Buli

Na, hogy ne kapjak a fejemhez, hogy mekkora antiszoc vagyok, elmesélem néhány bulis élményemet. :)
Nem, ezek nem lesznek IHB partik, sem "rázzuk a diszkóban hajnalig"-jellegűek. Nem voltam sosem részeg, se füves, nem hánytak le, én se hánytam le senkit. Nem jöttem össze srácokkal, lányokkal meg pláne nem, szóval semmi olyan nincs ezekben a történetekben, ami a világ szerint, hangsúlyozom: a világ szerint bulivá minősít egy eseményt. Nálam a buli ott kezdődik: jól érzem magamat. A buli akkor hág a tetőfokára, ha örvendezni is tudok, nemcsak szórakozni. :) Nekem ez a buli. Cigi, pia, drog, kikapós fiúk-lányok nélkül.
egyik legjobb buli, amiben voltam az ereszd el hajamat segítő buli. Volt ott minden: étel (karamella fagyi), ital (baracklé meg Fanta), adrenalin (ajajaj.. ez majd kiderül :D), jó barátok (legalább 20), eszement feladatok (hahaha), zene (dicsőítés) és jó hangulat.
Kezdődött a buli este. Olyan hat körül, mikor már azért nyáron is szürkül. Összeszedtek minket, tábori munkásokat (segítők), hogy ugyan bulizzunk már egy jót, mert szoktunk, és egyébként is. Mert megérdemeljük. :) A buli szervező bizottság nagy izgalmak között készült, és már korán, korán fölosztott minket csapatokra. A csapat feladata valami baromság volt, szerintem jelenet, mert mindig azt kell előadni. Hol "Jézus, a jó pásztor"-jellegű bibliai jelenetet, hol valami segítők életéből kiragadott nagyon izgalmas momentumot. Valamit produkálni kell. (Megjegyzem: nagyon mókás, amikor fiatal, de állítólag felnőtt emberek bekeccsel a hátukon, bégetve mennek egy sokadik után... négykézláb.. persze... :) )  
Szóval: miután kiprodukáltuk magunkat, szépen be is sötétedett. Mivel a buli témája tehenészek és indiánok volt, két csapatra osztottak minket. Nem volt szerencsém: tehenész lettem. Pedig akartam lenni indián, hogy bekenhessem az arcomat én is festékkel. :) Helyette kaptam valami koszlott, százötven tonnás nadrágot, amit rá kellett húznom a farmeromra. Nagyon maszekul festettem. A vízipisztolyról, ami a kezemben volt egy darabig, arról nem is szólva. Ilyen felszerelésben rohangásztunk, feladat volt megelőzni az indiánokat a próbákban. Volt ott minden: labda dobálás, sárban tocsogás (ja, mert amúgy egy bazi nagy parkban voltunk), homokban kotorászás. A legjobb feladat a falmászás volt. Na, most én kérem tériszonyos vagyok, tesiből mindig is kegyelem kettes, kövér és gyenge, mint a harmat. Én nem mászom falat. Különösen nem mászom négy méter magas, hót sima deszkafalakat. Viszont a többiek másként gondolták. A feladat az volt: mindenkinek át kell másznia a falon. Mivel összetartó csoport voltunk, és voltak köztünk azért stramm legények, kitalálták, hogy majd ők át segítik a lányokat a falon. Aha. Ez egészen könnyen ment, még húszkilós, vézna, sportos, életerős és bátor fiatalokat kellett átlendíteni. Hipp és hopp. Az egyik bakot tartott, a másik föntről elkapta és felrántotta. Ment ez. Egészen addig még nem jött Hirvi. Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy én valakinek a kezébe belelépjek. Te jó ég! Soha! Nincs az a pénz. Inkább itt halok meg. Hát muszáj volt, nem volt kecmec. Az egyik kosaras lány (180 cm magas) tartott bakot egy jó nagy darab fiúval közösen. Na mondom, ha ezek nem dobnak át, akkor senki. Indultam, föllendültem, de nem kaptam el a falvégét, mert nem bírtam a lábamat fölemelni. Hát persze, hogy a jelmez-nadrágom húzott le. Fain. Éreztem, ahogy a saras tornacipőmmel a lány fején taposok, borzasztó volt, hogy most itt lógok a levegőben se föl se le, erőm meg erősen fogytán. És ez a gravitáció. Tudjuk róla, hogy egy gyilkos. Kézzel kapaszkodtam a fal szélébe, a két srác meg csak nézett fönt, hogy most mi lesz. Az egyik elkapta a karomat és megpróbált fölhúzni, a másik szerintem sokkot kapott. Ordították, hogy emeljem a lábamat, én meg ordítottam, hogy ettől a vacak nadrágtól mozdulni sem tudok. Iszonyatos halálfélelmem volt, próbáltam nem pánikba esni. A fiú tartotta a karomat, én meg már láttam, ahogy lezuhanok, és életemben másodszor, közlik velem a mentősök, hogy többet nem fogok járni. De jó lesz. A lábam csúszott, mert saras volt, a fal meg tükör sima. Addig pánikoltunk most már többen is, hogy a srác amelyik fogta a karomat, hogy nehogy visszaessek, hirtelen ötlettől vezérelve, elkapta az övemet, ugyanis a koszlott nadrágban volt egy szakadt öv, és hirtelen mozdulattal felrántott a magasba. Erre földobtam a lábamat, amivel tkp. orrba rúgtam a másik gyereket, de nem baj, mert a fal tetején voltam. Leereszkedtem a csövön és kb 20 percig remegtem és sírtam egyszerre. Soha ennyire nem féltem még. De soha ennyire nem éreztem, hogy milyen jó, ha nem hagynak cserben. :)