hopp!

Hopp hopp hopp... ez a blog jött szembe...
http://biztosut.blogspot.com/
Persze, nem véletlenül... részletek talán később... :)

Játékok

Mint már említettem négy fiútestvérem van: egy bátyám és három öcsém. Mivel az egyik öcsém, csak fogadott, így őt most kirostálom, mert őt "csak" 7-8 éve ismerem. A másik három viszont, hahaha, nem csak, hogy annyi ideje ismerem őket, ahány évesek (kivétel bátyámat, mert ő ugye idősebb... :)), hanem még rokonok is, szóval teljesen együtt nőttünk föl.
Amit a három lurkóról tudni kell, hogy ők tényleg testvérek, és én kb. féléves koromban csöppentem a családba, akkor még csak bátyám mellé. Bátyám sokáig azt gondolta, hogy öltöztetős baba vagyok, mert igazi nem lehetek, ezért hajas babaként játszott velem. Öltöztetett, meg megfésülte a hajamat, csak akkor lettem gyanús, hogy talán nem vagyok játék, amikor magamtól elkezdtem sírni vagy elmásztam valahova. De bátyámat ilyen apróságok nem zavarták... biztos elemes. :D
Visszatérve a címhez bátyámék egy idő után egy szomszédos faluba költöztek egy szép nagy házba. A szép házhoz szép gyerekszobák is járnak, és a szép gyerekszobákhoz pedig éppen divatos játékok. Hát, pedig, hagyományos jó magyar családhoz híven a játék koncepció náluk: vagyis mondhatjuk, hogy nálunk mivel jó sokat laktam én ott is, az volt, hogy a játékra vigyázni kell, mert majd a kisebbek öröklik tovább. Hát, nagyjából bejött, a dolog: a játékok fele túl is élte azt a pár évet még szükség volt rá, de egy gond volt: a divat.
Már pedig: akár tetszik, akár nem a játékoknak is van divatja. Éppen aktuális rajzfilm vagy mese fröccsöntött figurája mindig a legmenőbb. Mivel bátyám menő gyerek volt már az oviban is, neki volt tininindzsa harci teknőce. Az én gyerekkoromban ez volt a divat meg a póniló. Így visszatekintve: ez a harci teknőc: mekkora egy szánalom. De komolyan. Műanyag, fröccsöntött, ronda, teknősbéka-formájú baba (?) aminek lila (!), piros és egyéb színekben pompázó páncélja van, ami alól ki lehet venni a műanyag kardot. Vagy bele lehet tenni az elemet és akkor olyan hangot ad ki, ami leginkább a kínai kecskemekegésre hasonlít. :D Mindenesetre ez volt a nagy szám akkoriban. (Én már akkor sem értettem, hogy miért jó ez, mikor még haja sincs, amit meg lehetne fésülni. :) ) Persze iszonyat drága volt egy ilyen kínai csúfság, azért csak keveseknek volt, így mindenki elájult tőle, hogy húúú... "beszél" (= mekeg).  Az idő repült, és elmúlt ennek a játéknak is a dicsősége, szerencsére. A bátyám nagyobb lett és inkább a lányok érdekelték, nem a műanyag játékok. :)
Viszont öcsém, aki 8 évvel fiatalabb a bátyámnál, éppen ekkor lépett be a nagy óvodás-kisiskolás korba. Ő is menő gyerek akart lenni és neki már GI Joe-ja volt. GI-Joe olyan mint a Barbie baba csak kisfiúknak. Egy az egybe akkora, van haja és millió és egy változata: van kommandós, amelyik terep ruhában tud kúszni magától (!), van nindzsa, amelyiknek a szemeit (!) is mozgatni lehet, van északi ruhás kommandós, vagy karate kölyök, van sivatagi lopakodó, búvárkommandó meg mit tudom én. Rengeteg: az egyiknek gépfegyvere van, a másiknak kardja a harmadiknak csuklyája. Persze, egy ilyen GI Joe, ha lehet még drágább, mint egy harciteknőc, hiába az infláció, ugye. Kb. 3-4 Barbie baba jön ki egy GI Joeból. De hát öcsém GI Joe mániája – a szülők szerint – gyógyíthatatlan volt, így lett neki egész sorozat. Azért hozzá kell tennem, hogy az öcsém lelkivilágát azért mutaja, hogy a GI Joek sosem harcoltak. Ők reggeliztek, iskolába mentek, majd gépfegyverrel, puskával és karddal együtt lefeküdtek aludni a rózsaszín takaró alá. :D Biztos vagyok benne, hogy a rokonok, akik elárasztották öcsémet ezzel a drága vacakkal, ha rongybabát vesznek neki 50 forintért a piacon, azzal is ugyanezt játszotta volna. :D Erről ennyit. :)
Most, mikor a legkisebb öcsém épp kisiskolás (10 éves) most a bakugan vagy mi a rossz nyavalya van soron. Na, ez a bakugan, ha lehet a legborzalmasabb. Komolyan: inkább 10 GI Joe meg 40 teknőc, mint egy ilyen csúfság. Biztos lehet lejjebb is süllyedni ennél a tetves bakugánnál, de nem kéne. Ha valaki nem tudná bakugán nem olyan rég jött divatba (pár éve), kb. a lego Bionicle szörnyeivel együtt (na az a másik förmedvény, amit inkább kidobnék a szemétbe). Ez ilyen kicsi, műanyag fröcsöntött, színes szörny, amivel kb semmit se lehet csinálni, csak dobálódzni maximum. Esetleg kiszúrni a másik szemét vagy ilyen hasonló építő dolgok. De hogy milyen ronda, és ehhez képes meg milyen drága. Hihetetlen. Borzalom. Komolyan. Nekem már a pokemon is sok volt, hogy minden sarokban pikacsu és szörnybarátai figyeltek, most meg ez a műanyag *** . A boinicletől meg még én is félek, olyan ocsmány. Kirakni a polcra nem lehet, mert a gyereknek rémálmai lesznek tőle. Sok mindent nem lehet vele játszani, csak morogni meg rohangászni vele a lakásban. Hát azt hiszem ezt egy darab fával ugyanígy el lehetne játszani, és akkor legalább a fantáziája megmarad szerencsétlen kölöknek.
De érzem én, hogy ennek a játéknak is csak az lesz a sorsa, mint elődeinek. Megy a padlásra a GI Joek és teknőcök mellé porfogónak. Hogy majd ha már teljesen tönkrementek kikerüljenek a szelektívbe. Ezért érdemes divatos játékot venni. Legyen okulásul minden jelenlegi és jövőbeli szülőnek: inkább játszál otthon a gyerekeddel egy bottal, mint vegyél neki divatjátékot drága pénzen. :)  

Távolságot, mint üveggolyót...

Olvastam néhány hozzászólást egy bloghoz. Arról írnak benne, hogy bizony milyen nehéz, ha apa távol dolgozik és csak ritkán ér haza.

Szomorú, hogy sokaknak így kell (kell?) élnie. a bátyámék is így élnek. Bátyám két állásban dolgozik és csak két hetente egy napot van otthon. A többit a munkáival tölti. De miért is? Mert azért az sem mindegy, hogy ki miért mt csinál. Ugyanis vannak emberek,akik azért teszik ezt, mert tényleg nincs más lehetőségük, viszont vannak olyanok, akiknek lenne (ők vannak többen). A Bátyáméknak nem azért kell a pénz, mert különben éhen halnának, mert nem telik pelenkára a kis unokaöcsémnek. Nem. Nekik az igényeik egy icipicit magasabbak a puszta rezsi fizetésnél. Ház kell nekik medencével és szaunával, luxus autó részletre meg önálló albérlet, mindezt úgy, hogy sógornőmnek nem volt állása mikor elment szülni. Bátraké a szerencse, de inkább úgy mondanám, hogy bátyám egy kicsit hozzászokott a jóhoz. Nagy házban nőtt fel, ahol mindenből volt túl sok: játékból, medencéből, tévéből, tévéjátékból, elektromos kütyüből, robogóból, motorból, autóból.. szóval sok olyan dologból, ami valójában teljesen fölösleges az ember életében.

Hozzászokott ezek létéhez, és ha valamelyik nincs, vagy csak kevés van, az számára a "nyomor". Pedig, ha belegondolok, hogy én sosem laktam feleakkora házban sem, mint ő, libajátékot meg malmot tudtam játszani a családdal, nem GI Joe visszatért a tévén, stb. Ezek nem is hiányoztak sose. Nem sírok, hogy jaj milyen rossz volt nekem, mert igenis nagyon szép gyerekkorom volt. Hálás vagyok Istennek a nagyapámért, aki hintát szögelt nekem az udvarra, a nagymamámért, aki megtanított tésztát gyúrni, anyukámért, akivel együtt csináltuk a farsangi jelmezeimet és azért bátyámért is, aki mint bátty nem mindig volt öröm számomra, de sok mindent megtanultam tőle is.

Persze, most nagy a szám, mert szép albérletben élek a férjemmel, jó állásunk van és nincs gyerekünk, csak egy kis hitelünk, de azt is tudom, hogy ez mekkora nagy kegyelem. Hogy a férjemnek nem kell napokig távol lennie, ha nem akar és nekem is csak akkor kell turnét vállanom, ha akarok, nem függ tőle az, hogy lesz-e kenyér az asztalon vagy sem (közalkalmazotti állasom mellett a szórakoztatóipar peremén lézengem csak úgy, mert az jó, ehhez tartoznak néha különféle turnék. :)). Hálás vagyok Istennek azért, mert ennyi mindent ad. Nem is síránkozom a pénz miatt, majd csak megtanuljuk beosztani rendesen. A hiba valószínűleg a mi igényeinkben vannak. Lejjebb adjuk és hipp hopp visszafizetjük a hitelünket. :) De jó lesz. :)