Mér régóta terveztem ezt leírni, mert hát már mért ne, mert baráti körömben többen vannak, mint pl Bandi és kedves neje, akik meggyőződésük, hogy ÉN vagyok a paranoiás és az ok nélkül rémeket látó, illetve én szuggerálom be magamnak a negatív felhőt. A bátyám erre mondana valami olyasmit, hogy a "lóf*t", de mivel én csúnyán nem beszélek, mint ő, ezért csak annyit mondok, hogy "aha, hogyne!"
Tehát akkor jöjjenek a TÉNYEK. Nem én értelmeztem félre, hanem ezek tényleg így voltak. Így, szerintem, érthető, hogy miért gondolkodom úgy, ahogy.
1.) Suttyók az oviban
Komolyan, az egész életemben jelen voltak a suttyók, hülyék, bunkók és egyéb alja népség. Valahogy ezek engem mindig megtaláltak. Állítom, a fejem vonzza őket: aki rám néz, meg akar verni. De komolyan. Lényeg, hogy már az oviban kifogtam két idiótát, egy "anyukám azt mondta a tej nem egészséges, tehát nem egészséges!" hp-t, avagy hisztityúkot meg egy kétagysejtű véglényt, akit az ovi után még általános iskolában is el kellett elviselnem. No, nem tudom, a Jóisten szerint ez vicces volt-.e, mert szerintem marhára nem. Hívjuk őket Minikének és Sötétkének. Szóval, Minike később sem sokat változott, a haja meg a a hangja legalábbis külsőben megmaradt, szerintem az IQ-ja sem emelkedett. Sötétkét kifogtam az általánosban is osztálytársnak, egyszer azért megkérdezném, hogy "Mégis mi a problémád, öreg?!" Mert erre a fantasztikus 12 év alatt nem sikerült rájönni, de félek, nem értené a kérdést. Mindegy. Volt még egyéb konfliktus forrás, mind Dugó, aki egy alacsony fiú volt, és egy polcon osztoztunk, ezért utáltuk egymást. A magasságbeli komplexusait rajtam próbálta leverni, milyen kár, hogy csak a vállamig ért (hehehe, kegyetlen az élet). Gondolom most már magasabb (így felnőttként), de hol érdekel ez engem most már? :D És ezek a jó emberek mit csináltak? Biztos csak csúfolódtak, mint az oviban szoktak.. aha,..,. meg kb pokollá tették az életemet. Rám borították a kaját az asztalnál (mert mért ne ültünk vón egy asztalnál? Uram, miért ne? Esetleg valami értelmeset nem lehetett volna odarakni, feltétlen ezt a két majmot volt fontos?), rugdostak, beszólogattak, ha én voltam a napos. Hülyének néztek. Mindegy. Én ekkor még optimista voltam, mert gondoltam a suliban majd megszabadulok tőlük. HA! Mekkora tévedés volt!
2.) Suttyók a suliban
És igen, az iskola. A tudás forrása! Ez az! Sok újat nem tanultam az első néhány évben, mert az ottani tanagyagot 4 évesen elsajátítottam, de azért érdekelt és szívesen jártam, volna. Ha nem kerülök egy olyan osztályba, ahol a főkolompos idióta hobbija nem az lett volna, hogy óra alatt(!!!) körbe jár az osztályban, és random kiválaszt egy számára nem szimpatikus embert, majd jól megüti, megalázza, elveszi a cuccait, kiszórja az ablakon mondjuk a táskáját és mindezt úgy, hogy a kedves tanító csak áll, mint szamár a hegyen, és azt sem mondja bú meg bá. És persze az esetek 99,9 százalékában kit kellett megtalálni? Engem. Bizony-bizony. De voltak itt olyan suttyók, akik a szünetben - mikor MINDENKINEK ki kellett mennie az udvarra- megették az egész napi kajámat, amit anyukám csomagolt, hogy este hatig, mire hazaérek, ne haljak éhen. (Csórók voltunk, nem szórtam pénzt a büfében, meg ilyenek. Mondjuk minden elvemmel ellent mondott volna, ha egy fillért is elköltök ott) Illetve ugyanezek lekaparták a mintát a füzetborítómról. (Az egyik rokonunk tett egy kedves füzettetoválást az egyik műanyag borítómra, mert teljesen egyszínű szürke volt az összes és, hogy legyen már valami kedves dolog rajta, és a suttyók meg lekaparták) és hasonlók. De volt olyan majom, aki poénból megpróbálta kirántani alólam a széket, miközben rajta ültem, de olyan is akadt, aki poénból megvert, megrúgott, ellopta a cuccaimat. Később meg pletykát terjesztettek rólam: voltam én már minden csak énekes halott nem: prosti, leszbikus (a kettő egyszerre is), tanyán élő paraszt, tolvaj, bunkó megmondóember (én, mint megmondóember... hahaha), KÍNAI bevándorló (asszem ezen röhögtem a legjobban, és akik tudják hogy nézek ki, szerintem azok is), minden fiúra hajtó személy (nem egyenlő a prostival, de majdnem ugyanaz), apáca-jelölt, árva fattyú, a kajában levő hússal beszélő dinka, vegetáriánus és még hűűű, de sok minden. Ja és a kedvenc pletykám: hozzánk nincs bevezetve a víz(!!!) LOL!. Mondanom sem kell: egy sem volt igaz. Persze, ezek az én kedves osztálytársaim voltak: olyan emberek, akiknek én az életben nem ártottam, próbáltam kedves lenni és kimaradni az összes "te kinek a barátja vagy Gizikének vagy Mucikának?"- típusú háborúból. De aki különb, az más.. csak az átlagot fogadja el a társadalom.
3.) Suttyók mindenfelé!
De suttyók akadtak szép számmal az iskolán kívül is, mint a gyerek, aki csupa jófejségből megfogta a bokámat úszáson.. miközben fejest ugrottam a rajtkőről. Végül is csak a rajtkő szélébe vágtam a sípcsontomat, majd majdnem megfulladtam, de jó "vicc" volt. Értem én, hogy "kedvel", mert Bandiné állítja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, hogy engem nem kedvelnek, meg így meg úgy, de akkor ezt mér' úgy mutatja ki, hogy majdnem vízbe fojt, de minimum eltöri a lábamat? A barma! Vagy a másik, aki egy csendes szombati kurzus után kedvesen megpróbál lelökni a lépcsőn a második emeletről? Ha nem kapom el a korlátot, simán kitöröm a nyakam. Biztos csak szeretetből taszajtott egyet a hátamon. Hát, persze. De mesélhetnék a srácról, aki random a kajámba köpött, vagy a bunkókról, akik egy héten keresztül próbáltak intenzíven kiutálni egy szobából egy táborban. Vagy a hétköznapi utcai nyomorékokról, akik csak úgy megütöttek, mert csendben ültem egy padon, vagy a kétajtós szekrényről meg a haverjairól, aki meg akart verni, mert az iskolában olvastam. De mesélhetnék a kis nyomorékról is, akit életemben nem láttam, nem tudom kicsoda, de annyi bizonyos, hogy engem utálhatott, mert bármikor találkoztam véletlenszerűen vele a városban rögtön elkezdte a mantrát, hogy én milyen ronda/hülye/kövér stb. vagyok. Nem tudom kicsoda fia-borja, életemben nem láttam, csak amikor szembe jött. Egyszer aztán leordítottam a fejét, több évnyi bunkózás után teli lett vele hócipőm és megkérdeztem, hogy "kiscsávó, elmentek otthonról vagy mi a nyavalya?" Na, utána már befogta. De beszólogatók, akik simán hülyének néztek, mindenhol akadtak, egy idő után már meg sem hallja az ember. Egyébként a férjem sem hitte, hogy így van. Ő is csak azt károgta, hogy biztos nem, csak én vagyok a paranoiás. Aztán elmentünk együtt futni, egy kellemes nyári estén... és egy ismeretlen, nagydarab nő, aki az utcán álldogált, egyszer csak megpróbált belém rúgni és anyázott utánam egy sort, mikor nem sikerült. Még szerencse, hogy én voltam a gyorsabb. (Az évek és a rutin, ugye-ugye.) Azt mondta a férjem, ha nem látja, nem hiszi el.
Ezek után, hogy rám dobálták a kabátokat, félrelöktek (szó szerint odébb lettem taszajtva), levegőnek néztek és még csak a kedves kollégák vissza sem köszöntek egynehány táncházban, "buliban" stb... ugyan. Mit számít? (És a karomon cigicsikket elnyomó sosem látott vadbaromról nem is szóltam.)
Konklúzió: A barátok jönnek-mennek, az ellenségek meg csak gyűlnek. Erre az egyik ismerősöm azt mondta, hogy a "barátok csak ne menjenek sehová, az ellenségek meg szarjanak sünt!" Hát, így valahogy.
Szóval, kedves Bandi, Bandiné és többi kedves ismerős, ha valaki még egyszer azzal a dumával jön, hogy csak én vagyok a paranoiás és csak bebeszélem magamnak, hogy engem nem kedvelnek az emberek, akkor azt tuti leütöm. Puszta szeretetből.
