazából egyetlen egyetemi gólyatáborba sem valóak az ilyen jellemek. (Én már tudtam ezt, úgyhogy messzire elkerültem a GT-t. :D)
Vé-t elsőnek az utazás sokkolta. Vé nagyon precíz, alaposan felkészül ha valahova elutazik. Akár a harmadik világháború is kitörhet, neki arra is lesz felszerelése. Vé fürdőszoba nélkül igen nyűgös tud lenni, nem az cserkésztípus, hogy így fogalmazzak. Bár sok mindent kibír, de azért na. Nem lesz jó kedve attól, pl. ha lavórban kell fürdeni a hajnali napsütésben -10 fokban. Szóval Vé konszolidáltan utazik, kulturáltan viselkedik, és kerüli az érintkezést a barmokkal. Hát ez utóbbi nem jött össze, ugyanis épp csak leszálltak a vonatról valahol a világvégén mikor egy zsíros hajú, igénytelen, ocsmány srác ordítva eléjük furakodott és félig lecsúszott gatyával ordította, hogy "BULIIII" sörrel a kezeiben, persze. Vé-t ez a látvány annyira sokkolta, hogy majdnem visszaszállt a vonatra, hogy akkor neki ez itt most elég is volt, menjünk haza. Később persze kiderült, hogy a srác az ő csoportjába lett beosztva (mert ez Vé formája) és hasonlóan kellemes szituációkkal szórakoztatta a jó népet az 5 nap alatt, amit együtt kellett tölteni vele. Egy dolgot elért a gyerek ezzel: akármikor megláttuk az egyetemen a következő volt a reakció: "Némá, ott a Gatyás" -röhögés-... ugyanis Sutsz, aki nem volt GT-ban és én, aki szintén kihagyta ezt az élvezetet, kb fél évig röhögtünk Vé megrázkódtatásain... egészen addig még ki nem derült, hogy ez a gatyás marha a MI szakunkra jár...
Az én sztorim
Ha már efféle történetek, nekem is van egy bár az nem vicces, inkább engem jellemez. Én egy nagyon rendes lány vagyok, nagyon rendetlen báttyal, és nem mellesleg 3 másik öccsel, valamint 20 darab hímnemű unokatestvérrel. Szóval, az én generációmban egész családom java részt fiúkból áll, majdnem hogy. (A húgaimat, a nővéremet és az 5 darab lány unokatestvéremet nem számolom most.) A fiúk, élükön a bátyámmal, nem az a szégyellős fajta, nálunk normális volt az, hogy pl. nyáron boxerban császkáltak a lakásban, meg ilyenek. Nincs is ezzel semmi gond. Pláne, hogy a bátyám, akkoriban még mikor én ott dekkoltam nálunk nyaranta, fiatal volt és sportos, sovány (mint már említettem, minden lány hanyatt volt esve tőle), szóval jól nézett ki. Miután ez igaz volt a többiekre is, azt gondoltam (tudat alatt, mert a természetes dolgokon az ember nem filózik), hogy ez az átlagos. Nem tudom miért, csak. Hogy ez mennyire nem így van, ezt teljesen véletlenül, egy nem túl kellemes emlékkel kellett konstatálnom. Igen, én is járok strandra, de nálam a strand azt jelenti, hogy napsütés előtt leúszom 5 km-t, majd törülközőkbe és fürdőköpenybe csavarva olvasgatok az árnyékban egész nap, majd este mikor már nem süt a nap a medencére, megint úszok egy keveset, és megyek haza. Nem nézelődöm, nem sasolom az embereket, hogy mi az új bikini divat, vagy melyik a legény a tetováltabb. Nem érdekel, általában leköt a könyv, vagy a madarak csipogása illetőleg a szúnyogok elkergetése.
Én, a nagy szociális lény (na jó, frászkarika szociális, csak munkamániás) elmenetem egy csapattal kirándulni. (Hát, ő igazából nem kirándultunk, hanem más okból utaztunk együtt, meg kirándulásra az ember az érdeklődő barátaival megy, ide meg jött mindenki, aki a csoporthoz tartozott.. na jó, persze ők is a a barátaim..már amelyik persze.. nem mind azért...:) Meg az ember egy szokványos kirándulásra nem visz vasalót, hajlakkot meg ilyeneket, szóval most csak azt mondom kirándulás, de nem az.) Szóval, elmentem kirándulni ezekkel az emberekkel, lányokkal-fiúkkal. Ez amolyan ottalvós buli volt, hálózsákkal meg hátizsákkal, matracon, közös térben. Mivel azért aludtam már ezekkel az emberekkel, meg más emberekkel is egy térben, így különösebben ez engem nem zavar, halál nyugodt vagyok, mert keresek általában egy falat és felőlem atomkatasztrófa is történhet a hátam mögött, csak ne óbégasson és ne kapcsolja föl a villanyt. Hát most nem volt ilyen szerencsém, mert nem volt fal. Vagyis fal az volt, de mind elfoglalták mire beértem a hálóhelyre. Fantasztikus. Egyik sorban aludtak a lányok, másik sorban aludtak a fiúk. Vicces volt, hál' Istennek azért elég nagy térben voltunk elszállásolva. Volt egy harmadik sor is, ez a későn jövőknek volt fenntartva, illetve ott volt a radiátor, úgyhogy csoportvezetőnk bérelte ki az egyik helyet. Így szépen három sorban alukáltunk hálózsákokban, mint a fókák kb. Én nem csak, hogy fal mellé nem jutottam, hanem középre keveredtem mindenhogy (ott volt a "lánysor"), ami azért rossz, mert agorafóbiám is van egy kicsi és utálom a nagy tereket, de ez most nem lényeg. Ja és középre még autóban sem ülök, inkább meghalok az anyósülésen, vagy az mögött, de én nem szeretem, ha minden oldalamon ember van. Borzasztó. Úgyhogy jól behúztam magamat a hálózsákba, mikor aludni kellett, ne is tudjam hogy ennyi ember van körülöttem. Mivel szemüveges vagyok, levettem szépen a szemüvegemet (amit persze reggelre valami marha elrugdosott), fejem alá tettem a Bibliámat (botránkozzon meg aki akar, de én nagyon szeretek a Bibliámon aludni. Tokba van zárva, baja nem lesz tőle, és szerintem kényelmes és megnyugtató tudni, hogy az Isten igéje a fejünk alatt. :) ) és szevasz, aludtam is. Hát igen.. csakhogy nem eszik olyan forrón a kását, mert rohadt nagy hobbim a korán kelés nagy közösségekben (erre vagyok szocializálva, majd egyszer elmesélem ezt is, hogy miért). El is határoztam mikor jóval mindenki előtt fölkeltem, hogy kihasználom a szituációt és elzúzok fürdeni, mert tiszta ember vagyok és már azt is utáltam, hogy fürdés nélkül kellett aludnom. A fürdés lehetősége, mint olyan, a falu (ahol kirándultunk) másik végében volt, kulcsra zárva. Két másik vakmerő leánypajtással, akik valamiért szintén fölkeltek, fölrugdostuk a kulcs őrizőjét (csoporttárs) és elszáguldottunk fürdeni. Arra nem számoltunk, hogy mínusz 10 fok lesz odakint és nem lesz meleg víz egy kanyi sem. Mindegy. Túléltük, én átfagytam mint a háborodás, és jól ki is fáradtam ettől, úgyhogy visszabújtam szépen a hálózsákomba, mert a társaság még mindig aludt. Szépen el is aludtam mire fölkeltem a többiek is ébredeztek. Azt se tudtam elsőre hol vagyok, fölültem a hálózsákomban és megpróbáltam kitapogatni a szemüvegemet, hogy körbenézzek mi történik, kik is ezek és egyébként is MI VAN? Na, ez volt a hiba. Ugyanis amint fölraktam a szemüvegemet, megláttam egy nem éppen adoniszi testű (mondjuk ki nyíltan: kövérebb az átlagnál) kollégámat, alsógatyában ácsorogni a hálózsákja mellett, közben a semmibe bámulni. Öcsém mondom.. fúj.. nem elég a hideg zuhany reggelre, még ez is... gyorsan becsuktam a szememet és nagyon mélyre bekúsztam a hálózsákomba.. de késő.. a kép beleégett az agyamba... franc. Persze, elmeséltem a kínszenvedésemet Vargáéknak, akik ismerik a srácot, és sírva röhögtek az eseten egy évig legalább. Nagyon sajnáltak, legalábbis ezt mondták.. hát ő.. majd el is hiszem... :D
Dóri sztorija
Egyszer Dóri, aki egyébként a világvégén lakik, megint valamelyik barátnője szobájában csövelt a koliban, szokásos okból, de pont nem Vargáéknál. Miután enyhén szólva tanulós szakokra járt, ahol kb a belét is ki kellett hajtania annyit tanult, így nem volt ritka, hogy Dóri hajnalokig fent volt könyvvel a kezében. Gyakran lehetett őt megtalálni a konyhában fél három és három között, miközben évszámokat és kimondhatatlan neveket magolt. (Mit kóricáltam én a konyhában ilyen időpontokban?.. őőő.. az más kérdés... :D) Egy ilyen este után hajnalban leslattyogott a mosókonyhába, mert akkor még a mosókonyha, lévén mosógépek voltak benne, az alagsorban (néhány egyetemi barom szerint "alaksor") volt. Tehát hajnalban Dóri, miután karikásra tanulta a szemeit, és úgy döntött, hogy ahelyett, hogy aludna másfél órát a matracon az első órájáig, inkább szert tesz némi tiszta fehérneműre (mert Dóri már a ruháit is más szobákban tartotta), szóval leslattyogot. Nyitja ki az ajtót, amit egyébként nem volt egy egyszerű művelet és mit látnak reggeli kómás szemei, annyira azért nem volt kómás, hogy ne lásson, szóval mit látnak a hajnali félhomályban? Ahogy egy srác az ablakba beszorulva kétségbe esetten kapálódzik alsógatyában. Később kiderült, hogy iskolánk egyik igen neves díszpintye volt ő (nagy ambíciókkal, nagy termettel és még nagyobb pofával)... és persze elbitorolta Dóri ágyát, Dóri nélkül persze. "Élvezet és döbbenet"– ahogy Dóri mondta, de az élvezet nem a látvány volt, mert az inkább komikus, mintsem élvezni való lett volna, fejtette ki Dóri, hanem a tudat, hogy egy ekkora barom, mint ez a gyerek, még ez is képes megalázó helyzetbe keveredni, pont Dóri előtt. (Mert Dórival amúgy feszt ilyenek történtek.) A döbbenet, meg hát azért az kitalálható. Azért hajnali ötkor alsógatyás srácot találni a száradó bugyik közt, hát azért az megér egy misét. :D
Vé sztorija
Vé még naiv volt és ártatlan mikor megismerte első szobatársát, Dét. (Így Dé az én szobatársam is volt kemény két hónapig.) Dé kedves lány, néha már túl kedves is. Szóval Dé a félénk, ártatlan, de rohadtul kiváncsi leányzó rávette Vét, aki egy antiszoc és általában utálja az embereket (na jó nem, csak néha), szóval rávette, hogy menjen el vele a Gólyatáborba. Hiba volt. Ugyanis Vé az antiszoc és Dé a a széplelkű nem a mi Gólyatáborunkba való. Sőt, igazából egyetlen egyetemi gólyatáborba sem valóak az ilyen jellemek. (Én már tudtam ezt, úgyhogy messzire elkerültem a GT-t. :D)
Vé-t elsőnek az utazás sokkolta. Vé nagyon precíz, alaposan felkészül ha valahova elutazik. Akár a harmadik világháború is kitörhet, neki arra is lesz felszerelése. Vé fürdőszoba nélkül igen nyűgös tud lenni, nem az cserkésztípus, hogy így fogalmazzak. Bár sok mindent kibír, de azért na. Nem lesz jó kedve attól, pl. ha lavórban kell fürdeni a hajnali napsütésben -10 fokban. Szóval Vé konszolidáltan utazik, kulturáltan viselkedik, és kerüli az érintkezést a barmokkal. Hát ez utóbbi nem jött össze, ugyanis épp csak leszálltak a vonatról valahol a világvégén mikor egy zsíros hajú, igénytelen, ocsmány srác ordítva eléjük furakodott és félig lecsúszott gatyával ordította, hogy "BULIIII" sörrel a kezeiben, persze. Vé-t ez a látvány annyira sokkolta, hogy majdnem visszaszállt a vonatra, hogy akkor neki ez itt most elég is volt, menjünk haza. Később persze kiderült, hogy a srác az ő csoportjába lett beosztva (mert ez Vé formája) és hasonlóan kellemes szituációkkal szórakoztatta a jó népet az 5 nap alatt, amit együtt kellett tölteni vele. Egy dolgot elért a gyerek ezzel: akármikor megláttuk az egyetemen a következő volt a reakció: "Némá, ott a Gatyás" -röhögés-... ugyanis Sutsz, aki nem volt GT-ban és én, aki szintén kihagyta ezt az élvezetet, kb fél évig röhögtünk Vé megrázkódtatásain... egészen addig még ki nem derült, hogy ez a gatyás marha a MI szakunkra jár...
Az én sztorim
Ha már efféle történetek, nekem is van egy bár az nem vicces, inkább engem jellemez. Én egy nagyon rendes lány vagyok, nagyon rendetlen báttyal, és nem mellesleg 3 másik öccsel, valamint 20 darab hímnemű unokatestvérrel. Szóval, az én generációmban egész családom java részt fiúkból áll, majdnem hogy. (A húgaimat, a nővéremet és az 5 darab lány unokatestvéremet nem számolom most.) A fiúk, élükön a bátyámmal, nem az a szégyellős fajta, nálunk normális volt az, hogy pl. nyáron boxerban császkáltak a lakásban, meg ilyenek. Nincs is ezzel semmi gond. Pláne, hogy a bátyám, akkoriban még mikor én ott dekkoltam nálunk nyaranta, fiatal volt és sportos, sovány (mint már említettem, minden lány hanyatt volt esve tőle), szóval jól nézett ki. Miután ez igaz volt a többiekre is, azt gondoltam (tudat alatt, mert a természetes dolgokon az ember nem filózik), hogy ez az átlagos. Nem tudom miért, csak. Hogy ez mennyire nem így van, ezt teljesen véletlenül, egy nem túl kellemes emlékkel kellett konstatálnom. Igen, én is járok strandra, de nálam a strand azt jelenti, hogy napsütés előtt leúszom 5 km-t, majd törülközőkbe és fürdőköpenybe csavarva olvasgatok az árnyékban egész nap, majd este mikor már nem süt a nap a medencére, megint úszok egy keveset, és megyek haza. Nem nézelődöm, nem sasolom az embereket, hogy mi az új bikini divat, vagy melyik a legény a tetováltabb. Nem érdekel, általában leköt a könyv, vagy a madarak csipogása illetőleg a szúnyogok elkergetése.
Én, a nagy szociális lény (na jó, frászkarika szociális, csak munkamániás) elmenetem egy csapattal kirándulni. (Hát, ő igazából nem kirándultunk, hanem más okból utaztunk együtt, meg kirándulásra az ember az érdeklődő barátaival megy, ide meg jött mindenki, aki a csoporthoz tartozott.. na jó, persze ők is a a barátaim..már amelyik persze.. nem mind azért...:) Meg az ember egy szokványos kirándulásra nem visz vasalót, hajlakkot meg ilyeneket, szóval most csak azt mondom kirándulás, de nem az.) Szóval, elmentem kirándulni ezekkel az emberekkel, lányokkal-fiúkkal. Ez amolyan ottalvós buli volt, hálózsákkal meg hátizsákkal, matracon, közös térben. Mivel azért aludtam már ezekkel az emberekkel, meg más emberekkel is egy térben, így különösebben ez engem nem zavar, halál nyugodt vagyok, mert keresek általában egy falat és felőlem atomkatasztrófa is történhet a hátam mögött, csak ne óbégasson és ne kapcsolja föl a villanyt. Hát most nem volt ilyen szerencsém, mert nem volt fal. Vagyis fal az volt, de mind elfoglalták mire beértem a hálóhelyre. Fantasztikus. Egyik sorban aludtak a lányok, másik sorban aludtak a fiúk. Vicces volt, hál' Istennek azért elég nagy térben voltunk elszállásolva. Volt egy harmadik sor is, ez a későn jövőknek volt fenntartva, illetve ott volt a radiátor, úgyhogy csoportvezetőnk bérelte ki az egyik helyet. Így szépen három sorban alukáltunk hálózsákokban, mint a fókák kb. Én nem csak, hogy fal mellé nem jutottam, hanem középre keveredtem mindenhogy (ott volt a "lánysor"), ami azért rossz, mert agorafóbiám is van egy kicsi és utálom a nagy tereket, de ez most nem lényeg. Ja és középre még autóban sem ülök, inkább meghalok az anyósülésen, vagy az mögött, de én nem szeretem, ha minden oldalamon ember van. Borzasztó. Úgyhogy jól behúztam magamat a hálózsákba, mikor aludni kellett, ne is tudjam hogy ennyi ember van körülöttem. Mivel szemüveges vagyok, levettem szépen a szemüvegemet (amit persze reggelre valami marha elrugdosott), fejem alá tettem a Bibliámat (botránkozzon meg aki akar, de én nagyon szeretek a Bibliámon aludni. Tokba van zárva, baja nem lesz tőle, és szerintem kényelmes és megnyugtató tudni, hogy az Isten igéje a fejünk alatt. :) ) és szevasz, aludtam is. Hát igen.. csakhogy nem eszik olyan forrón a kását, mert rohadt nagy hobbim a korán kelés nagy közösségekben (erre vagyok szocializálva, majd egyszer elmesélem ezt is, hogy miért). El is határoztam mikor jóval mindenki előtt fölkeltem, hogy kihasználom a szituációt és elzúzok fürdeni, mert tiszta ember vagyok és már azt is utáltam, hogy fürdés nélkül kellett aludnom. A fürdés lehetősége, mint olyan, a falu (ahol kirándultunk) másik végében volt, kulcsra zárva. Két másik vakmerő leánypajtással, akik valamiért szintén fölkeltek, fölrugdostuk a kulcs őrizőjét (csoporttárs) és elszáguldottunk fürdeni. Arra nem számoltunk, hogy mínusz 10 fok lesz odakint és nem lesz meleg víz egy kanyi sem. Mindegy. Túléltük, én átfagytam mint a háborodás, és jól ki is fáradtam ettől, úgyhogy visszabújtam szépen a hálózsákomba, mert a társaság még mindig aludt. Szépen el is aludtam mire fölkeltem a többiek is ébredeztek. Azt se tudtam elsőre hol vagyok, fölültem a hálózsákomban és megpróbáltam kitapogatni a szemüvegemet, hogy körbenézzek mi történik, kik is ezek és egyébként is MI VAN? Na, ez volt a hiba. Ugyanis amint fölraktam a szemüvegemet, megláttam egy nem éppen adoniszi testű (mondjuk ki nyíltan: kövérebb az átlagnál) kollégámat, alsógatyában ácsorogni a hálózsákja mellett, közben a semmibe bámulni. Öcsém mondom.. fúj.. nem elég a hideg zuhany reggelre, még ez is... gyorsan becsuktam a szememet és nagyon mélyre bekúsztam a hálózsákomba.. de késő.. a kép beleégett az agyamba... franc. Persze, elmeséltem a kínszenvedésemet Vargáéknak, akik ismerik a srácot, és sírva röhögtek az eseten egy évig legalább. Nagyon sajnáltak, legalábbis ezt mondták.. hát ő.. majd el is hiszem... :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)