Maa kallis isien 2.

Nos Finnországban nagyon sok érdekes dologgal találkoztam. Egyet tudni kell róla, hogy hasonlóan Európa és a világ más országaihoz: itt is minden ötödik ember MAGYAR! Nem vicc. Elmentem, az északi sarkkörön túlra, nyáron, amikor azt gondoltam, hogy na, a magyarok mennek Horvátországba vagy valami déli helyre pérölődni a napra, mert az a trendi, erre kiket találok a műfenyők és műmocsarak között? Hát persze, hogy magyarokat. Mert amikor a finn tömegből csak annyit hallasz, hogy "Némá, ezek is magyarok!" Akkor elgondolkodsz rajta, hogy mi a francért is jöttem ide a világ végére, ha itt is mindenki magyar? Egyébként Rovaniemi északi részén jártam, a városhatáron túl. Elmentünk először a Joulupukin Kylä-be (na, erről majd mindjárt), majd innét tovább indultuk felfedezni Lappföld mocsarait. Hát, hömm. A finnek, a németekhez hasonlóan imádnak túrázni.
Ugye, mindenki tudja, hogy miről ismerszik meg messziről a német és a magyar túrázó közötti különbség?  A német beül az "ilyen neked sosem lesz" autójába, elkocsikázik a hegy lábához. Ott a kiépített parkolóban, rábízza a biztonsági őrre, majd elindul a kitaposott ösvényen, melyen X méterenként kiépített pihenő van, csapvízzel, jégesőt bíró tetővel, szelektív szemetessel stb. stb. Viselete ultramodern dzseki (hőálló, vízálló, szellőző, szélálló, kullancs, szúnyog és tetű riasztós, UV-szűrős) és ahhoz színben is passzoló nadrág, túrabot, speciálisan túrázásra kifejlesztett, csak erre a fajta útra tervezett, légáteresztős, vízálló, habkönnyű, strapabíró bakancs, túrasapka, ami szintén
minimum 5 dolgot tud. Fűtés-hűtés a nyakába, lácsi napszemüveg, és vízálló, hiper-szuper hátizsák, ami már majdnem magától megy mellette. Zsebében digitális bigyó, ami mutatja az időt, a sebességet, a páratartalmat, a két heti várható időjárást, az elégetett kalóriákat és mellesleg iránytű. A német felmegy a hegyre, dokumentálja, hogy felment a hegyre, örül neki, eszik-iszik, szemetet összeszed, vagy nem szed, fajtája válogatja, és ledzsal a kocsijához, hazagurul és kipipálja a túrát. A magyar meg, mint én? Veszi a szakadt, ezeréves bakancsot avagy kínai tornacipőt, a huszadik rokontól megöröklött, kopott farmert vagy a susogós mackót, van egy pár számmal nagyobb, feliratos pólója, kopott hátizsák benne víz, meg homemade szendvics. Esetleg elkunyerált napkrém és semmitérő kullancsriasztó, majd ezzel felpattan az Kismucsaröcsöge - Battonya-alsó útvonalon évente egyszer közlekedő, kivert ablakú MÁV-vonatra, amiről leszállva nekitámad a dzsindzsának, és reméli, hogy majd csak lesz jelzés valahol...


Na, hát a finnek nagyon hasonlítanak a németekhez. Csakhogy, még a németek, maguk spórolják ki a kis felszerelésüket, Finnországban imádnak mindent állami szinten csinálni. Így Finnországban nem neked kell megvenned a drága bakancsot egy túrához, hanem az állam rakja a lábad alá a megfelelő utat, hogy akár tangapapucsban is sétálgathass a láposban. Nem vicc. A két túra, amire elmentem abból állt, hogy a tkp. parkettázott utakon sétálgattunk. Alattunk volt kő, kiszáradt patak, meg tudom is én, mindenféle érdekesség, de ha véletlenül volt valami emelkedő, azt úgy kiegyenlítették az úttal, hogy véletlenül se kelljen 10 lépcsőnél többet föl-le menni. Ha már valahol talajhoz ért a lábad, akkor már valami nagyon kemény gyerek lehetsz. Tény: Finnországban elég kevés a hegy. (Nincs.) Ami van, az is kicsi és kopasz (tunturi), de állítólag a finnek sisuk! Egy gránittömbön élnek, nyírfakérget ettek, mikor éhezés volt az országban, kibírtak KÉT elnyomó hatalmat, majd talpra állították a saját országukat gazdaságilag, és erre EZ?! MI EZ?! Olyan szinten el vannak kényelmesedve, hogy már túrázni sem mernek anélkül, hogy az utat a lábuk alá ne pakolná valaki?

Na, mindegy. Térjünk vissza Télapó nyári szállására: Joulupukin Kylä-re, vagyis Télapó Falvára. Van itt minden mi szem-szájnak ingere: egész Télapó-franchise. Van, éneklő rénszarvas a bejáratnál, van műfenyő (az a jófajta, igazi fröccsöntött, neonzöld, meg a sötétebb színű nejlon barátja) töménytelen mennyiségben, karácsonyfadísz, Télapó és Télanyó életnagyságú papírfigura és Jingle Bells-t szóró hangszórók. (Jinglle Bells meg White Christmas? Most komolyan? Itt? Lappföldön? Nemá! Legalább finn karácsonyi dalocskák lennének.. nem.. ezeknek a hülye turistáknak jó lesz ez az amcsi xar is....) Másfél óra Jingle Bells (legalább 10-szer hallgattam meg) és piros papíros ajándékboltok után nem bírtam, kimenekültem az udvarra, remélvén, hogy na majd ott, lesz valami érdekesség: mert ez egy rettenet nagy hely. 

Állítólag valahol a végében a hetedik határon túl lehetett volna rénszarvasokat etetni (mondjuk azok zuzmót esznek, szinte látom, ahogy a gyerekek szárított zuzmót szorongatnak, hogy hozzávághassák szerencsétlen állatokhoz), de nekem nem sikerült megtalálnom. Maradt az ál-sarkkör (Mert az igazi ennél északabbra van, ezt csak odafestették a turistáknak.) és Joulupukkival való fotózás: amire HÁROM ÓRÁT kellett volna sorban állni, hogy aztán kb 20 ezer forintnak megfelelő Euróért 1 db (papír)képet készítsenek rólad és Télapóról. 20 ezer: egy képért egy vadidegen fószerrel, és ezért 3 órát állnak sorban? Most egy klasszikust idéznék ide: "Noooooormális?"

Egyébként a hely tömve volt emberekkel, fele magyar, másik fele finn gyerek. A 25 fokos melegben kevéssé volt meggyőző az egész karácsonyos-télapós izé, sőt, inkább groteszk élmény volt. Minden esetre, én jókat derülök rajta: de HÚSZEZER.. na ezen még mindig nem lendültem túl.

Utazás

Mint már írtam korábban, előszeretettel utazgattam az egyetem alatt, pénzem nem lévén: ingyen.
Hogy csináltam? Megosztom a titkot.
Először is szerencsém volt, másodszor mindig agyaltam, hogy lehetne mégis. Harmadszor hosszú évek munkája is áll mögötte.

Kezdjük az elején. Kiskamasz koromban olyan osztályba jártam, ahol mindenkinél kolbászból volt a kerítés otthon, egy-két kivételtől eltekintve. Hát, az egy-két kivétel között én voltam a legnagyobb kivétel. Amolyan "kivan a s*ggem a gatyából"-típusú gyerek, s őszintén ez marhára nem zavart egészen addig még el nem kezdtek piszkálni ezzel, azok a drága aranyos gyerekek, akiknek a szüleik minden xart a hátsójuk alá toltak és évente háromszor vitték őket külföldre, hol Malájziába, hol meg Egyiptomba, a két kirándulás között meg átugrottak a szomszédos Franciaországba síelni egy kicsit. Én meg örültem, ha nyaranta Kiskukutyin-alsón múlattam az időt, a nagyszüleimmel. Esetleg elmehettem Mucsaröcsögére táborozni egy hetet, vagy anyámmal az üzemi üdülőbe. Esetleg. Ha nagyon jól ment. Persze, anyukám mániája KÜLFÖLD volt, mert ott aztán olyan van, hogy húúú.. nem úgy, mint nálunk. Balaton? chö! Bezzeg külföld! Úgyhogy rengeteg prospektusunk volt mindenféle utazási irodák ajánlatával, csodás képekkel nem létező tengerpartokról és 5 csillagos szállodákról. Így anyukámnak, ha BÁRMI lehetősége akadt, hogy kijusson KÜLFÖLDRE, ment is. Na, ezt a mentalitást próbálta rám is ragasztani. Így mikor először kijutottam Finnországba csak 13 éves voltam. Akkor az osztállyal vittek, úgyhogy mindenki jött, anyukám is, mert kibulizta magának. Minden kamasz álma a szüleivel utazni, nem? :) Mondjuk én örültem neki, legalább nem voltam egyedül. :) Aztán sokáig semmi, anyukám meg rágta a fülemet KÜLFÖLDdel, ahova menni kell, amíg fiatal az ember.... ha már őneki anno nem lehetett. Softballozni is azért voltam elengedve, hogy majd hátha az amerikaiak meghívnak kicsit magukhoz is. Az International Schoolban, ahova jártam középsuliba, rengeteg lehetőség volt utazni: Jamaikától Új-Zélandig tkp. bárhova el lehetett jutni egy-egy évre tanulni, ha volt rá pénzed. Olyan 1 millióból már lehetett menni akárhova. Hát nekünk a lakásunk ért kb. ennyit, amiben laktunk. (Igen, ez egy állami gimnázium!) Szóval, ez az alternatíva kiesett. Ment a mi osztályunk is osztálykirándulni Angliába... 100 ezerért.. hát, oda se mentem. Így békés itthoni levegő szívással telt el a gimnázium. Aztán az egyetem alatt valami történhetett odafent, hogy mégis csak úgy döntöttek, hogy Hirvi utazgasson már egy kicsit, mert a végén még besavanyodik itten.

Hogy csináltam?

A kulcsszavak: ösztöndíj, művészeti együttes, zarándoklat. s ami ezek mögött van: MUNKA. Ingyenélő, lusta emberek, nem utaznak ingyen sehová. Csak úgy mondom.
Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatait tudom ajánlani egyetemistáknak. Vannak városi legendák, mi szerint elérhetetlen, éteri magasságba szökő tudás vagy minimum három csókos rokon kell a pályázat elnyeréséhez, de állítom, hogy ez nem így van. Nem mondom, rengeteg munkám volt, a megfelelő átlag összehozásában, az összes aláírás, pecsét, papír, és külföldi támogatás összeszedésében és elsőre nem is sikerült. De, össze lehet hozni, és akkor az ösztöndíj áll mindent: az utazást (repülővel), a szállást, a képzést, a programokat, a kaját, a helyi közlekedést. Én ebből pénzből ruhát vettem kint, meg kirándultam. Mindenféle szuvenyírt, képeslapot meg társasjátékot vásároltam, majd hazahoztam plusz 100 ajrót, amit a következő utazásaim során verhettem el. Nem koszlott albérletekben éheztem és vállaltam valami alja munkát, valami lepra lebujban, hanem jól éreztem magamat. Mondjuk oda nem költöznék, majd írom mért nem, de tapasztalatnak és képzésnek remek volt.
A művészeti együttesbe meg nem csak úgy libbentem bele, hogy helló utaznék, jöhetek? Hanem évekig voltam tag, kitartóan, és aztán mint törzstag, mehettem én is mindenhova. Akit nem látnak a próbán, az nem fog hallani a turnéról se...
A zarándoklat meg lelki esemény. Az csak grátisz elem, hogy világot is látsz.

Merre jártam?

Én Európa-fan vagyok, nem vágyom el erről a kontinensről. Voltam Erdélyben (többször), Szlovákiában (többször), Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban (többször), Finnországban (többször), Spanyolországban, Bulgáriában, Ausztriában (többször), stb. És igen, mindenhova ingyé mentem, pontosabban vittek.
Volt vele szívás? Hajaj.
Voltak nehézségek? Hát, hogy a rákba ne?
Voltam-e 5 csillagosban? Igen... ja, hogy aludni ott? Nem.
Jó buli volt? Mindegyik. (Na, jó az egyik nem akkora, de ott az emberek miatt...)
Újramennék? Igen. :)

Egyik ismerősöm stoppal utazik. Az is járható, csak némiképp veszélyes. Én nem vagyok elég spontán a stoppoláshoz, de sokaknak bejön ez az életforma. ITT lehet olvasni erről (is).

A bejegyzésben megjelenített képek NEM random helyeket ábrázolnak... :)

Nézőpontok

Az éremnek két oldala van. Méltó példa erre az alábbi történet. (Miután már ismét nulla olvasóim száma, úgy vélem lehetek őszinte. :) )
Tehát a történet. Mint említettem koliban laktam az egyetem alatt. Nem csak én, hanem sok más ismerősöm is.
Pl. Noncsika is koliban lakott. Noncsika szobatársa Babuci volt. Noncsika nem egy könnyű eset, de Babuci sem az, talán ezért sem laktak túl sokáig együtt.
A két lány két szemszögéből a kollégiumi élet így nézett ki a másikkal:

Noncsika verziója

"Babucival együtt lakni, hát komolyan: szeretjük, de nem volt egyszerű. Először is Babuci tanult állandóan. Égette a villanyt, de nem ám a kislámpát az asztalon, azt a nyomorult nagyvillanyt, azt. Én meg húztam volna aludni időben a vizsgám előtt, mert dolgoztam meg tanultam, aztán fáradt voltam, de ez? Ez égette a villanyt, aztán jó, lekapcsolta, és halkan ment a zene a számítógépből. Én meg nyugodjak békében mikor benne a bugi a lábamban? Máskor meg egyszer csak fölébredek este, hogy mi a francért ég már megint a nagy villany, mikor is Babuci körbebástyázta az ágyamat a papírjaival, hogy ő akkor most rendezkedik. Hát WC-re se tudtam kimenni, hogy nehogy rálépjek az irományaira. Ez kész. Pedig mondtam neki, hogy nem érdekel mit hova hány, ha a saját térfelén marad. Aztán meg mikor hajnali ötkor zörgött a reklámszatyrokkal, meg csipogtatta magát a telefonjával. Én meg aludtam volna, mert hajnalig tartott a buli, ez meg zörgött, csörgött, dumált. Kész. Érted. Hazaesem 4-kor, ez meg 5-kor már zörög. Én meg másnaposan még a szememet se. Ez a nő! Hát olyan fáradt voltam még együtt laktam vele, hogy anyám már aggódott, hogy végkimerülök. Persze, buliba sose, az sehova. Néha sikerült elrángatni kicsit, de mindig nyavajgott, hogy fáradt meg korán kel. Van ennek élete? Most komolyan. Szerinted?"

Babuci verziója

"Noncsika jó fej, de azért nem könnyű vele együtt lakni. Először is hiperaktív. Állandóan pörög és nem érti meg, hogy én korán kelek reggel, nem tudok hajnalig dajdajozni, mint ő. Neki könnyű, mert csak nyolcra megy órára, de én hajnalban indulok be Pestre. Aztán ott a cigi. Mondtam neki, hogy csukja be az ajtót, ha kimegy az erkélyre levegőzni, erre juszt is rám jön a hideg meg a füst. Persze, jól megfázom miatta. Aztán ugye ott vannak a bulik. Mikor Noncsika hajnali négykor hazajön berúgva és fölvágja a nagy villanyt, hogy >buli van, Babuci! Gyere énekelni!< És hiába mondom neki, hogy csöndesebben, mert fölveri az egész kócerájt, nem zavarja. Vagy amikor, szintén buli után, én takarítom utána a fürdőszobát? Persze, erre tuti nem emlékszik.Vagy amikor tanultam meg beteg voltam egyszerre, még ő van megsértve, hogy nem megyek vele banzájozni, meg hogy milyen egy antiszoc vagyok. Én nem tudom, hogy csinálta, de állandóan buliba járt. Volt, hogy már pizsamában volt mikor kitalálta, hogy elmegy mégis bulizni. Normális?"


Azért örülök, hogy egyikőjükkel sem kellett együtt laknom. :)