Maa kallis isien 2.

Nos Finnországban nagyon sok érdekes dologgal találkoztam. Egyet tudni kell róla, hogy hasonlóan Európa és a világ más országaihoz: itt is minden ötödik ember MAGYAR! Nem vicc. Elmentem, az északi sarkkörön túlra, nyáron, amikor azt gondoltam, hogy na, a magyarok mennek Horvátországba vagy valami déli helyre pérölődni a napra, mert az a trendi, erre kiket találok a műfenyők és műmocsarak között? Hát persze, hogy magyarokat. Mert amikor a finn tömegből csak annyit hallasz, hogy "Némá, ezek is magyarok!" Akkor elgondolkodsz rajta, hogy mi a francért is jöttem ide a világ végére, ha itt is mindenki magyar? Egyébként Rovaniemi északi részén jártam, a városhatáron túl. Elmentünk először a Joulupukin Kylä-be (na, erről majd mindjárt), majd innét tovább indultuk felfedezni Lappföld mocsarait. Hát, hömm. A finnek, a németekhez hasonlóan imádnak túrázni.
Ugye, mindenki tudja, hogy miről ismerszik meg messziről a német és a magyar túrázó közötti különbség?  A német beül az "ilyen neked sosem lesz" autójába, elkocsikázik a hegy lábához. Ott a kiépített parkolóban, rábízza a biztonsági őrre, majd elindul a kitaposott ösvényen, melyen X méterenként kiépített pihenő van, csapvízzel, jégesőt bíró tetővel, szelektív szemetessel stb. stb. Viselete ultramodern dzseki (hőálló, vízálló, szellőző, szélálló, kullancs, szúnyog és tetű riasztós, UV-szűrős) és ahhoz színben is passzoló nadrág, túrabot, speciálisan túrázásra kifejlesztett, csak erre a fajta útra tervezett, légáteresztős, vízálló, habkönnyű, strapabíró bakancs, túrasapka, ami szintén
minimum 5 dolgot tud. Fűtés-hűtés a nyakába, lácsi napszemüveg, és vízálló, hiper-szuper hátizsák, ami már majdnem magától megy mellette. Zsebében digitális bigyó, ami mutatja az időt, a sebességet, a páratartalmat, a két heti várható időjárást, az elégetett kalóriákat és mellesleg iránytű. A német felmegy a hegyre, dokumentálja, hogy felment a hegyre, örül neki, eszik-iszik, szemetet összeszed, vagy nem szed, fajtája válogatja, és ledzsal a kocsijához, hazagurul és kipipálja a túrát. A magyar meg, mint én? Veszi a szakadt, ezeréves bakancsot avagy kínai tornacipőt, a huszadik rokontól megöröklött, kopott farmert vagy a susogós mackót, van egy pár számmal nagyobb, feliratos pólója, kopott hátizsák benne víz, meg homemade szendvics. Esetleg elkunyerált napkrém és semmitérő kullancsriasztó, majd ezzel felpattan az Kismucsaröcsöge - Battonya-alsó útvonalon évente egyszer közlekedő, kivert ablakú MÁV-vonatra, amiről leszállva nekitámad a dzsindzsának, és reméli, hogy majd csak lesz jelzés valahol...


Na, hát a finnek nagyon hasonlítanak a németekhez. Csakhogy, még a németek, maguk spórolják ki a kis felszerelésüket, Finnországban imádnak mindent állami szinten csinálni. Így Finnországban nem neked kell megvenned a drága bakancsot egy túrához, hanem az állam rakja a lábad alá a megfelelő utat, hogy akár tangapapucsban is sétálgathass a láposban. Nem vicc. A két túra, amire elmentem abból állt, hogy a tkp. parkettázott utakon sétálgattunk. Alattunk volt kő, kiszáradt patak, meg tudom is én, mindenféle érdekesség, de ha véletlenül volt valami emelkedő, azt úgy kiegyenlítették az úttal, hogy véletlenül se kelljen 10 lépcsőnél többet föl-le menni. Ha már valahol talajhoz ért a lábad, akkor már valami nagyon kemény gyerek lehetsz. Tény: Finnországban elég kevés a hegy. (Nincs.) Ami van, az is kicsi és kopasz (tunturi), de állítólag a finnek sisuk! Egy gránittömbön élnek, nyírfakérget ettek, mikor éhezés volt az országban, kibírtak KÉT elnyomó hatalmat, majd talpra állították a saját országukat gazdaságilag, és erre EZ?! MI EZ?! Olyan szinten el vannak kényelmesedve, hogy már túrázni sem mernek anélkül, hogy az utat a lábuk alá ne pakolná valaki?

Na, mindegy. Térjünk vissza Télapó nyári szállására: Joulupukin Kylä-re, vagyis Télapó Falvára. Van itt minden mi szem-szájnak ingere: egész Télapó-franchise. Van, éneklő rénszarvas a bejáratnál, van műfenyő (az a jófajta, igazi fröccsöntött, neonzöld, meg a sötétebb színű nejlon barátja) töménytelen mennyiségben, karácsonyfadísz, Télapó és Télanyó életnagyságú papírfigura és Jingle Bells-t szóró hangszórók. (Jinglle Bells meg White Christmas? Most komolyan? Itt? Lappföldön? Nemá! Legalább finn karácsonyi dalocskák lennének.. nem.. ezeknek a hülye turistáknak jó lesz ez az amcsi xar is....) Másfél óra Jingle Bells (legalább 10-szer hallgattam meg) és piros papíros ajándékboltok után nem bírtam, kimenekültem az udvarra, remélvén, hogy na majd ott, lesz valami érdekesség: mert ez egy rettenet nagy hely. 

Állítólag valahol a végében a hetedik határon túl lehetett volna rénszarvasokat etetni (mondjuk azok zuzmót esznek, szinte látom, ahogy a gyerekek szárított zuzmót szorongatnak, hogy hozzávághassák szerencsétlen állatokhoz), de nekem nem sikerült megtalálnom. Maradt az ál-sarkkör (Mert az igazi ennél északabbra van, ezt csak odafestették a turistáknak.) és Joulupukkival való fotózás: amire HÁROM ÓRÁT kellett volna sorban állni, hogy aztán kb 20 ezer forintnak megfelelő Euróért 1 db (papír)képet készítsenek rólad és Télapóról. 20 ezer: egy képért egy vadidegen fószerrel, és ezért 3 órát állnak sorban? Most egy klasszikust idéznék ide: "Noooooormális?"

Egyébként a hely tömve volt emberekkel, fele magyar, másik fele finn gyerek. A 25 fokos melegben kevéssé volt meggyőző az egész karácsonyos-télapós izé, sőt, inkább groteszk élmény volt. Minden esetre, én jókat derülök rajta: de HÚSZEZER.. na ezen még mindig nem lendültem túl.

Utazás

Mint már írtam korábban, előszeretettel utazgattam az egyetem alatt, pénzem nem lévén: ingyen.
Hogy csináltam? Megosztom a titkot.
Először is szerencsém volt, másodszor mindig agyaltam, hogy lehetne mégis. Harmadszor hosszú évek munkája is áll mögötte.

Kezdjük az elején. Kiskamasz koromban olyan osztályba jártam, ahol mindenkinél kolbászból volt a kerítés otthon, egy-két kivételtől eltekintve. Hát, az egy-két kivétel között én voltam a legnagyobb kivétel. Amolyan "kivan a s*ggem a gatyából"-típusú gyerek, s őszintén ez marhára nem zavart egészen addig még el nem kezdtek piszkálni ezzel, azok a drága aranyos gyerekek, akiknek a szüleik minden xart a hátsójuk alá toltak és évente háromszor vitték őket külföldre, hol Malájziába, hol meg Egyiptomba, a két kirándulás között meg átugrottak a szomszédos Franciaországba síelni egy kicsit. Én meg örültem, ha nyaranta Kiskukutyin-alsón múlattam az időt, a nagyszüleimmel. Esetleg elmehettem Mucsaröcsögére táborozni egy hetet, vagy anyámmal az üzemi üdülőbe. Esetleg. Ha nagyon jól ment. Persze, anyukám mániája KÜLFÖLD volt, mert ott aztán olyan van, hogy húúú.. nem úgy, mint nálunk. Balaton? chö! Bezzeg külföld! Úgyhogy rengeteg prospektusunk volt mindenféle utazási irodák ajánlatával, csodás képekkel nem létező tengerpartokról és 5 csillagos szállodákról. Így anyukámnak, ha BÁRMI lehetősége akadt, hogy kijusson KÜLFÖLDRE, ment is. Na, ezt a mentalitást próbálta rám is ragasztani. Így mikor először kijutottam Finnországba csak 13 éves voltam. Akkor az osztállyal vittek, úgyhogy mindenki jött, anyukám is, mert kibulizta magának. Minden kamasz álma a szüleivel utazni, nem? :) Mondjuk én örültem neki, legalább nem voltam egyedül. :) Aztán sokáig semmi, anyukám meg rágta a fülemet KÜLFÖLDdel, ahova menni kell, amíg fiatal az ember.... ha már őneki anno nem lehetett. Softballozni is azért voltam elengedve, hogy majd hátha az amerikaiak meghívnak kicsit magukhoz is. Az International Schoolban, ahova jártam középsuliba, rengeteg lehetőség volt utazni: Jamaikától Új-Zélandig tkp. bárhova el lehetett jutni egy-egy évre tanulni, ha volt rá pénzed. Olyan 1 millióból már lehetett menni akárhova. Hát nekünk a lakásunk ért kb. ennyit, amiben laktunk. (Igen, ez egy állami gimnázium!) Szóval, ez az alternatíva kiesett. Ment a mi osztályunk is osztálykirándulni Angliába... 100 ezerért.. hát, oda se mentem. Így békés itthoni levegő szívással telt el a gimnázium. Aztán az egyetem alatt valami történhetett odafent, hogy mégis csak úgy döntöttek, hogy Hirvi utazgasson már egy kicsit, mert a végén még besavanyodik itten.

Hogy csináltam?

A kulcsszavak: ösztöndíj, művészeti együttes, zarándoklat. s ami ezek mögött van: MUNKA. Ingyenélő, lusta emberek, nem utaznak ingyen sehová. Csak úgy mondom.
Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatait tudom ajánlani egyetemistáknak. Vannak városi legendák, mi szerint elérhetetlen, éteri magasságba szökő tudás vagy minimum három csókos rokon kell a pályázat elnyeréséhez, de állítom, hogy ez nem így van. Nem mondom, rengeteg munkám volt, a megfelelő átlag összehozásában, az összes aláírás, pecsét, papír, és külföldi támogatás összeszedésében és elsőre nem is sikerült. De, össze lehet hozni, és akkor az ösztöndíj áll mindent: az utazást (repülővel), a szállást, a képzést, a programokat, a kaját, a helyi közlekedést. Én ebből pénzből ruhát vettem kint, meg kirándultam. Mindenféle szuvenyírt, képeslapot meg társasjátékot vásároltam, majd hazahoztam plusz 100 ajrót, amit a következő utazásaim során verhettem el. Nem koszlott albérletekben éheztem és vállaltam valami alja munkát, valami lepra lebujban, hanem jól éreztem magamat. Mondjuk oda nem költöznék, majd írom mért nem, de tapasztalatnak és képzésnek remek volt.
A művészeti együttesbe meg nem csak úgy libbentem bele, hogy helló utaznék, jöhetek? Hanem évekig voltam tag, kitartóan, és aztán mint törzstag, mehettem én is mindenhova. Akit nem látnak a próbán, az nem fog hallani a turnéról se...
A zarándoklat meg lelki esemény. Az csak grátisz elem, hogy világot is látsz.

Merre jártam?

Én Európa-fan vagyok, nem vágyom el erről a kontinensről. Voltam Erdélyben (többször), Szlovákiában (többször), Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban (többször), Finnországban (többször), Spanyolországban, Bulgáriában, Ausztriában (többször), stb. És igen, mindenhova ingyé mentem, pontosabban vittek.
Volt vele szívás? Hajaj.
Voltak nehézségek? Hát, hogy a rákba ne?
Voltam-e 5 csillagosban? Igen... ja, hogy aludni ott? Nem.
Jó buli volt? Mindegyik. (Na, jó az egyik nem akkora, de ott az emberek miatt...)
Újramennék? Igen. :)

Egyik ismerősöm stoppal utazik. Az is járható, csak némiképp veszélyes. Én nem vagyok elég spontán a stoppoláshoz, de sokaknak bejön ez az életforma. ITT lehet olvasni erről (is).

A bejegyzésben megjelenített képek NEM random helyeket ábrázolnak... :)

Maa kallis isien... 1

Voltam Finnországban. Nem is egyszer. Ráadásul ingyen.
Szóval voltam kint, kint éltem egy kicsit. Meg tanultam. Egyetemen. Mert az nekem jó. Meg úgy látszik a finneknek is jó volt, mert ezért nekem ők pénzt adtak, hogy ott voltam. Ezért mondom azt, hogy az nem kifogás, hogy szegény vagyok, nem megyek sehová. Mert én tényleg szegény vagyok, aztán mégis bejártam fél Európát, éltem külföldön stb. Aki szegény, legyen kreatív. No meg dolgozzon és imádkozzon keményen. Meglesz az eredménye. :)
Kalandosan jutottam ki Eszterrel, akit az út során ismertem meg. Együtt csöveztünk egy éjszakát Helsinkiben. Hát ezt is elmondhatom magamról, hogy csöveztem Finnországban. :D (A luxus utak UNALMASAK. Csak felszállsz a gépre, leszállsz, körbe ugrálnak, feneked alá tolják a kocsit, a hotelszobát, az ágyat. Lógatod a lábad a kényelemben, majd perkálsz. Sokat. Ez az unalmas. Mégis sokan ezt választják, már akik megtehetik.Szerencsére nekem jó indokom, hogy csóró vagyok, ergo nem megyek luxus útra. Halálra is unnám magamat, én azt hiszem. :D )Én nem így utazom. Én a kihívásokat keresem. Mint például csövezni egy buggyant ország Nyugatijánál. Ne higgyék a kedves hazaiak, hogy Finnországban kolbászból van a kerítés, és mindenki tárt ajtók mellett él, mert akkora fene jó a közbiztonság. Elárulom, Helsinki is csak ugyanolyan, mint a többi nagyváros. Kevésbe zsúfolt, mint mondjuk Madrid, vagy Budapest, de ugyanolyan koszos, teli van koldussal, éjszakai részegekkel, rendbontókkal, és rengeteg szeméttel. Finnországban is élnek szegény emberek, bűnözők és mindenféle olyanok, akik Budapesten is. Ott is lehet kéregetőkbe, szemétben turkálókba, és hasonló elemekbe botlani. Nincs kolbászból a kerítés. Ezt csak azok képzelik, akik még sosem jártak ott. Na, pl. ezért érdemes Suomiban csövelni egy kicsit. Hogy az ember meglássa azt is, amit a turistáknak nem szokás mutogatni. Szóval hármasban elcsöveltük az éjszakát helsinkiben: Eszter, én és Aleksis Kivi, aki elég mereven viselkedett végig. :D Vele készült vagy 50 kép. A végére már nagyon untuk. De, elkaptuk a hajnali vonatot, és elindultunk a sarkkörhöz.  Az északihoz.

(Persze elbúcsúztunk Kivitől, mert nem akartuk magunkkal vinni. Fura is lett volna, mert elég súlyos egyéniség. :) )Laza 6 óra múlva már Lappföld szélénél voltunk, a tengerparton, és a helyi tori poliisivel feledtettük Kivi iránt érzett bánatunkat. :) A tömegközlekedés nem csak Magyarországon drága, hanem Finnoszágban is. Sőt, egész olcsónak tűnik most már a magyar tömegközlekedés, mint a finn. Volt pofájuk 70 eurót elkérni egy jegyért! 70 eurót! Eszterrel nagyon nem akartuk kifizetni, mert ő lejben számolt, én meg forintban, és arra jutottunk, hogy ez így igen sok lesz, ha visszafele is vonatozni akarunk. De szerencsére hajnalban nincsenek pénztárak, és csak a vonaton kellett megvennünk a jegyet. Ahol is összeakadtunk két cseh sráccal, akik szintén a mi egyetemünkre jöttek tanulni, de ők Erasmusszal. Az pénzeseknek van, nem a magamfajtának.Négyesben aludtunk a vonaton: mindenki elfoglalt két széket. Mikor megjelent a kalauz elég kómásan kerestük elő a pénzt. A csehek frissebbek voltak, és kapták a diákot meg a mindent, és mondták, hogy nekik diákjegy lesz. (Ott is 50 százalékos a diákjegy). Eszterrel felcsillant a szemünk, hogy nohát mi is diákok vagyunk, nekünk is jár a kedvezmény. A bácsi meg kérte az igazolást a finn egyetemtől, hogy mi kint tanulunk, mint teljes jogú diákok. Na, ilyen papírunk nem volt. De azt kiszúrtuk, hogy a bácsi nem beszél angolul. Mi meg nem nagyon akartunk finnül, és csak az international student cardunkat mutogattuk, hogy hát itt a diák, amit kért, most mi baja van. Úgyhogy bőszen magyaráztunk neki először angolul, aztán magyarul... hátha úgy jobban érti... :D, hogy mi is diákok vagyunk, mi is diákok vagyunk. Végül a bácsi föladta, reggel hatkor neki sem volt kedve külföldiekkel vitázni, így nekünk is diákjegyet adott. Nyertünk 35 Eurót. Ami jó, mert nálam összesen volt 50, így kellemetlen lett volna, ha valahol a finn pusztaság közepén kidobnak a vonatból. Persze, miután elment, a srácok megmutatták, hogy ők milyen diákigazolványt kaptak a finn államtól az Erasmusra. Hát ilyet mi nem kaptunk, ergo nem járt a kedvezmény. Ezt azért sejtettük, hogy nekünk nem jár, mert mi is hallottuk mikor a bácsi mondta, de kitartottunk, hátha mégis. És nyertünk. :D Tanulság: nem kell mindig villogni a nyelvtudással. :D

Aleksis Kivi,  hű társunk, az éjszakában.

Folyt köv.