Hah! :)

Na, miután lenyugodtak a kedélyek, és blogom látogatottsága ismét nulla lett, úgy érzem bármit írhatok, senkit se fog érdekelni. S ez jó. :D
Tegnap elmentünk próba után (mert én ilyen állatfaj vagyok, hogy még vasárnap is dolgozom. Fúj.) szóval próba után narancslevet inni, mert este már csak késdobáló van, meg palacsintázó nyitva. Késdobálóba nem járunk, így megittunk egy narancslevet a palacsintázóban hárman: Bandi, Noncsika meg én. Noncsikáról azt kell tudni, hogy kicsit hiperaktív, a kelleténél többet pörög, beszél, cigizik és iszik néha, szóval egy jelenség. Rólam meg annyit kell tudni, hogy kocsim nem lévén tömegközlekedek, és az nem akkor megy, amikor nekem jó, ergo időm volt, mint a tenger. Noncsika nagy svunggal bevágtatott a helyre, ki kérte a három narancslevet és fölvetette, hogy mi lenne, ha kint ülnénk le. Mivel mi, mármint Bandi meg én, elég visszafogott és csöndes természetűek vagyunk (látom az egyet értő tekinteteket.. ha ezt Sutsz hallaná.. :D) szóval csöndes és visszafogott, nekünk minden jó alapon kiültünk Noncsival a teraszra. Első probléma akkor jelentkezett, mikor Noncsi rá akart gyújtani. "Tőletek ne is kérjek öngyújtót, mi?" (a hangnemben azért benne volt, hogy ti szerencsétlenek. :D)  Hát, mivel se Bandi, se én nem dohányzunk, hiába is kért volna öngyújtót vagy bármit, ami tüzet csihol. Noncsika így gondolt egyet és bezúzott a belső térbe, kinézett magának két eléggé szakadt srácot és gondolta bedobja bájait egy öngyújtúért. Persze a srácok elhajtották a "nénit", mert hogy egy laza tizessel voltak fiatalabbak, mint mi (hiába, öregszünk :D) , hogy ők nem cigiznek, azt se tudják mi az és különben is most nem gyújtottak rá, mert nem szabad. :D Noncsika ezek után föladta a napi nikotin adag pótlását és beszéddel kárpótolta magát. Mivel a csaj boltban dolgozik egy puccos helyen, heti 80 órában sacc per kb. így voltak sztoriai. Elbeszélgettünk. Persze én az elején megkérdeztem Bandit, hogy a maga majdnem 100 kilójával együtt fázik-e, utalván arra, hogy én egy hangyabokányit, de ő nem fázott. Kemény gyerek, menő csávó nem fázik, és mivel büszke is, így ha fázna se fázik. :D Noncsika meg csak beszélt és merengett hajdan volt időkről, hajdan volt időkben jó Toldi Miklósról... stb..


Fél óráig bírtuk a beszélgetést,




majd mind hárman odafagytunk a teraszhoz.


De ma reggel kiderült....





Hogy van egy doboz gyufa a táskámban... :)

Buli

Na, hogy ne kapjak a fejemhez, hogy mekkora antiszoc vagyok, elmesélem néhány bulis élményemet. :)
Nem, ezek nem lesznek IHB partik, sem "rázzuk a diszkóban hajnalig"-jellegűek. Nem voltam sosem részeg, se füves, nem hánytak le, én se hánytam le senkit. Nem jöttem össze srácokkal, lányokkal meg pláne nem, szóval semmi olyan nincs ezekben a történetekben, ami a világ szerint, hangsúlyozom: a világ szerint bulivá minősít egy eseményt. Nálam a buli ott kezdődik: jól érzem magamat. A buli akkor hág a tetőfokára, ha örvendezni is tudok, nemcsak szórakozni. :) Nekem ez a buli. Cigi, pia, drog, kikapós fiúk-lányok nélkül.
egyik legjobb buli, amiben voltam az ereszd el hajamat segítő buli. Volt ott minden: étel (karamella fagyi), ital (baracklé meg Fanta), adrenalin (ajajaj.. ez majd kiderül :D), jó barátok (legalább 20), eszement feladatok (hahaha), zene (dicsőítés) és jó hangulat.
Kezdődött a buli este. Olyan hat körül, mikor már azért nyáron is szürkül. Összeszedtek minket, tábori munkásokat (segítők), hogy ugyan bulizzunk már egy jót, mert szoktunk, és egyébként is. Mert megérdemeljük. :) A buli szervező bizottság nagy izgalmak között készült, és már korán, korán fölosztott minket csapatokra. A csapat feladata valami baromság volt, szerintem jelenet, mert mindig azt kell előadni. Hol "Jézus, a jó pásztor"-jellegű bibliai jelenetet, hol valami segítők életéből kiragadott nagyon izgalmas momentumot. Valamit produkálni kell. (Megjegyzem: nagyon mókás, amikor fiatal, de állítólag felnőtt emberek bekeccsel a hátukon, bégetve mennek egy sokadik után... négykézláb.. persze... :) )  
Szóval: miután kiprodukáltuk magunkat, szépen be is sötétedett. Mivel a buli témája tehenészek és indiánok volt, két csapatra osztottak minket. Nem volt szerencsém: tehenész lettem. Pedig akartam lenni indián, hogy bekenhessem az arcomat én is festékkel. :) Helyette kaptam valami koszlott, százötven tonnás nadrágot, amit rá kellett húznom a farmeromra. Nagyon maszekul festettem. A vízipisztolyról, ami a kezemben volt egy darabig, arról nem is szólva. Ilyen felszerelésben rohangásztunk, feladat volt megelőzni az indiánokat a próbákban. Volt ott minden: labda dobálás, sárban tocsogás (ja, mert amúgy egy bazi nagy parkban voltunk), homokban kotorászás. A legjobb feladat a falmászás volt. Na, most én kérem tériszonyos vagyok, tesiből mindig is kegyelem kettes, kövér és gyenge, mint a harmat. Én nem mászom falat. Különösen nem mászom négy méter magas, hót sima deszkafalakat. Viszont a többiek másként gondolták. A feladat az volt: mindenkinek át kell másznia a falon. Mivel összetartó csoport voltunk, és voltak köztünk azért stramm legények, kitalálták, hogy majd ők át segítik a lányokat a falon. Aha. Ez egészen könnyen ment, még húszkilós, vézna, sportos, életerős és bátor fiatalokat kellett átlendíteni. Hipp és hopp. Az egyik bakot tartott, a másik föntről elkapta és felrántotta. Ment ez. Egészen addig még nem jött Hirvi. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy én valakinek a kezébe belelépjek. Te jó ég! Soha! Nincs az a pénz. Inkább itt halok meg. Hát muszáj volt, nem volt kecmec. Az egyik kosaras lány (180 cm magas) tartott bakot egy jó nagy darab fiúval közösen. Na mondom, ha ezek nem dobnak át, akkor senki. Indultam, föllendültem, de nem kaptam el a falvégét, mert nem bírtam a lábamat fölemelni. Hát persze, hogy a jelmez-nadrágom húzott le. Fain. Éreztem, ahogy a saras tornacipőmmel a lány fején taposok, borzasztó volt, hogy most itt lógok a levegőben se föl se le, erőm meg erősen fogytán. És ez a gravitáció. Tudjuk róla, hogy egy gyilkos. Kézzel kapaszkodtam a fal szélébe, a két srác meg csak nézett fönt, hogy most mi lesz. Az egyik elkapta a karomat és megpróbált fölhúzni, a másik szerintem sokkot kapott. Ordították, hogy emeljem a lábamat, én meg ordítottam, hogy ettől a vacak nadrágtól mozdulni sem tudok. Iszonyatos halálfélelmem volt, próbáltam nem pánikba esni. A fiú tartotta a karomat, én meg már láttam, ahogy lezuhanok, és életemben másodszor, közlik velem a mentősök, hogy többet nem fogok járni. De jó lesz. A lábam csúszott, mert saras volt, a fal meg tükör sima. Addig pánikoltunk most már többen is, hogy a srác amelyik fogta a karomat, hogy nehogy visszaessek, hirtelen ötlettől vezérelve, elkapta az övemet, ugyanis a koszlott nadrágban volt egy szakadt öv, és hirtelen mozdulattal felrántott a magasba. Erre földobtam a lábamat, amivel tkp. orrba rúgtam a másik gyereket, de nem baj, mert a fal tetején voltam. Leereszkedtem a csövön és kb 20 percig remegtem és sírtam egyszerre. Soha ennyire nem féltem még. De soha ennyire nem éreztem, hogy milyen jó, ha nem hagynak cserben. :)

Túráztunk

A férjemmel szeretünk túrázni. Nem vagyunk egy "élhegymászók", egy kisebb domb is kiszívja az életerőnket, de azért szeretünk menni. Különösen tavasszal jó a túra, mikor még nincs meleg, de a fák már szép zöldek, nyílnak a virágok, stb.
Nem tudom mondtam-e, de ha valaki minden túrán legalább egyszer eltéved, az én vagyok. Van egy társaság, teljesítmény túrázók, akik véletlenül a férjem baráti köréhez tartoznak, és ha véletlenül velük megyek, akkor három dolog történhet:
1: lemaradok
2: lemaradok és eltévedek
3: nem maradok le, de együtt tévedünk el.
Ezek után, gondoltam egyet, hogy szervezek én túrát, ami rövid és kellemes, és nem tévedünk el. Milyen jó lesz.
A hétvégére szerveztem is, tök jó, Bandi meg a barátnője, Bébé (Bandi barátnője kifejezés rövidítése, mert kreatív vagyok :)) jelentkeztek is, hogy szívesen jönnek velünk. Hurrá. Bébéről azt kell tudni, hogy egy nagyon városi leány, aki számára a civilizáció ott van, ahol van McDonalds és minimum egy mozgólépcső. Szóval nem féltem attól, hogy én leszek az utolsó. :) (Szeretem az efféle városi barátnőket a túrákon, mert lehet velük hátul kullogni, ha arról van szó. :) )
A túra elején fölszerelkeztem egy térképpel, megbeszéltük, hogy Bandi is hoz egyet, biztos, ami biztos, két térkép több, mint egy.. ez az illúzióm addig volt meg, még Bébé a vonatról leszállva meg nem látta az enyémet és azt nem mondta, hogy "jé.. ez ugyanolyan mint Bandié.." mondom akkor fain, mert így teljesen mindegy hány darab van, ugyanazt fogja mutatni és ugyanúgy. :D Elindultunk. Bandiról tudni kell, hogy állítólag cserkész volt valaha. Nem bántás, de nem látszik csak kicsit látszik. :D De nagy lendülettel kezdtük keresni a turistajelzéseket, mindet megtaláltuk, jók voltunk. A térképen is tudtuk követni az utat, megtaláltuk a hegyet is, amin volt egy kilátó, a térkép szerint. Hát, igazából nem volt rajta kilátó, csak egy les, de betudtuk az időnek, meg a helyieknek, akik a fából készült kilátókat el szokták hordani tüzelőnek. Nagyon vidáman másztuk a hegyeket, csodával határos volt, hogy ilyen ügyesek vagyunk. De hát, aki tud az tud. Ráadásul volt egy iránytűnk is, szóval biztosak voltunk benne, hogy mi nem tévedhetünk el. Nem maradtam le, se Bébé, se senki. Egyébként Bébé olyan volt, mint egy kisgyerek, akit először visznek állatkertbe a szülei. Mindent megnézett, lefotózott. Kompozíciós képek százai készültek, most a fákról, most a dombokról, most az útról, most az árnyékokról, most a nem tudom miről. Bandi meg Bébét fotózta folyamatosan. Én meg őket, ahogy viccesen fotóznak. :D (Bébének azért voltak vicces beszólásai: a "jé, ló!" meg a "jé, tyúkkal is lehet játszani? Nem csak kutyával?", "Az nem póniló?" "Nem, Bébé, az egy tehén." Mondtam, hogy nagyon városi a leány. :) Azon is csodálkozom, hogy nem hitte, hogy a tehénnek lilának kell lennie, a csirke testét meg valójában nejlonzacskó fedi és a fán terem. Biztos vagyok benne, hogy a nagyvárosiak fele ezt hiszi, szóval Bébé átlagon fölüli tudás birtokosa így is. :D)
Vidáman sétálgattunk, vártuk, hogy elérünk a célunkhoz... és egyszer csak kilyukadtunk a főútra. Egy baj volt ezzel. A mi útitervünkben nem volt főút. Egy darab főút sem. A főút az 10 km-rel arráb volt, mint amin mi mentünk. Addig forgattuk a térképet még ra kellett jönnünk, hogy rossz jelzésen jöttünk. De jó! :D Tehát az a hegy, nem az a hegy volt. És tényleg látni kellett volna a vonatot a hegytetőről. Valószínűleg láttuk is volna, ha jó hegyen állunk meg. De nem! :) ... és lehet, hogy még mindig ott a kilátó a tervezett hegy tetején, ahogy a térkép írja, sőt valószínű... (Amúgy lehet, hogy ott szúrtuk el, hogy egy térkép Bandinál volt, a másik meg nálam. Azt hiszem említettem már a negatív felhőt, ami engem körbevesz. Bandi még nem tudja, de neki is van egy ilyen negatív felhője :D Igen, volt iránytűnk.. és igen, pontosan, hogy nem használtuk... :D)
Visszamentünk egy darabon az erdőbe és becammogtunk a legközelebbi faluba. Miután kidőltünk már rendesen, rátaláltunk egy fogadóra, ahol tudtunk venni üdítőt és kipihentük fáradalmainkat. Majd szépen, komótosan, busszal átmentünk a másik faluba, ahová eredetileg igyekeztünk, megnéztük a várat, amit eredetileg az utunk végén néztünk volna, szóval végül is a táv megvolt, várat láttuk, nem tudom mit akarhatunk egyebet. :D Bár Bandi szerint mi nem eltévedtünk, hanem az út során megváltoztattuk a célunkat. Mert szebbnek találtuk az egyik falut (izé.. főutat), mint a várat. :D Szóval, nem tévedtünk el... és a térképünket sem dobjuk ki, ahogy Bébé tanácsolta. :D

Bandi

Van egy barátom, Bandi, mint már említettem, és mivel sokat fröcsögtem legutóbb, meg sajnálkoztam a saját problémáimon, úgy döntöttem írok azért jót is, mielőtt bárki (gugli úr :D) elkezdene sajnálni, mert nem kell. :)
Szóval van egy barátom Bandi, és azért pont róla írok, mert végül is a táncnak köszönhetem, hogy ismerem, szóval azért vannak ennek a táncdolognak jó oldalai is. :)
Bandiról azt kell tudni, hogy közülünk senki se hívja így, de nekem már csak hobbim átkeresztelni az embereket, legalábbis itt a blogban. Hogy legyek még rejtelmesebb.. hahaha... :)
Szóval, elég érdekes gyerek, de néhányan nagyon szeretjük, mert tényleg az a rendes fajta elem, nem a bunkó, beszólós, anyázós, felszínes. Szóval jó fej. :)
 Eleinte azért nem volt egyszerű szót érteni vele, mert később keveredett a csoportba, mint a többiek. Én meg olyan vagyok, hogy reflexből lecsapok olyanokra, akik egyedül ülnek vagy vannak. (Egyik barátnőm is eme empatikus képességem miatt a barátnőm. :) Sőt, belegondolva, nem csak egy, de több is. :) ) Hát, Bandi is egyedül volt eleinte. Nem is volt könnyű vele szóba elegyedni, mert amúgy nem egy beszédes gyerek. Gondoltam én. (Mint utólag kiderült ő is ezt gondolta rólam... hát öm.. olyanokkal beszélek, akik megérdemlik.. :D)
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy elég sokáig tartott mire megbarátkoztam vele. Sokan nem kedvelték, bennem meg megvan a karitatív ösztön a "gyengék" (nálam is gyengébbek) gyámolítására, szóval  nem igazán volt menekvése. Aztán, többek között Gergelynek is köszönhetően, mégis összebarátkoztunk, és valami egészen nagy jellemfejlődést tapasztaltam Bandinál (valószínűleg ennek több oka is volt). Például tud köszönni, előnyös tulajdonság, mint korábban írtam, erre allergiás vagyok. Korábban ezzel voltak gondjai, mondjuk ki nyíltan. Amióta persze megtanult táncolni és nem csak szötymörög, minden lánynak kedvence (érdeklányok, pfff) szóval én csak amolyan háttértámogató vagyok most már, de ez van. Attól még a barátaim közé tartozik, és ez jó. :) Ugyanis Bandival lehet beszélgetni, mondjuk főleg írásban, de legalább ott lehet, és azért ez sem egy utolsó szempont. :)
Mindig rájövök, hogy vannak közös vonásaink, ez vicces. Néha olyan mintha valami távoli rokonom volna. Persze, nem az, ahhoz meg hogy a testvérem legyen, ahhoz meg még több kell. De kezdetnek azért nem rossz. :)
Általában a barátaim nem tartanak annyira a barátaiknak engem, mint amennyire én tartom őket, ez Bandira is igaz, de azért hátha lesz ez jobb is. A húgaimmal is így kezdtük, nem sokára róluk is. :)
Utólagos javítás: Megkaptam Banditól, hogy honnét tudom, hogy ő mennyire tart a barátjának. Különben is első lennék, ha lenne rangsor, de nincs, úgyhogy üldögéljek a fenekemen nyugodtan a top 5-ben. :) mondtam már, hogy imádom a gyereket? :)))

Néhány kalandos történet

Egy haverom szerint a sztorijaimban mindig van egy alsógatyás srác. Hát höm. Mielőtt bárki rosszra gondolna, nekem ezekhez a fiúkhoz SEMMI közöm nincs, nem volt, nem is lesz, csak sztorikat tudok. :D Azokat is általában a lányoktól, akikről korábban írtam.

Dóri sztorija

Egyszer Dóri, aki egyébként a világvégén lakik, megint valamelyik barátnője szobájában csövelt a koliban, szokásos okból, de pont nem Vargáéknál. Miután enyhén szólva tanulós szakokra járt, ahol kb a belét is ki kellett hajtania annyit tanult, így nem volt ritka, hogy Dóri hajnalokig fent volt könyvvel a kezében. Gyakran lehetett őt megtalálni a konyhában fél három és három között, miközben évszámokat és kimondhatatlan neveket magolt. (Mit kóricáltam én a konyhában ilyen időpontokban?.. őőő.. az más kérdés... :D) Egy ilyen este után hajnalban leslattyogott a mosókonyhába, mert akkor még a mosókonyha, lévén mosógépek voltak benne, az alagsorban (néhány egyetemi barom szerint "alaksor") volt. Tehát hajnalban Dóri, miután karikásra tanulta a szemeit, és úgy döntött, hogy ahelyett, hogy aludna másfél órát a matracon az első órájáig, inkább szert tesz némi tiszta fehérneműre (mert Dóri már a ruháit is más szobákban tartotta), szóval leslattyogot. Nyitja ki az ajtót, amit egyébként nem volt egy egyszerű művelet és mit látnak reggeli kómás szemei, annyira azért nem volt kómás, hogy ne lásson, szóval mit látnak a hajnali félhomályban? Ahogy egy srác az ablakba beszorulva kétségbe esetten kapálódzik alsógatyában. Később kiderült, hogy iskolánk egyik igen neves díszpintye volt ő (nagy ambíciókkal, nagy termettel és még nagyobb pofával)... és persze elbitorolta Dóri ágyát, Dóri nélkül persze. "Élvezet és döbbenet"– ahogy Dóri mondta, de az élvezet nem a látvány volt, mert az inkább komikus, mintsem élvezni való lett volna, fejtette ki Dóri, hanem a tudat, hogy egy ekkora barom, mint ez a gyerek, még ez is képes megalázó helyzetbe keveredni, pont Dóri előtt. (Mert Dórival amúgy feszt ilyenek történtek.) A döbbenet, meg hát azért az kitalálható. Azért hajnali ötkor alsógatyás srácot találni a száradó bugyik közt, hát azért az megér egy misét. :D

Vé sztorija

Vé még naiv volt és ártatlan mikor megismerte első szobatársát, Dét. (Így Dé az én szobatársam is volt kemény két hónapig.) Dé kedves lány, néha már túl kedves is. Szóval Dé a félénk, ártatlan, de rohadtul kiváncsi leányzó rávette Vét, aki egy antiszoc és általában utálja az embereket (na jó nem, csak néha), szóval rávette, hogy menjen el vele a Gólyatáborba. Hiba volt. Ugyanis Vé az antiszoc és Dé a a széplelkű nem a mi Gólyatáborunkba való. Sőt, igazából egyetlen egyetemi gólyatáborba sem valóak az ilyen jellemek. (Én már tudtam ezt, úgyhogy messzire elkerültem a GT-t. :D)
Vé-t elsőnek az utazás sokkolta. Vé nagyon precíz, alaposan felkészül ha valahova elutazik. Akár a harmadik világháború is kitörhet, neki arra is lesz felszerelése. Vé fürdőszoba nélkül igen nyűgös tud lenni, nem az cserkésztípus, hogy így fogalmazzak. Bár sok mindent kibír, de azért na. Nem lesz jó kedve attól, pl. ha lavórban kell fürdeni a hajnali napsütésben -10 fokban. Szóval Vé konszolidáltan utazik, kulturáltan viselkedik, és kerüli az érintkezést a barmokkal. Hát ez utóbbi nem jött össze, ugyanis épp csak leszálltak a vonatról valahol a világvégén mikor egy zsíros hajú, igénytelen, ocsmány srác ordítva eléjük furakodott és félig lecsúszott gatyával ordította, hogy "BULIIII" sörrel a kezeiben, persze. Vé-t ez a látvány annyira sokkolta, hogy majdnem visszaszállt  a vonatra, hogy akkor neki ez itt most elég is volt, menjünk haza. Később persze kiderült, hogy a srác az ő csoportjába lett beosztva (mert ez Vé formája) és hasonlóan kellemes szituációkkal szórakoztatta a jó népet az 5 nap alatt, amit együtt kellett tölteni vele. Egy dolgot elért a gyerek ezzel: akármikor megláttuk az egyetemen a következő volt a reakció: "Némá, ott a Gatyás" -röhögés-... ugyanis Sutsz, aki nem volt GT-ban és én, aki szintén kihagyta ezt az élvezetet, kb fél évig röhögtünk Vé megrázkódtatásain... egészen addig még ki nem derült, hogy ez a gatyás marha a MI szakunkra jár...

Az én sztorim

Ha már efféle történetek, nekem is van egy bár az nem vicces, inkább engem jellemez. Én egy nagyon rendes lány vagyok, nagyon rendetlen báttyal, és nem mellesleg 3 másik öccsel, valamint 20 darab hímnemű unokatestvérrel. Szóval, az én generációmban  egész családom java részt fiúkból áll, majdnem hogy. (A húgaimat, a nővéremet és az 5 darab lány unokatestvéremet nem számolom most.) A fiúk, élükön a bátyámmal, nem az a szégyellős fajta, nálunk normális volt az, hogy pl. nyáron boxerban császkáltak a lakásban, meg ilyenek. Nincs is ezzel semmi gond. Pláne, hogy a bátyám, akkoriban még mikor én ott dekkoltam nálunk nyaranta, fiatal volt és sportos, sovány (mint már említettem, minden lány hanyatt volt esve tőle), szóval jól nézett ki. Miután ez igaz volt a többiekre is, azt gondoltam (tudat alatt, mert a természetes dolgokon az ember nem filózik), hogy ez az átlagos. Nem tudom miért, csak. Hogy ez mennyire nem így van, ezt teljesen véletlenül, egy nem túl kellemes emlékkel kellett konstatálnom. Igen, én is járok strandra, de nálam a strand azt jelenti, hogy napsütés előtt leúszom 5 km-t, majd törülközőkbe és fürdőköpenybe csavarva olvasgatok az árnyékban egész nap, majd este mikor már nem süt a nap a medencére, megint úszok egy keveset, és megyek haza. Nem nézelődöm, nem sasolom az embereket, hogy mi az új bikini divat, vagy melyik a legény a tetováltabb. Nem érdekel, általában leköt a könyv, vagy a madarak csipogása illetőleg a szúnyogok elkergetése.
Én, a nagy szociális lény (na jó, frászkarika szociális, csak munkamániás) elmenetem egy csapattal kirándulni. (Hát, ő igazából nem kirándultunk, hanem más okból utaztunk együtt, meg kirándulásra az ember az érdeklődő barátaival megy, ide meg jött mindenki, aki a csoporthoz tartozott.. na jó, persze ők is a a barátaim..már amelyik persze.. nem mind azért...:) Meg az ember egy szokványos kirándulásra nem visz vasalót, hajlakkot meg ilyeneket, szóval most csak azt mondom kirándulás, de nem az.) Szóval, elmentem kirándulni ezekkel az emberekkel, lányokkal-fiúkkal. Ez amolyan ottalvós buli volt, hálózsákkal meg hátizsákkal, matracon, közös térben. Mivel azért aludtam már ezekkel az emberekkel, meg más emberekkel is egy térben, így különösebben ez engem nem zavar, halál nyugodt vagyok, mert keresek általában egy falat és felőlem atomkatasztrófa is történhet a hátam mögött, csak ne óbégasson és ne kapcsolja föl a villanyt. Hát most nem volt ilyen szerencsém, mert nem volt fal. Vagyis fal az volt, de mind elfoglalták mire beértem a hálóhelyre. Fantasztikus. Egyik sorban aludtak a lányok, másik sorban aludtak a fiúk. Vicces volt, hál' Istennek azért elég nagy térben voltunk elszállásolva. Volt egy harmadik sor is, ez a későn jövőknek volt fenntartva, illetve ott volt a radiátor, úgyhogy csoportvezetőnk bérelte ki az egyik helyet. Így szépen három sorban alukáltunk hálózsákokban, mint a fókák kb. Én nem csak, hogy fal mellé nem jutottam, hanem középre keveredtem mindenhogy (ott volt a "lánysor"), ami azért rossz, mert agorafóbiám is van egy kicsi és utálom a nagy tereket, de ez most nem lényeg. Ja és középre még autóban sem ülök, inkább meghalok az anyósülésen, vagy az mögött, de én nem szeretem, ha minden oldalamon ember van. Borzasztó. Úgyhogy jól behúztam magamat a hálózsákba, mikor aludni kellett, ne is tudjam hogy ennyi ember van körülöttem. Mivel szemüveges vagyok, levettem szépen a szemüvegemet (amit persze reggelre valami marha elrugdosott), fejem alá tettem a Bibliámat (botránkozzon meg aki akar, de én nagyon szeretek a Bibliámon aludni. Tokba van zárva, baja nem lesz tőle, és szerintem kényelmes és megnyugtató tudni, hogy az Isten igéje a fejünk alatt. :) ) és szevasz, aludtam is. Hát igen.. csakhogy nem eszik olyan forrón a  kását, mert rohadt nagy hobbim a korán kelés nagy közösségekben (erre vagyok szocializálva, majd egyszer elmesélem ezt is, hogy miért). El is határoztam mikor jóval mindenki előtt fölkeltem, hogy kihasználom a szituációt és elzúzok fürdeni, mert tiszta ember vagyok és már azt is utáltam, hogy fürdés nélkül kellett aludnom. A fürdés lehetősége, mint olyan, a falu (ahol kirándultunk) másik végében volt, kulcsra zárva. Két másik vakmerő leánypajtással, akik valamiért szintén fölkeltek, fölrugdostuk a kulcs őrizőjét (csoporttárs) és elszáguldottunk fürdeni. Arra nem számoltunk, hogy mínusz 10 fok lesz odakint és nem lesz meleg víz egy kanyi sem. Mindegy. Túléltük, én átfagytam mint a háborodás, és jól ki is fáradtam ettől, úgyhogy visszabújtam szépen a hálózsákomba, mert a társaság még mindig aludt. Szépen el is aludtam mire fölkeltem a többiek is ébredeztek. Azt se tudtam elsőre hol vagyok, fölültem a hálózsákomban és megpróbáltam kitapogatni a szemüvegemet, hogy körbenézzek mi történik, kik is ezek és egyébként is MI VAN? Na, ez volt a hiba. Ugyanis amint fölraktam a szemüvegemet, megláttam egy nem éppen adoniszi testű (mondjuk ki nyíltan: kövérebb az átlagnál) kollégámat, alsógatyában ácsorogni a hálózsákja mellett, közben a semmibe bámulni. Öcsém mondom.. fúj.. nem elég a hideg zuhany reggelre, még ez is... gyorsan becsuktam a szememet és nagyon mélyre bekúsztam a hálózsákomba.. de késő.. a kép beleégett az agyamba... franc. Persze, elmeséltem a kínszenvedésemet Vargáéknak, akik ismerik a srácot, és sírva röhögtek az eseten egy évig legalább. Nagyon sajnáltak, legalábbis ezt mondták.. hát ő.. majd el is hiszem... :D