Környezetbarát háztartás 1.

Elhatároztam, hogy környezetbarátabb leszek. Egyrészt, mert szerintem ez fontos, hogy minél jobban csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, másrészt meg egyre több mindenre vagyok én is allergiás, és ezt kivédendő, szeretnék minél kevesebb káros vegyszerrel találkozni. A környezetnek is jó, nekem is jó.
Én a fürdőszobával kezdtem.

MOSÁS

A mosás nem volt könnyű megoldani. Egyrészt, mert nagyon sokáig kerestem olyan környezetbarát mosószert, mai minden elvárásomnak megfelel vagyis:
- rendesen mos: nem maradnak foltosak a ruhák utána, mintha csak vízben lötyböltem volna.
- van valami illata: vagy ha nincs, akkor legalább nem büdösek a ruhák tőle
- környezetkímélő: vagyis nem tartalmaz foszfátot és más talaj erózióhoz és algásodáshoz vezető anyagot
- egyszerű a használata: nem nekem kell megfőzni, leállítani-újrabekapcsolgatni a mosógépet ahhoz, hogy hatékony legyen, nem kell előáztatnom, sikálgatnom napokig a ruhákat, hogy tényleg tiszták legyenek stb.
- ne vegye ki a színét a ruhának, mert nem csak fehéríteni akarok, hanem mosni is.
- vadgesztenyét hámozni kell: öhm. Már a gesztenye állatokkal is meggyűlik a bajom, pláne hámozni nem szeretnék.
- ne legyen horror ára.

Amiket kipróbáltam:
- mosódió: nekem semmit nem ért. Sőt, ha kiszabadult a mosózsákból még a ruhákat is összekoszolta.
- ecet: olyan ecetszagú lett tőle az összes ruha, hogy újra kellett mosnom
- mosószóda: kell belőle egy  kiló egy mosáshoz, hogy látványos eredménye legyen. Amúgy a színt fakította, a folt viszont nem jött ki. Fehérítéshez jó.
- Ecoegg: mintha nem is lenne, semmit nem ért.
- illóolajos víz öblítőnek: allergiások vagyunk az illóolajra, mint kiderült.

És ami bevált:
Sima mosószappan és marhaepe szappan. Lereszelek egy 40-50 grammosat mindkettőből, összekeverem, bele egy befőttesüvegbe. amikor foltos ruhákat mosok (3 gyerekem van, nálunk csak foltos ruhák vannak. :D ) teszek a dobba egy kanállal. A foltok kilencven százalékát kiszedi vagy halványítja. Mosószernek Zöld Lomb mosószert használok, öblítőnek: egyrész ecet-kétrész víz- néhány csepp mosóparfüm. (ez utóbbi teljesen elveszi az ecetszagot.)

Miután sikerült megreformálnom a mosást, vettünk egy mosó-szárítógépet, mivel rettenetes párás a lakásunk, és télen, ha bent szárítjuk a ruhákat elviselhetetlen a levegő, a penészedésről nem is beszélve. Azt meg meg sem említem, hogy nagycsaládként én mindennap mosok, telente eddig hiába éltünk párában, meg szenvedtünk a rengeteg száradó ruhától, egyszerűen nem volt tiszta ruhánk, mert mindig mindegyik nyirkos, és egy idő után dohos lett. Elengedhetetlen a szárító nálunk. Sajnos. De nyilván környezet barátabb enne, ha nem lenne.  Csak nem családbarátabb, a mi esetünkben.

KOZMETIKUMOK

1) hajmosás
Először ódzkodtam tőle, de aztán egész jól bevált: ecetes öblítés. A hajamat egy ideje már hajmosószappannal mosom. Kifejezetten erre a célra gyártott szappannal (mert többre ráírják, hogy nyugodtan mossál vele hajat, persze, csak berasztásodik tőle, más nem lesz) Én Mannát használok, mert ez natúr, és a kevés folpackot leszámítva környezetbarát a csomagolás is. Ráadásul magyar, ami nekem fontos szempont. Ja, és elérhető üzletben is, nem feltétlenül kell rendelni a netről.
A hajmosás után ecettel öblítem ki a hajamat, ez picit csíp (1 rész ecet - egyrész víz elegyet használok), ezért hamar ki kell mosni, de puha és selymes lesz tőle a hajam. Persze, nem olyan, mintha szilikont kennék rá, ahogy azt a hajbalzsamok szokták, de attól még teljesen jó. Híresség nem vagyok, nem kell, hogy 0-24-ben csillogjon a hajam úgy, mintha most vonulnék a vörös szőnyegen az Oscar-gálára.

2) szappanok
A mosakodáshoz, kézmosáshoz natúr szappanokat használunk, mivel a család nagy része ekcémás, más szóba sem jöhet.

3) Natúr kozmetikumok
Igyekszem natúr dekorkozmetikumokat használni, lehetőleg olyat, ami nem a világvégéről jön, és a csomagolása is környezetbarát. Sajnos, ezek ára horror szokott lenni, de elég belőle egy-másfél év alatt egy (legalábbis nekem). De főzök magamnak kézkrémet, amit üvegben vagy régi tégelyekben tartok. Kb 10 perces munka, nincs benne semmi plusz mesterséges anyag, ipari hulladék, fáradt olaj, és mégis sokáig jó.
Dezodornak vagy natúr krémdeót vagy szintén magyar pumpás natúr deót használok. Ez utóbbi műanyag csomagolású, viszont sokkal egyszerűbb a használata, és sokáig elég.

Eddig ennyi. :)

Szigor - villám poszt

láttam egy videót, amiben a készítő hüledezik, hogy ejjj, milyen szigorú iskolák léteznek a nagyvilágban: nincs cigi, drog, pia és pornó, házasság előtti kapcsolat, stb. Mindez középiskolában. Hát, ez a szigor! Borzalom. Még orgiát sem rendezhetnek az iskolaterületén a tizenhatévesek. Nem is értem. Mindegy. Lényegtelen. Leírnám, hogy én milyen iskolába jártam és hol képződtem a szolgálatra és tanultam meg sok minden alapját.

Középiskola
tilos volt:
- dohányzás
- piálás (ha az iskola időn kívül, valahol a városban kaptak el, ugyanúgy baj volt, mintha a suliban ittál volna)
- drog
- pornográfia
- házasságon kívüli testi kapcsolat (nyilván :D)
- spagettipántos felső
- közerkölcsöt sértő viselkedés (a tanárok razziáztak a folyosón, a legjobb az igazgató volt, aki szemrebbenés nélkül csípte fülön a tilosban járókat)
- darkosként tiszta feketében járni
- szemetet hallgatni
- tilos volt a szecskázatáts avagy a gólyák megalázása
- körömlakk
- a belépéshez pedig belépőkártya kellett
És ez egy átlagos állami középiskola. A normálisabbbakban hasonló szabályok vannak a mai napig.

Szolgálati hely
Tilos volt (a fentieken kívül)
- a három ujjnál keskenyebb pántú felső a lányoknak (spagetti pántos, atléta, ujjatlan, görögvállas, csőtop, stb. mind tilos volt)
- feszülős ruházat (még sportoláshoz sem volt szabad)
- szakáll vagy borosta a fiúknak
- a bikini a strandon (szolgálati helyen és azon kívül)
- hagyományos úszónadrág (nem a boxer, hanem a másik) fiúknak
- fiúk soha, semmikor nem vehették le a pólójukat
- fehérneműt nem volt szabad nyilvánosan kiterigetni (ott laktunk heteket, tehát egy idő után mosni kellett)
- A szoknyának ülő helyzetben a térdig kellett érnie, rövidnadrágnak combközépig
- has nem látszódhatott ki
- smink, körömlakk tilos volt
- tilos volt táncolni
- tilos volt nem megengedett zenét hallgatni (alapvetően csak keresztény zenék jöhettek szóba)
- tilos volt nem megengedett filmet nézni
- tilos volt a mozi, színház
- a drog, pia, dohányzás (területen kívül és belül)
- tilos volt a fülhallgató használata nyilvános helyen (magyarul nem hallgathattál zenét csak úgy, hanem csak a szállásodon)
- A fiúk nem mehettek a lányok részlegébe és viszont. Egy kivétel volt, ha szekrényt kellett cipelni, mert azt nem lányok csinálták. Ilyenkor előreküldtek egy lányt, aki körbe nézett bent, és ha nem volt senki a hálórészlegben, akkor bevihették a cuccot. Egyébként meg kellett várni, míg mindenki kijön)
- Egy fiú és egy lány nem mehetett el kíséret nélkül sehova. Még a boltba se kenyeret venni. (Konkrétan az öcsémmel nem mehettünk bevásárolni, vadászni kellett még egy embert. Vicces volt. :D)
- egy fiú és egy lány nem lehetett közelebb, mint 10 centi, tehát még a válluk sem érhetett össze véletlenül sem, csak akkor, ha jegyesek voltak.
- Egy fiú és egy lány nem foghatta egymás kezét, csak akkor, ha jegyesek voltak
- természetesen minden okkult dolog: horoszkóp, szerencsekő, okkult zene stb. tilos volt
- és persze nem volt szabad késni soha sehonnan. :) (a reggeli áhitatról különösen nem)

És milyen volt így élni? Jó. Engem sosem zavart, hogy nem látok magam körül tangában enyelgő tizenhatéveseket, vagy fűtől betépett barmok sem rángatnak ki az ágyamból hajnali kettőkor, hogy "buli van". Nem aláztak meg, nem bántottak, nem volt gond, hogy tornacipőben járok, hogy nincs miniszoknyám, és nem szeretem a feszülős pólókat. Nem kötöttek belém részegek és nem kellett a hányásukat sem kerülgetnem soha. Nem kellett félnem, hogy mi van, ha nem vagyok elég sovány, elég szép, elég csinos, elég menő, mert nem számított. (Attól inkább lehetett tartani, hogy mit szól a főnök, ha nem viszek Bibliát az áhitatra. :D) Szabad voltam, és nagyon élveztem ezt a helyzetet. A szabályok nem mindig rosszak. Igen, vannak hülye szabályok, feleslegesek, tévesek, de nem mind az. Az anarchia még semmi jóra nem vezetett. :)



.

Cicoma

Az őseim közt zselléreket, birkapásztorokat, gyári munkásokat és egyéb nem túl úri elemeket lehet találni. Magyarul a felmenőim javarészt parasztok, s ez a családom világlátásán is látszik. Nálunk nem volt hagyománya a "cicomáskodásnak", ha nem egyszerűen copfba van fogva a hajad, vagy esetleg nem simán rövid, akkor bolond vagy, mert divatolsz, ha kifested a körmödet k***** vagy, és hasonlók, és ha valaki munkaruhája nem valami szakadt, koszos, disznóetetésre alkalmas gönc, akkor az nem is csinál semmit. Jól illusztrálja az, hogy amikor elmondtam a nagyszüleimnek, hogy hol kaptam állást az egyetem után, nagyapám első kérdése: "És ott mit dolgozol? Takarítasz?" Számukra felfoghatatlan dolog az, hogy a szellemi munka is lehet munka. Hogy gondolkodni ugyanúgy energiát emészt fel, mint bekapálni egy holdat. Én nem bántom őket ezért, ebben nőttek fel. Számukra, ha könyvet olvasol, akkor nem csinálsz semmit, tehát ráérsz, tehát lopod a napot, tehát lusta vagy, és a lusták a pokolra jutnak. Kb. így tudnám vázolni a hozzáállást. El lehet képzelni, hogy ilyen környezetben nagyon nehéz azt mondani, hogy festem magamat, és hasonlók. Anyukám a nagynénjétől tanult meg néhány fogást, akit az egyik munkatársa okított ki a sminkelés "fortélyaiból", valamikor a hetvenes évek végén. A semminél több, de azért profinak még így X évnyi távlatból sem hívnám anyukámat. Aztán jöttem én. A fentiekből kitalálható, hogy én sem sajátítottam el ezt a tudományt, de nem is érdekelt egészen addig még színpadra nem léptem, oda ugyanis kötelező a smink. (különben nem látszik az arcod, hülyén hangzik, de így van) Eleinte próbáltam elsunnyogni a dolgot, ez jól is ment egy pár évig, amíg a művészetvezető rá nem jött, hogy ki a leggyengébb láncszem ez ügyben. Így néha egy-egy szereplés előtt elkapott és ellenőrizte a sminkemet. Hát, öhm... hagyjuk. Én gyűlölöm az erős sminket, mert úgy érezem magamat benne, mint egy bohóc. Ennek eredménye az lett, hogy bizony ő sminkelt ki, ami rossz volt. Nagyon rossz. Még annál is rosszabb. Konkrétan volt olyan kolléga, aki mikor meglátta, hogy mit csinálnak velem azzal a lendülettel fordult sarkon, amivel belépett az öltözőbe. Hozzáteszem ez a vezető volt az, aki egyszer fonta be a hajamat - szerintem bosszúból - és annyira húzta, hogy folyt a könnyem, de mikor megkérdezte, hogy nem húzza-e egy kicsit (nyílvánvaló volt, hogy hát persze, mert kb izomból tépte), azért is azt mondtam, hogy "Áh, semmi. Jó ez." Kicsit úgy voltam, mint Will Hunting, aki villáskulcsra szavazott, hogy azzal verje az apja. "Hogy rohadjon meg! Azért." És naná, hogy nem az én hibám, hanem az övé, de felhúztam ezzel az agyát, és ez nekem elég. :D
Szóval, nem voltam jóban a sminkkel, de nem volt választás, el kellett sajátítani. Sikerült. Én sem vagyok profi, de már anyukaként elvégeztem egy sminktanfolyamot, egyalkalmas, gyorstalpalót, ahol a lényeget megtudtam: nem mindenkinek fáj a szeme a sminkektől. Ez nem normális, hanem én vagyok rá allergiás. Hurrá! Még egy dolog, amire allergiás vagyok. Valamint, hogy miért jó nekem, ha biosminket veszek, és ez mivel jár. Valamint azt is, hogy ha egy sminkcuccnak avas vagy benzin szaga van, azt lapos kúszásban kell kidobni a kukába, mert az bizony komoly bőrnyavalyákat okozhat, ha magadra kened, lévén lejárt a szavatossága. Tehát az élethez elengedhetetlen információk birtokába jutottam. És most terjesztem ilyentén fomrában, ugyanis kiderült, hogy még a gyakori sminkelők sem tudják, hogy NEM SZABAD BÜDÖSNEK LENNIE A KOZMETIKUMNAK, AMI A BŐRÖDRE KERÜL.
Ahogy biosminkek után kutakodtam, belebotlottam egy blogba, amit egy magát sminkelősnek tituláló nőszemély írogatott, gondolatait osztva meg a világgal a cicomázásról. Leírta, hogy kipróbálta az olcsóbbik fajta biosminket, mert leárazva vette 300ért, pár éve, és most úgy döntött magára keni. A hülyéje.(Nem kritizálom, de sajnos, erre jobb szó nincs.) Persze "büdi volt" meg minden efféle, és hogy te ne legyél "Mucika, a hülye", néhány jó tanácsot írok alant.

1.) Ahogy már írtam sminkből két fajta van: az ásványi olaj alapú és a növényi alapú. Ha egy smink lemoshatatlan, víz-, kosz-, csók- meg fagyálló, akkor az tuti ásványi olaj alapú. Az emberek nagy százaléka allergiás ezekre, mert allergiát okozhatnak. No, de miért is? Mert bizony az ásványi olajat nem ezért fogják kitermelni, hogy neked jó minőségű rúzst meg szempillaspirált gyártsanak. A lótúrót! Általában azért termelik ki, hogy a gyógyszeripar meg az autóipar felhasználja. A kozmetikai iparba nem a vegytiszta ásványi olaj kerül, oda jó a gyártásból visszamaradt ipari hulladék is. Mert mindent fel lehet használni. Hétköznapira lefordítva: az olcsó sminkkel kb fáradt olajat kensz az arcodra. Bravó! És hát az olcsó, az bizony a 600 meg 300 forintos trendi csodák. Minél olcsóbb, annál biztosabb lehetsz benne, hogy sok az ipari hulladék benne. Ez persze nem jelenti, hogy a 4000 forintos alapozóban nem ugyanaz a szemét lenne, csak azt jobban körbenyalták reklámmal, és elhitették veled, hogy ha magadra kened újra húszéves leszel, karcsú, szép és egészséges. Ez mind egyszerre. Úgyhogy, ha már sminkelsz, sminkeljél bioval. Na, és itt jön a bukta, ugyanis a tényleg megbízható, jó minőségű biosmink az bizony piszok drága. Nem 4000, hanem 12000. Igen, annyi az a nulla. Szóval, gáz. de vannak alternatívák. Számomra kicsit gyanús, hogy olcsó, de a dm állítja, hogy ez pedig szuper minden mentes biocucc, csupán egy ezresért adnak egy rúzst. (Én, aki minden második anyagtól kiütést vagy ekcémát kapok, már más árakhoz vagyok szokva, ha nem akarok két hónapig bőrgyógyászhoz rohangászni), részemről kipróbálás alatt. Ha nem lesz tőle bajom, nekem jó ez is. lényeg: kevésbé allergén a növény, mint az ásványi olaj, ráadásul kevésbé szennyezi a környezetet.

2.) Mit kell tudni a biosminkről?

a) nem ásványi olaj alapú, tehát sok tulajdonsága nem is olyan, mint az olajalapúaké.
b) könnyű lemosni, vagyis vízálló biosmink nem létezik, mint ahogy tartós sem.
c) halványabb, mint az ásványi olajos. Persze, ez függ a színtől is, de általánosságban kisebb a színereje.
d) nincs benne tartósítószer, ezért nem pakolhatod el évekre.
e) drágább, mint a szemétből gyártott
f) nem okoz olyan könnyen allergiát
g) nem szennyezi annyira a környezetet

3.) Ha a sminked:
- büdös (avas szaga van)
- szétesik, mikor nem kéne
- összeáll, mikor nem kéne
- másként viselkedik már a dobozban, mint ahogy azt várnád
- már több, mint egy éve áll a polcodon érintetlenül
akkor...
DOBD KI! Függetlenül attól, hogy bio- vagy sem.

4.)
A sminkcuccaidat tartsd tisztán!
Az ecseteket, aplikátorokat, pamacsokat, stb. benzinnel tisztítsd, néha mosd ki szappanos vízzel és eszedbe se jusson állítva szárítani, mert belefolyik a víz és belerohad. (nyüvek, gombák, bacik... és ez megy majd az arcodra... szóval csak fektetve szárítunk, hogy ki tudjon folyni a cucc)

A sminket nem adjuk oda másnak! 
Rúzst, ecseteket, közvetlenül kenendő cókmókokat pláne nem, mert egy szemfesték hagyján, ha az elkérőnek saját aplikátora van, ha jó barát esetleg, de egyébként, mindenki a sajátjával kenekedjen, mert a villamos fogantyúját is összefogdossák mások és azt sem nyalogatnánk.

És ha nem tudsz sminkelni, akkor tanuljál meg! Ne olyantól, aki maga sem tud, hanem profitól. Én idereklámozom az én tanáromat.

Orsi
Kedves, türelmes, és ért hozzá.

Én és a paranoia

Mér régóta terveztem ezt leírni, mert hát már mért ne, mert baráti körömben többen vannak, mint pl Bandi és kedves neje, akik meggyőződésük, hogy ÉN vagyok a paranoiás és az ok nélkül rémeket látó, illetve én szuggerálom be magamnak a negatív felhőt. A bátyám erre mondana valami olyasmit, hogy a "lóf*t", de mivel én csúnyán nem beszélek, mint ő, ezért csak annyit mondok, hogy "aha, hogyne!"
Tehát akkor jöjjenek a TÉNYEK. Nem én értelmeztem félre, hanem ezek tényleg így voltak. Így, szerintem, érthető, hogy miért gondolkodom úgy, ahogy.

1.) Suttyók az oviban
Komolyan, az egész életemben jelen voltak a suttyók, hülyék, bunkók és egyéb alja népség. Valahogy ezek engem mindig megtaláltak. Állítom, a fejem vonzza őket: aki rám néz, meg akar verni. De komolyan. Lényeg, hogy már az oviban kifogtam két idiótát, egy "anyukám azt mondta a tej nem egészséges, tehát nem egészséges!" hp-t, avagy hisztityúkot meg egy kétagysejtű véglényt, akit az ovi után még általános iskolában is el kellett elviselnem. No, nem tudom, a Jóisten szerint ez vicces volt-.e, mert szerintem marhára nem. Hívjuk őket Minikének és Sötétkének. Szóval, Minike később sem sokat változott, a haja meg a a hangja legalábbis külsőben megmaradt, szerintem az IQ-ja sem emelkedett. Sötétkét kifogtam az általánosban is osztálytársnak, egyszer azért megkérdezném, hogy "Mégis mi a problémád, öreg?!" Mert erre a fantasztikus 12 év alatt nem sikerült rájönni, de félek, nem értené a kérdést. Mindegy. Volt még egyéb konfliktus forrás, mind Dugó, aki egy alacsony fiú volt, és egy polcon osztoztunk, ezért utáltuk egymást. A magasságbeli komplexusait rajtam próbálta leverni, milyen kár, hogy csak a vállamig ért (hehehe, kegyetlen az élet). Gondolom most már magasabb (így felnőttként), de hol érdekel ez engem most már? :D És ezek a jó emberek mit csináltak? Biztos csak csúfolódtak, mint az oviban szoktak.. aha,..,. meg kb pokollá tették az életemet.  Rám borították a kaját az asztalnál (mert mért ne ültünk vón egy asztalnál? Uram, miért ne? Esetleg valami értelmeset nem lehetett volna odarakni, feltétlen ezt a két majmot volt fontos?), rugdostak, beszólogattak, ha én voltam a napos. Hülyének néztek. Mindegy. Én ekkor még optimista voltam, mert gondoltam a suliban majd megszabadulok tőlük. HA! Mekkora tévedés volt!

2.) Suttyók a suliban
És igen, az iskola. A tudás forrása! Ez az! Sok újat nem tanultam az első néhány évben, mert az ottani tanagyagot 4 évesen elsajátítottam, de azért érdekelt és szívesen jártam, volna. Ha nem kerülök egy olyan osztályba, ahol a főkolompos idióta hobbija nem az lett volna, hogy óra alatt(!!!) körbe jár az osztályban, és random kiválaszt egy számára nem szimpatikus embert, majd jól megüti, megalázza, elveszi a cuccait, kiszórja az ablakon mondjuk a táskáját és mindezt úgy, hogy a kedves tanító csak áll, mint szamár a hegyen, és azt sem mondja bú meg bá. És persze az esetek 99,9 százalékában kit kellett megtalálni? Engem. Bizony-bizony. De voltak itt olyan suttyók, akik a szünetben - mikor MINDENKINEK ki kellett mennie az udvarra- megették az egész napi kajámat, amit anyukám csomagolt, hogy este hatig, mire hazaérek, ne haljak éhen. (Csórók voltunk, nem szórtam pénzt a büfében, meg ilyenek. Mondjuk minden elvemmel ellent mondott volna, ha egy fillért is elköltök ott) Illetve ugyanezek lekaparták a mintát a füzetborítómról. (Az egyik rokonunk tett egy kedves füzettetoválást az egyik műanyag borítómra, mert teljesen egyszínű szürke volt az összes és, hogy legyen már valami kedves dolog rajta, és a suttyók meg lekaparták) és hasonlók. De volt olyan majom, aki poénból megpróbálta kirántani alólam a széket, miközben rajta ültem, de olyan is akadt, aki poénból megvert, megrúgott, ellopta a cuccaimat. Később meg pletykát terjesztettek rólam: voltam én már minden csak énekes halott nem: prosti, leszbikus (a kettő egyszerre is), tanyán élő paraszt, tolvaj, bunkó megmondóember (én, mint megmondóember... hahaha), KÍNAI bevándorló (asszem ezen röhögtem a legjobban, és akik tudják hogy nézek ki, szerintem azok is), minden fiúra hajtó személy (nem egyenlő a prostival, de majdnem ugyanaz), apáca-jelölt, árva fattyú, a kajában levő hússal beszélő dinka, vegetáriánus és még hűűű, de sok minden. Ja és a kedvenc pletykám: hozzánk nincs bevezetve a víz(!!!) LOL!. Mondanom sem kell: egy sem volt igaz. Persze, ezek az én kedves osztálytársaim voltak: olyan emberek, akiknek én az életben nem ártottam, próbáltam kedves lenni és kimaradni az összes "te kinek a barátja vagy Gizikének vagy Mucikának?"- típusú háborúból. De aki különb, az más.. csak az átlagot fogadja el a társadalom.

3.) Suttyók mindenfelé!
De suttyók akadtak szép számmal az iskolán kívül is, mint a gyerek, aki csupa jófejségből megfogta a bokámat úszáson.. miközben fejest ugrottam a rajtkőről. Végül is csak a rajtkő szélébe vágtam a sípcsontomat, majd majdnem megfulladtam, de jó "vicc" volt. Értem én, hogy "kedvel", mert Bandiné állítja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, hogy engem nem kedvelnek, meg így meg úgy, de akkor ezt mér' úgy mutatja ki, hogy majdnem vízbe fojt, de minimum eltöri a lábamat? A barma! Vagy a másik, aki egy csendes szombati kurzus után kedvesen megpróbál lelökni a lépcsőn a második emeletről? Ha nem kapom el a korlátot, simán kitöröm a nyakam. Biztos csak szeretetből taszajtott egyet a hátamon. Hát, persze. De mesélhetnék a srácról, aki random a kajámba köpött, vagy a bunkókról, akik egy héten keresztül próbáltak intenzíven kiutálni egy szobából egy táborban. Vagy a hétköznapi utcai nyomorékokról, akik csak úgy megütöttek, mert csendben ültem egy padon, vagy a kétajtós szekrényről meg a haverjairól, aki meg akart verni, mert az iskolában olvastam. De mesélhetnék a kis nyomorékról is, akit életemben nem láttam, nem tudom kicsoda, de annyi bizonyos, hogy engem utálhatott, mert bármikor találkoztam véletlenszerűen vele a városban rögtön elkezdte a mantrát, hogy én milyen ronda/hülye/kövér stb. vagyok. Nem tudom kicsoda fia-borja, életemben nem láttam, csak amikor szembe jött. Egyszer aztán leordítottam a fejét, több évnyi bunkózás után teli lett vele  hócipőm és megkérdeztem, hogy "kiscsávó, elmentek otthonról vagy mi a nyavalya?" Na, utána már befogta. De beszólogatók, akik simán hülyének néztek, mindenhol akadtak, egy idő után már meg sem hallja az ember. Egyébként a férjem sem hitte, hogy így van. Ő is csak azt károgta, hogy biztos nem, csak én vagyok a paranoiás. Aztán elmentünk együtt futni, egy kellemes nyári estén... és egy ismeretlen, nagydarab nő, aki az utcán álldogált, egyszer csak megpróbált belém rúgni és anyázott utánam egy sort, mikor nem sikerült. Még szerencse, hogy én voltam a gyorsabb. (Az évek és a rutin, ugye-ugye.) Azt mondta a férjem, ha nem látja, nem hiszi el.
Ezek után, hogy rám dobálták a kabátokat, félrelöktek (szó szerint odébb lettem taszajtva), levegőnek néztek és még csak a kedves kollégák vissza sem köszöntek egynehány táncházban, "buliban" stb... ugyan. Mit számít? (És a karomon cigicsikket elnyomó sosem látott vadbaromról nem is szóltam.)
Konklúzió: A barátok jönnek-mennek, az ellenségek meg csak gyűlnek. Erre az egyik ismerősöm azt mondta, hogy a "barátok csak ne menjenek sehová, az ellenségek meg szarjanak sünt!" Hát, így valahogy.

Szóval, kedves Bandi, Bandiné és többi kedves ismerős, ha valaki még egyszer azzal a dumával jön, hogy csak én vagyok a paranoiás és csak bebeszélem magamnak, hogy engem nem kedvelnek az emberek, akkor azt tuti leütöm. Puszta szeretetből.

Hogyan találj párt?

Egyre nagyobb probléma a mai fiatalok között, hogy nem találnak maguknak párt. Ez főleg a késő húszas, kora harmincas lányokat frusztrálja, mert ők már erősen mennének férjhez, szülnének gyereket, de nincs megfelelő férjanyag. Mi a probléma? Miért van az, hogy alapvetően jóravaló, csinos, intelligens lányok pártában maradnak? Nézzünk néhány okot, és megoldást!

1.) Shakespeare és a romantika
Shakespeare alapvetően reformálta meg az irodalmat, azzal, hogy a vásári komédiákat a magasabb irodalom szintjére emelte csupán nyelvezettel, bár nem ez volt az eredeti célja. A mai napig Shakespeare történetein lovagolnak romantikus könyvek és filmek tucatjai. Magyarul: angol, középkori, vásári komédiákon, amin az anno írni-olvasni nem tudó, művelődni nem akaró, alsó réteg mulatozott.  Ez sajnos így van. Shakespeare romantikus vígjátékai pajzának és bugyuták, hisz a célközönség sem volt másmilyen. Amiben ő nagyot alkotott a királydrámák, de azokból nehéz romantikus filmet készíteni.
Filmek tucatjai árad a fiatalokra, egészen kicsi koruktól kezdve, mint pl. a személyiség nélküli Hamupipőke (na, jó ő pont német) és egyéb Disney-hercegnők, akik csak a herceget várják és szépek. (Ennyit tudnak felmutatni.) És ezt később felváltják a Shakespeare átiratok. Írok néhány szüzsét, hogy milyen romantikus hulladékok származnak eredetileg a jó öreg Lándzsarázótól:

"A lány egy véletlen folytán találkozik a menő fiúval, akibe beleszeret. Közben magát, fiúnak öltözve a saját ikertestvérének adja ki, mert valamit el akar érni ezzel. Végül a lány összejön a menő fiúval, a testvér meg egy másik lánnyal." Nem, nem a "Micsoda srác ez a lány" és hasonszőrű filmeket vettem alapul, hanem a Vízkereszt, vagy amit akartok-ot.

" A lány egy igazi karrierista/feminista/szabadelvű. Nincs ideje/Nem akar komoly párkapcsolatot. Megjelenik  a fiú az életében, aki kitartó udvarlással megszerzi a lány szívét." Ez a Makrancos hölgy alapsztorija is.

"A fiú megpillantja a lányt és beleszeret. A lány is szereti a fiút, de egy véletlen/félreértés elszakítja őket egymástól. Sok szenvedéssel később jönnek újra össze." Vagy "A fiú és a lány utálják egymást, egészen addig míg végül egymásba nem szeretnek." Sok hűhó semmiért.

A sor végtelen, folytathatnám. Shakespeare, Jane Austen és Bronte lányok munkáiban kimerül az összes valaha gyártott romantikus film szüzséje.
Miért írom ezt? Mert lássuk be, hogy EZ NEM AZ ÉLET! Ezt tudatosítani kell magunkban, mert bizony sok lány elfelejti, de néha még a fiúk is, hogy a szerelem, a tartós párkapcsolat az nem úgy működik, hogy megyek a mozgólépcsőn, ahol rám mosolyog valamelyik szembejövő és másnap már esküszünk is. Az utcán sétálva vajmi kevés esély van rá, hogy mindenféle előzmény nélkül egyszer csak a nagy ő-be botlunk, aki majd elhív minket hopp randizni és már hopp, már az esküvőre készülünk. Biztos vagyok benne, hogy előfordult már ilyen a világtörténelemben, a nagy számok törvénye alapján, de NAGYON RITKA és NE ERRE ALAPOZZUK párkapcsolati életünket.

Tehát egyes számú javaslatom: Felejtsd el a romantikus lányregényeket és shakespeari vígjátékokat, mert itt az ideje leszállni a földre és VALÓS elvárásokat támasztani egy párkapcsolattal szemben: onnantól kezdve, hogyan fog az majd elkezdődni, milyen lesz és végül mi lesz a vége.

2.) Királylány a toronyban
A lányokba kiskoruktól két dolgot ver bele a társadalom: egy a lány nem kezdeményez, hanem vár, mert majd a férfi lép és kettő: aki kezdeményez, az riherongy. Ezért van az, hogy kétfelé mennek a lányok kamaszkorban: első csapat: elhiszik, amit a felmenők, a világ nyom és ehhez mérten kezdenek viselkedni: beülnek a vártoronyba és várnak, hogy majd csak berepül a nagy ő az ablakon, ha elég türelmes a királylány. A második csapat meg pont ellentmond a társadalmi nyomásnak és kezdeményezővé válik, de mivel senki sem tanította meg arra, hogy hogyan is kellene úgy kezdeményezni, hogy abból ne csak egyéjszakásra fussa, így az ilyen lányok gyakran esnek a ló túlsó oldalára, és lesznek belőlük könnyűvérű nőcskék.
Az első csoporttal a probléma, hogy a valóságban SENKIT SEM ÉRDEKEL EGY POROS SZOBÁBAN ÜLDÖGÉLŐ CSAJ! Nem fog odamenni senki hogy "Jó napot kívánok itt lakik valaki?" Ha nem mész emberek közé, ha nem jársz közösségbe (a diszkó, koncert, bár nem közösség), kulturált szórakozóhelyekre, ahol ismerkedni és beszélgetni is lehet nemcsak egyéjszakás kalandokba bonyolódni, akkor NEM FOG MEGJELENNI A NAGY Ő. Nem fog, mert nem. És vissza is kanyarodhatunk az első pontra: nem, nincs olyan hogy sétálsz az utcán és a nagy ő megpillant és beléd szeret, mert ILYEN NINCS! (Vagy csak nagyon-nagyon-nagyon ritkán, amikor piros hó esik fehér hollókra)

Tanácsom toronyban üldögélő királylányoknak: Növeld az esélyeidet azzal, hogy kimész az emberek közé. Nem csak meló meg alvás, hanem keress hobbit, szórakozási lehetőséget, amit másokkal EGYÜTT lehet végezni (az aerobic nagyon hasznos, de ott csak nők vannak, tehát olyan csoport is legyen az életedben, ahol fiúk is megfordulnak) Alternatívák: táncoktatás (olyan, ahová nemcsak párokat várnak), egyházi közösségek (milliónyi van), csapatsportok (ahol vegyesen vannak a fiúk és a lányok) pl. sárkányhajózás, harcművészet, túrázás (Pálos 70, Dögölj meg, Börzsöny!) és természetjárás stb., különböző hobbi klubok: fotóklub, környezetvédelmi klub, rajzklub stb. Lehet, hogy a gyöngyfűző klubban kevés lesz a fiú, így érdemes itt is olyat keresni, ahol van esély az ismerkedésre és még érdekel is. De akár tanfolyamokon, táborokban is lehet ismerkedni. Kreatívnak kell lenni, de ki kell mozdulni otthonról és a mókuskerékből, mert ha a hegy nem megy Mohamedhez... És igen: ez idő, pénz és energia, de veszíteni nem lehet rajta, hisz, ha nagy őt nem is találsz, de esetleg egy jó közösséget igen. És ha van kiszemelt, ne félj elhívni őt egy kávéra, hátha... ja, és persze legyél csinos! Slampos, fiús, igénytelen nőkkel a kutya se törődik!

Mi a gond a második csoporttal? A kikapós lányokat úgy kezelik, ahogy azok hagyják magukat: rongyként. Rongy nőkkel, bizony, rongyként is bánnak a fiúk/férfiak. Használják, majd eldobják. Lehetsz kezdeményező, vehetsz fel csinos ruhát, de a csinos az nem jelenti, hogy kihívó. Aranyszabály: az ember az előnyeire hívja föl a figyelmet: vagyis, aki a testét teszi a kirakatba, az valószínűleg azért teszi, mert a fejében nem sok minden van. Akivel meg rongyként bánnak az egy idő után maga is elhiszi, hogy ő az. Ördögi kör.

Tanács a könnyűvérű nőcskéknek: Ha komoly kapcsolatot akarsz, esetleg házasságot, gyerekeket családot, akkor bizony ezt kell sugároznod. A túl kihívó öltözék nem ezt üzeni. Legyél csinos, de kulturált módon! Hagyjunk teret a fantáziának, misztikumnak is, nem kell mindent mutogatni állandóan. A részeg lányok szánalmasak, nem menők. Ezt minden férfi tudja. És persze ne feküdj le mindenkivel, aki rád mosolyog vagy mond valami kedveset! Senki sem akar fizetni azért, amit ingyen is megkaphat. És az olyan szilvát sem szívesen veszi meg az ember, amibe már mások már beleharaptak, esetleg sokan mások... Igenis, egy kicsit vissza kell fogni magadat. Nem kell apácának állni, de a minden héten mással és az apáca lét között azért vannak még árnyalatok.

3.) Vajon melyik bokorban lapul?
Ez a legnehezebb dolgok egyike: egy bizonyos kor fölött külső vagy belső nyomásra, de az ember lánya görcsösen keresni kezdi a nagy őt. Minden ismerősi körben fellelhető épkézláb hímre rákattannak, ki így, ki úgy és próbálkoznak, hátha. (Van egy rossz hírem, ha régóta ismerősök vagytok, és nem történt semmi, akkor valószínűleg ez nem véletlen.) Ha az ismerősök elfogytak, újabbakat keresnek, hogy azokat is felvehessék a listára.
Na, már most. Itt van egy kis gond, ha sokáig nem jön össze semmi, pedig kitartóan (évekig) próbálkozol fűnél-fánál, akkor lehet, hogy a te készülékedben van a hiba. Nem, nem vagy reménytelen! Ez biztos. Csak rossz módszereket alkalmazol.
A férfiak nem értenek a jelekből. Ezt tapasztalatból mondom, mert népes családomban túlnyomó többségben fiúkkal voltam körülvéve gyerekkoromban. A bátyám konkrétan néha még azt sem vette észre, amikor az üzemi Mikulásozáson az ő Mikulás-csomagjával a kezemben álltam előtte, és integettem neki, hogy vegye el. Nem véletlen a vicc, amikor a férj találgatja, hogy mi az, ami megváltozott a feleségen: a frizurája?, a ruhája?, és nem jön rá, hogy a nő gázálarcban van. Tehát, ha utalgatsz valamire, vagy csak "jeleket küldesz" azt sok hím nem fogja érteni. Egyáltalán nem. Hiába szeretnéd, hiába működik a  romantikus filmben, amit már 300-szor láttál, a való élet nem ilyen. (Lásd első pont)

Tanács: Engedd el! Nagyon nehéz dolog, de ha sikerül az nagyon nagy szabadságot jelent. Te is sokkal természetesebben viselkedsz majd, ami sokkal vonzóbb, mint a megjátszott, és az életed is nyugodtabb lesz. El kell engedni a nyomást, hogy "márpedig nekem pár KELL". Nem szabad minden bokorban a nagy ő után zörgetni. Felesleges energia pazarlás.
Keresd a hibát! Mit csinálhatok rosszul? Ne görcsölj rá, csak nézd kívülről az életedet és próbálj a másik szemszögébe helyezkedni. Talán nem vagyok elég egyértelmű? Talán változnom kéne valamiben? (öltözködésben, stílusban, súlyban, stb) Talán nem vagyok elég kedves, jó fej, vonzó személyiség? Miért? Mit tudok tenni, hogy ez változzon?
Itt kell megemlíteni a két bölcsességet, hogy az olyan kapcsolat, ami gyökeres változásokat követel a személyiségedben rövid határidőn belül (pl. áttérni egy másik vallásra, életmódra, stb) az lehet, hogy nem éri meg a fáradtságot. Ne add föl a saját személyiségedet egy párkapcsolatért, mert akkor nem leszel hiteles! Olyan változásokat engedj meg magadnak, amik nem állnak távol tőled, és te is szívesen rászánod magadat. A másik pedig: olyan szekér után ne fuss, ami nem vesz fel! Egy bizonyos idő után pontosan látszik, hogy merre is halad a dolog. Ha nem halad sehova, hagyd a fenébe! Ne pazarold feleslegesen a drága időt! Jelölj ki magadnak határokat, hogy meddig és hogyan próbálkozol. Ha az időkeret lejárt eredménytelenül, tovább kell állni.

4) A tökéletes férfi
Nem létezik. Ezzel le is zárhatjuk a dolgot. Na jó, nem. Nos, a nők szeretnek listákat készíteni arról, hogy milyen legyen a jövendőbelijük: okos, gazdag, jóképű stb. stb. Millió tulajdonság, sokszor egymásnak ellentmondóak. Rossz hír: nincs tökéletes férfi. Nincs olyan, aki minden pontnak megfelelne. Nincs. Nem létezik, soha nem is létezett, csak a mesében.

Tanács: Legyenek elvárásaid, de ne túl sok. Tehát a listán ne csak az szerepeljen, hogy lélegezzen, de ne is annyi, hogy magad se tudd a milliónyi pontot. Érdemes kiválasztani két-három legfontosabb tulajdonságot, ami számodra NAGYON fontos: pl. milyen világnézetű legyen, vagy milyen legyen az alapszemélyisége: vicces vagy komoly, stb. Ezekből ne adj alább! Ez azért fontos, mert hosszútávra keresel, és olyan kell, akit te is tudsz tisztelni. Ha egyik pontodnak sem felel meg az illető, akkor csak boldogtalanság lesz a vége. A következő körben meg érdemes kiválogatni azokat a tulajdonságokat, amikkel nem tudnál együtt élni: pl. ha böfög, csámcsog, horkol stb. Ez már bekerülhet a kompromisszum határba vagyis "ha minden kötél szakad egye fene elviselem, de mindent meg kell tennie azért, hogy ez változzon" kupacba.
A harmadik kupac a listán az extra igények, a "jó lenne ha, de kompromisszum kész vagyok, ha nem". Ilyen a kinézettől kezdve, a stíluson át, a kedvenc zenéig minden. Ezekből kompromisszum szerint engedni kell. Nem szabad ragaszkodni hozzájuk, mert mint írtam, nincs tökéletes férfi.

5) Nem (csak) a te hibád!
Soha ne hibáztasd magadat, mert nem csak a te hibád, ha nem találsz párt. Sajnos, sok férfi még 38 évesen is 16-nak képzeli magát, illetve egyszerűen alkalmatlan a tartós kapcsolatra. Vannak tutyimutyik, bénák, anyja szoknyáján ülő, 30 évesen is otthonlakó, nem dolgozó, de van hipermacsó, szertelen, igénytelen is. Mindenféle. És bizony rajtuk is múlik egy párkapcsolat. Szóval, lehet, hogy nem te rontod el a dolgokat, egyszerűen csak nem megfelelő emberekkel találkozol.

És végül: legyél természetes és soha ne add fel, de azért legyen B terved, hogy mi van, ha nem jön össze végül még se.

Kényelmes katolikusok

Katolikus körökben (közösségben, plébánián, oviban, iskolában) egyre gyakrabban látom, hogy bizony a testvérek szeretnek jól élni. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen nem gondolom, hogy az önostorozás és a remete élet vezet üdvösségre, viszont vannak ennek azért veszélyei, amit sokszor a gyerekeken látok. Mondok példát:
Ovis farsang a katolikus oviban. Ismerőst kérdezem, hogy minek öltözik a gyermek. Hát vett egy királylányt jelmezt a turkálóban. Kicsit nagy, de a következő 4 évre jó lesz. Rendben. Kislány örül, királylány lesz farsangon, anyuka örül: olcsón megúszta. Eljő a farsang. Ismerősék mesélik milyen volt. "Hát, a többség Disney-jelmezben volt. Van egy varrónő, aki külön személyre szabva varrja ezeket a ruhákat. A többség ott vette a gyereknek a Jégvarázs Elza jelmezt. Volt még Csingling és Anna is. De főként ezek. Házilag készített jelmezek alig voltak, elvétve. Inkább csak vett. A hagyományos: macska, egér, nyuszi, kutya, virág, és a többi, egyáltalán nem akadt. Mindenki csak Disney-szereplő volt, a fiúk esetleg lovagok, vagy tűzoltók, rendőrök. Ilyesmik." - magyarázza az anyuka, kicsit félve, hogy az ő lánya "csak" királylány volt, semmi  Elza vagy Rapunzel. Megnyugtatom, hogy az állami oviban minden második gyerek macska volt, a többség kapott egy fület, meg rajzoltak rá bajszot, esetleg kötöttek rá egy madzagot faroknak. Semmi csicsa, semmi Disney.  Valahol azért örültem, nem kellett "versenyeztetnem" a gyermekemet a profi varrónő által varrt jelmez csodákkal, hanem elég volt neki az itthon eszkábált macska is. A katolikus ovi gyerekei már nem ilyen szerencsések. Ha nincs profi Jégvarázs ruha, akkor már nem is rúgnak labdába. Nehéz lehet így élni.
Másik példa: plébániai lelkinap. Lelkes apuka önként jelentkezik: süt a gyerekeknek palacsintát a plébánia konyháján. Végül is szakács, ért hozzá, hogy kell gyorsan, szakszerűen megsütni hatvan palacsintát. A gyerekek sorban állnak, természetesen. Mi is beállunk a gyerekkel, nem maradhat le a palacsintáról. Kb harminc gyerek van, megtudjuk, hogy mindenkinek jut kettő. De először mindenkinek egy, aztán lehet repetázni. Rendben van. Felfogtuk a szabályokat, állunk a sorban. Egyszer csak tíz év körüli kislány furakodik elénk, szájából lóg a kakaós palacsinta, kezében a lekváros.  Szólok neki. "Ne haragudj, de először olyanok kapnak, akik még egyet sem ettek. Légy szíves, állj a sor végére!" Azon már nem szőrözök, hogy összesen mindenkinek kettő jut, mert ugye ez azért nem szokott ennyire szigorú dolog lenni ilyen helyen. A lány néz rám, mintha UFÓ volnék. Szülők sehol, vagy helyeslően bólogatnak a kislánynak. "Ügyes vagy lányom, nyomjál el mindenkit, neked jár a tíz palacsinta, a többinek meg a fityisz!" Értem én, legyen élelmes a gyerek, persze, ez fontos, de nincs ennek egy határa? Nem a keresztény értékeket kellene átadni a kislánynak? Hogy megossza másokkal , amije van, hogy annyit vegyen ki a közösből, amennyire szüksége van és ne harácsoljon? Nem ezek lennének a keresztény értékek? És a gyerekek tanulnak: ilyen apróságokból tanulnak. Megtanulják, hogy teljesen mindegy mi a szabály, ha ügyesen furakodnak, sunnyognak, ha erővel odébb lökik a másikat, akkor megkerülhetik, akkor nekik jut négy-öt-hat palacsinta is, míg a többinek esetleg semmi. Megfordul a fejemben, hogy lehet, hogy a szülők is ezt csinálják, csak ők nem palacsintával, hanem adóval, metrójeggyel, aprópénzzel? Itt csalják el, ott kerülik meg a szabályt, sunnyogják el, lopják el, persze csak azért mert ez nekik "jár". Mert amúgy miért ilyen drága? Hát persze, hogy elsunnyogom, mert lehetőségem van rá. Pedig Jézus azt mondta add meg a császárnak, ami a császáré. És miért csinálják? Hogy a gyerek a legújabb tizenötezres Barbival játsszon? Hogy vadi új lovagló csizmában mehessen a misére (!!!)? Hogy terepjáróval járjanak a városban? Hát ezek biztosan fontos dolgok. Az én gyerekeimnek egy palacsinta jutott, az is azért, mert elküldtem apát szerezni. Őt nem lökték arrébb a tizennégy évesek. Második már nem volt. Nem baj, majd sütök otthon. Sütöttem. Elfogyott.
Harmadik példa: Gyerekek a játszótéren. Kertes házban laknak, a szülőket ismerem. Mind nevezetes, vallásos család. Rendben. A gyerekek szórják a homokot: belemegy a szembe, hajba, dobálják a csúszdára. Szólok nekik: "Kislányok, ne dobáljátok a homokot, mert belemegy mások szemébe, és a csúszdába se pakoljátok, mert mások még ott csúsznak!" Hat- hét éves lánykák, néznek rám: Normális vagyok-e, hogy beleszólok a játékba. Felmegy a pumpa és azt mondom: "Idefigyeljetek, ha itt akartok játszani, akkor vagy rendesen viselkedtek, vagy szólok a szüleiteknek, hogy menjetek inkább haza." Kislányok megszeppennek, majd a vállukat vonogatják. "Nem hagyjuk abba!" Rendben. Szólok a szülőknek. "Jaj, hát hadd játszanak!" jön a válasz. "Ne akadékoskodj annyit! Hisz gyerekek!" "Igen", válaszolom. "De az én gyerekem sír, mert tied nem tud viselkedni a játszótéren. Otthon úgy dobálja a homokot, ahogy akarja, nem érdekel, de itt mások is vannak." Szülők kicsit megsértődnek, hazamennek. Kimosom a gyerekem szemét, lesöpröm a csúszdát. Valóban jó, hogy ráhagyják a gyerekre a rendbontást? Látszik, hogy nem sokat járnak játszótérre, Miért is járnának, hisz ott a kert? De a gyereknek fogalma sincs alapvető szociális szabályokról. Hétévesen nem vagyok tisztában azzal, hogyha valakinek kárt okozok a tevékenységemmel, akkor azt nem csinálom? Pláne, ha egy felnőtt szól, akkor nem csak a vállamat vonogatom? Milyen viselkedés ez? Ezt tanulta otthon? Jaj, persze, mert otthon, minden a fenekük alá van rakva. Uhum. Hát jó.
Negyedik példa: Kedves, középkorú házaspár. Tényleg kedvesek, tényleg jó fejek. Mikor a feleség munkájáról beszélünk, aki gyerekekkel foglalkozik az egyik lepukkantabb kerületben, jön a panasz. "Ezek a panelgyerekek! Borzasztóak! Élnek ott a panelben, nem fejlődnek, buták, lusták, borzalmasak." Nem akarok szólni, hogy én is panelgyerek voltam, s most is panelban élek. Nem mindenki engedheti meg magának a kertes házat, autót, miegymást. Nekünk nincs kitől örökölni, nincs, aki nagyobb összeggel támogasson, és egyikünk sem keres milliókat. Lakáshitelünk van, meg kölcsönünk, meg hegynyi tartozásunk. Az van. Kertünk nincs, de attól még nem érzem magamat hülyének, és a gyerekeim sem azok. A hangvételből érezni a lekezelést. Kicsit le is írnak bennünket, mint akik tehetetlenek. Mikor segítségre terelődik a szó, felajánlom, hogy szívesen segítek. Nem kérnek semmit, nem kell segítenünk, majd egy olyan, akinek van kertes háza, majd egy olyan, akinek autója van. Hát jó. Rendben. Ha ez az emberség fokmérője, akkor legyen. De mit is mondott Jézus, hol kell gyűjteni a kincseket?
Ötödik példa: Evangelizációs tábor. Egyik közösség tagjai a szervezők, a szolgálattevők, mindenkinek megvan a maga dolga. Nem egy luxusnyaralás, ezt tudjuk jól. Helyszín: kiszuperált úttörő tábor. Zuhany a folyosó végén jobbra, közös. WC szintén. Szoci barakkok, vagy negyven éve nem láttak felújítást, de még egy tisztázó festést se. Kalandos tábor, de ez egy TÁBOR. "Nem is vártam különbet", mondom a férjemnek, miközben a szakadt szúnyoghálós ablak előtt húzom be a piszkossárga függönyt. Már most látom, hogy reggel ez annyit fog érni, mint halottnak a csók. De mindegy is, nem aludni jöttünk ide. A gyerekek élvezik a nomád körülményeket, nekünk sincs különösebb bajunk vele. Másnap dühös anyukával találkozom, legkisebb lánya már nagyobb, érettségizik. Felháborodva meséli, hogy a zuhany közös! Nincs saját fürdő! Hogy neki várnia kellett a fürdési lehetőségre! És hogy milyen lepukkant a szállás! Meg így meg úgy, árad a panasz, szállnak a szitkok. Két napig bírta, majd hazafurikázta a családot a luxusautójával. Ő volt az egyik főszervező. Most megvannak lőve, hisz ő tudott egyet s mást. Nem baj. Ő elment, mert ezek a körülmények "nem emberhez valóak" A többi száz embernek megfelelt, csak neki nem. Egy szolgálat sem érhet annyit, hogy az ember nélkülözze öt napra a saját fürdőszobát! Kérdem én: mit vitt magával a hetvenkét tanítvány? Lakókocsit! A derekukra kötötték, és húzták, mint a csiga a házát. Ja, nem.
Hatodik példa: családi nyaralás szervezése. Kérdem egy közösségben: hol van olyan szállás, ami olcsó és nem kell hozzá autó. Tud-e ilyent valaki? Persze, jelentkeznek többen is, hogy tudnak. Az egyik egy négycsillagos hotelt ajánlgat, csupán huszonötezer per éj per fő, de három év alatt ingyenes. Kár, hogy már elmúltam három én is, és a férjem is, sőt, a nagyobbik gyerek is. Másik lelkes is mondja: Kismucsa-alsó. Nem jár oda se busz, se vonat, de a szállás, az nagyon hangulatos. És a város csak húsz percre! Kocsival. Ja, kösz. Harmadik lelkes is ajánlgat, ő már komolyabban. Ilyen szállás van emitt, igaz mindent vinni kell: gyereknek  kiságyat, tányért, poharat, ágyneműt. De olcsó és a vonatállomástól is csak egy óra séta. Persze, ő csak tippeli, mert ők autóval szoktak járni. Hát kösz. Két hátizsákba vajon hány paplan fér bele? A gyerekágy cipelését nem is említem. Vagy abból önjáró is van, ami követ mint egy kutya? Kezdem úgy érezni, hogy nem értették a kérdést. Valami gond lehet a szövegértéssel. Aztán eszembe jut egy teve, meg a tűnek a foka.
A sor és a példák végtelenek. Nem, nem szólok le senkit, mert mindenkinek van hibája. Csupán azért osztottam meg ezeket, mert az elkényelmesedés komoly probléma a keresztényéletben, Amikor az az önfeláldozás csúcsa, ha hetente egyszer nem eszem húst? Egye fene, kibírom ezzel a kis harcsapaprikással meg juhtúrós sztrapacskával. Majd csak eltengődöm valahogy. Milyen jó, hogy lángolt palacsinta is lesz utána. Hisz péntek van. Böjt. Én nem vagyok egy középkori szent, aki lemond minden hívságról: a kényelemtől a fürdésig, de azt gondolom, hogy valós veszéllyel állunk szemben, amikor arról szólunk, hogy a puhány testben puhány lélek is lakik. Pedig, most van itt az idő, hogy megkeményítsük lábunkat. Már nem gyermekek vagyunk, hogy tejet igyunk, hanem felnőttek, akiknek igazi étel jár, ami nehezebben rágható és emészthető! Ne a széles utat válasszuk, hanem a keskenyet! Mert az vezet az üdvösségre!

Szociopaták a munkahelyen

Most itthon vagyok, gyerekezek. Nem unatkozom. Dolgoztam viszont korábban, és bizony az egyik munkahelyemen én is találkoztam egy karrierista szociopatával. Itt egy cikk a hvg-ből, hogy miről is beszélek. (Nem vagyok egy nagy hvg fan, mert egyszer egy cikkükben az én nevemet tüntették fel a főnököm neve helyett, aki nyilatkozott egy üggyel kapcsolatban. Én szóltam, hogy ez így nem lesz jó, erre tojtak a fejemre. Én meg csak reméltem, hogy a munkahelyemen nem szednek elő, hogy "mit nyilatkozgatok én a sajtónak, mikor azt csak a főnöknek szabad?" Pfff, ennyit a releváns és hiteles tájékoztatásról by hvg)
Szóval, volt ez a Sanyi, aki nagyon átlátszó trükkökkel próbálta manipulálni a környezetét. Sanyi lecsúszott, idegileg és emberileg nulla volt, de remekül leplezte. ("Sanyi" ez esetben egy nő.) Hallottam már korábban Sanyikról, de mivel akkoriban egy egészen kis, mondhatni porszemnyi cégecskénél dolgoztam félállásban, eszembe sem jutott, hogy ITT Sanyi felbukkanhat. Hisz olyan kevesen vagyunk, családias a hangulat, mindenki szeret mindenkit. Aztán kezdtek felmondani az emberek, meg se várni a próbaidő végét. Én meg kérdeztem, hogy ugyan miért mégy el te kedves ember, mikor olyan jó munkaerő vagy. Mondták, hogy a Sanyi, az olyan, hogy inkább itt hagyják a kócerájt, és keresnek jobbat.  Volt, aki bevallotta, volt, aki nem, de nyilvánvaló volt, hogy a kedves embereket Sanyi üldözi el. Az a Sanyi, aki egyébként egy élmunkás volt, nem lehetett szakmailag belekötni, csak emberileg volt zokni. Érdekes módon Sanyi a nőket utálta, ergo módszeresen igyekezett megszabadulni minden nőnemű lénytől a cégnél. Ez egy olyan helyen, ahol a dolgozók több, mint hetven százaléka "szoknyás", marhára nem egészséges hozzáállás. A nagy szerencsénk az volt, hogy a főnök nem léptette elő Sanyit semmilyen magasabb pozícióba, mert nem volt magasabb pozíció: volt egy főnökség, meg a hangyák. Kis cégeknél ez már csak így megy. Sanyi nagyon tepert, hogy a főnökségbe bekerüljön, kapott is valami lótifuti, hálátlan plusz melót, amit nagy karrier tervek érdekében önként elvállalt, de a főnöki pozíciótól távol maradt, az egész cég nagy szerencséjére. Sanyi hosszú évekig rontotta a levegőt a cégnél. Kitartóan golyózta ki az embereket, és a gyengébbek, vagy azok, akiknek akadtak más lehetőségeik, el is tűntek a süllyesztőben. Sok igen értékes munkaérő távozását köszönhetjük Sanyinak, de  ki mint vet, úgy arat. Ugyanis Sanyi belém kötött. És ezt nagyon nem kellett volna. Én békésen éltem a dolgozók életét, alig foglalkoztam Sanyival és a körülötte terjengő bűzzel, a kötelező "jó pofi" köröket, persze, magam is leróttam, nem akartam paraszt lenni. De Sanyinak valahogy mégis csak szemet szúrtam, pedig én nem voltam sem karrierista, sem semmi. Nem akartam a főnökségbe kerülni, vagy külön elismeréseket kapni ettől-attól.  Az ember általában nagy karriereket nem a szamárlétra legalján rekedve, hangyaként dolgozgatva, félállásból tervez, hanem kicsit keményebben küzd céljaiért. Nekem viszont nem voltak efféle céljaim, sem affélék, mint Sanyinak, sem másmilyenek. Én csak szerettem a munkámat, szívesen dolgoztam a cégnél. Meg jól is jött a meló az egyetem mellett. Erre megjelent Sanyi. Először csak ugráltatott, mintha bármiféle főnök lenne. mintha relevánsan megmondhatná, hogy nekem mi a dolgom. Mindegy. Végül is ott volt neki az a plusz alja munka, amit dalolva elvállalt, szegény, hát jó, néha besegítettem neki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi előszeretettel sózza rám azt a munkát, amit ő vállalt némi plusszért. Vagyis én csupa kedvességből csináljam a melót, amiért ő kapja a dicséretet, meg a mindent. Aha, hát anyád, gondoltam én, és kezdtem kibújni a feladatok alól. Jaj, sajnos nem érek rá, sajnos az egyetem, sajnos fáj a lában, nem tudom elhozni, de tudok valakit, aki segít. Jaj, nem tudok ott lenni, beteg vagyok, igyekszem haza. Sajnálom. És hasonlók. Amikor a kedves, lerázó szövegek nem jöttek be, kerek-perec megmondtam, hogy Sanyi, ezt nem csinálom. Persze, erre Sanyi megpróbált bemártani a főnöknél, hogy hát én mennyire nem foglalkozom a CÉG érdekeivel. Nem is az ő érdekeivel, hanem a cégével. Nem én vállaltam az alja munkát, hanem ő. Én nem kaptam érte semmit, csak letolást, ha nem jól csináltam meg. Akkor meg, mégis mit gondolt? Szóval, Sanyi kb mindenkit ekkora baleknak nézett. Így éldegéltünk a cégnél Sanyi meg a bűze, amiből néha az én aurámba is próbált szórni. Egyszer aztán fordult a kocka, mert Sanyi módszeresen elkezdett kigólyózni a cégtől engem is. Ezt nem kellett volna. Először is rám sózta az alja munkát, amit ő csinált. Nekem nagyon nem fűlött a fogam hozzá, pláne, hogy azért voltam félállásban, mert nem tudtam volna időben megoldani a teljes állást, de az alja munka igen időigényes tevékenység volt, így minden szabadidőmet elszippantotta. Ezek után pletykákat kezdett terjeszteni rólam, amiket szépen visszahallottam, hol valamelyik dolgozótól, hol egyenesen a főnöktől, hogy "Sanyi azt mondta". Na, itt betelt a pohár. Sanyi megpróbált szakmailag aláásni az aljamunkával, mondván, ha ezt az ótvar melót nem csinálom meg rendesen, akkor majd a többiek látják, hogy mekkora egy megbízhatatlan személy vagyok. Ez egyértelmű volt, hogy ezt akarja elérni, pláne, hogy hazudott bizonyos tényekről, mikor átadta a melót, ami később derült ki és ezzel engem igen kellemetlen helyzetekbe kevert. Mikor látta, hogy egész jól megbirkózom a feladattal, beijedt, hogy esetleg ellopom a karrierjét (ami nem világos, hogy pontosan mi lett volna a nagy előmenetel), így emberileg próbált aláásni, jöttek a pletykák. Rólam mindenki tudta, hogy katolikus vagyok, és a vallás számomra fontos, így ezt az oldalam igyekezett beszennyezni, gonosz és gusztustalan pletykákkal. És elegem lett. Így azon iparkodtam, hogy Sanyit lebuktassam a többiek és a főnökség előtt. Kihasználtam a munkahelyi jogrendszert, ami a különjuttatások rendszerét szabályozza a dolgozók számára. Ennél a cégnél az volt a szabály, hogy a külön juttatások mértéke a ledolgozott órák számával arányos, vagyis aki heti X pluszórát dolgozik az X mennyiségű plusz juttatást kap pluszba, de ez az X mennyiségű juttatás mindenkinek jár, aki X pluszórát dolgozik, nem csak egynek-kettőnek. Rávilágítottam a főnöknél, hogy bár én ugyanannyit dolgozom, mint Sanyi, juttatás nuku, bezzeg Sanyi sorra zsebeli be plusszokat. A főnök belátta, hogy igazam van, így intézkedett, hogy aki X órát dolgozik, az ugyanúgy megkapja az X juttatást, mint Sanyi. Ebből az következett, hogy Sanyinak nem járt több juttatás, mint X, mert akkor mindenkinek több járt volna. Ez, persze, nem tetszett a kolleginának, de az élet kegyetlen. Nehogy már behízelgés alapon döntsön egy munkahely a dolgozóknak szánt juttatás elosztásáról! Így az történt, hogy a negyedév elején Sanyi kapott plusszokat, a negyed év végén meg mi többiek. Ez aztán végképp csípta Sanyi szemét, Sanyi meg volt győződve arról, hogy körülötte forog a világ, hogy nélküle a cég nem ott lenne, ahol, sőt csődbe menne, ezért igazságosnak gondolta, hogy ugyanannyi munkáért, ugyanolyan végzettségért, ugyanakkora teljesítményért ő többet kapjon, mint a többiek. Hiszen ő itt a mindent tudó! Ő sarokkő! nélküle nincs cég! Nincs Magyarország! Sőt, az egész világegyetem összeomlik! És ezt a csodálatosságot meg kell fizetni. De Sanyi nem állt meg a lejtőn, több kellett neki aljas pletykálkodásnál! Rámászott úton-útfélen az összes épkézláb férfira a munkahelyen. Ez engem nem azért zavart, mert bármiféle terveim lettek volna a hímállománnyal, hisz akkor már együtt voltunk a férjemmel, hanem mert rettenetesen bomlasztotta a munkahelyi közösséget. Szerencsére nálunk értelmes férfiak dolgoztak, hamar lerázták Sanyit és a helyére rakták, de a munkahelyi légkör így is kellemetlen maradt, néha érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Ez a grátisz stressz a kutyának sem hiányzott. Úgy döntöttem merényletet tervezek Sanyi ellen. Vagy megváltozik, vagy lelép, de ezt nem csinálhatja tovább. Iparkodtam felnyitni a többiek szemét, hogy vegyék észre, hogy Sanyi mit manipulál, kavar összevissza, hogy az legyen, amit ő akar.  Próbáltam beszélni közben Sanyi fejével, kipuhatolni, hogy mi áll a háttérben, mit akar valójában. Rengeteg lelki baja volt, de ez akkor sem mentette fel a tettei súlya alól. Igyekeztem figyelmeztetni, hogyha így folytatja csúnya vége lehet, és nem én voltam az egyetlen, aki jelezte neki, hogy a tűzzel játszik.  Végül nem kellett tennem semmit, mert mindenkinek elege lett Sanyiból. A munkatársaim szép lassan elfordultak tőle, nem foglalkoztak sem vele, sem a pletykáival. Csak a főnökség hitte egy darabig, hogy releváns, amit Sanyi mond, vagy tesz, de aztán szépen kiderült a számukra is, hogy Sanyi bomlasztó közeg. Végül Sanyi, mikor rájött, hogy ennél a cégnél neki már nem terem több babér, sem karrierileg, sem manipulálásilag, lelépett. Közben a főnökséget is leváltották, így Sanyinak már esélye sem nagyon volt visszajutni a céghez. Egy darabig riogatott még azzal, hogy visszatér, de erre nem került sor később. A cég hangulata jobb lett, a dolgozók szívesebben végezték a munkát, és az újak sem léptek le a próbaidő alatt. Megszabadultunk Sanyitól, és ez mindenkinek nagy megelégedésére és örömére vált.

Társasjátékok 1.

Öhhöhöhő... reneszánsza vana  sima, dobozos társasjátékoknak. Én is ismerek egy pár igen jót, ezeket gyűjtöm ide gyorsan a Társasjátékok sorozatba. Most kettőt mutatok be: két kártyajátékot.

Dixit

Lényege: Elvont képeket látva kell elvont vagy nem annyira elvont fogalmakat alkotni és ezekkel operálni. Minimum 3 játékos részére, de legjobb 5-6 emberrel játszani. Gyerekeknek is alkalmas: érettségi szinttől függően, de akár 6-7 éves kortól is.

A dobozban van tábla, bábuk meg minden szépség, de valójában a kártyák és egy darab papír tollal is játszhatóvá teszi a játékot. Így mobilisabb is. 5 fajtája van, az első a "sima Dixit" szerintem a legötletesebb, legkedvesebb verzió. Dixit, Dixit Odyssey, Dixit Quest, Dixit Origins és Dixit Daydreams. profik azt mondják, hogy a legjobb az Odyssey. Nekem annyira nem tetszenek benne a kártyák, mint az első kiadásúban, de ez ízlés kérdése. Viszont tény, hogy az Odysseyben több lehetőség is van, mint a simában.

Dobble

Lényege: a kártyákat párba kell állítani. Na, most: a kártyákon 8 különböző méretű cuki ábra van. Egyszerű és cuki. A kártyák úgy vannak kitalálva és megrakva ábrával, hogy két kártyán csak két azonos ábra legyen, de minden kártyának minden más kártyával van egy párja. Nem tudom ez mennyire érthető. Tfh: a pakli 4 kártyából áll és csak 7 különböző formával dolgozik. Ebben az esetben mondjuk, hogy van egy kártyám, amin van macska, kutya és egér. Akkor a további kártyák így néznek ki, hogy van egy, amin van macska, zsiráf és panda, van egy, amin van kutya, zsiráf és lepke, van egy, amin van egér, panda, lepke. A feladat a párok minél előbbi megtalálása. Ha megtaláltad rárakod a tetejére villámgyorsan (persze mondod is, hogy mi a pár), így a többiek kezdik elölről a keresgélést (veled együtt). Aki előbb megszabadul az összes lapjától, az nyer. Na, ezt kell elképzelni, csak kb 60 darab kártyával.

Azt gondolnád, hogy hah, ez nem túl izgalmas: párokat keresgélni. Hát azt kell mondjam, hogy de az, még felnőttként is teljesen évezhető, mivel egyáltalán nem triviális, hogy hol vannak azok a párok. kb 3-4 éves kortól játszható. Játszhatja 1 ember vagy akár 10 is. Táborokba, osztálykirándulásokra, nyaralásokra külön jó, Pláne, hogy egy kicsi fém dobozban van az egész, ezért nagyon könnyen szállítható.

Maa kallis isien 2.

Nos Finnországban nagyon sok érdekes dologgal találkoztam. Egyet tudni kell róla, hogy hasonlóan Európa és a világ más országaihoz: itt is minden ötödik ember MAGYAR! Nem vicc. Elmentem, az északi sarkkörön túlra, nyáron, amikor azt gondoltam, hogy na, a magyarok mennek Horvátországba vagy valami déli helyre pérölődni a napra, mert az a trendi, erre kiket találok a műfenyők és műmocsarak között? Hát persze, hogy magyarokat. Mert amikor a finn tömegből csak annyit hallasz, hogy "Némá, ezek is magyarok!" Akkor elgondolkodsz rajta, hogy mi a francért is jöttem ide a világ végére, ha itt is mindenki magyar? Egyébként Rovaniemi északi részén jártam, a városhatáron túl. Elmentünk először a Joulupukin Kylä-be (na, erről majd mindjárt), majd innét tovább indultuk felfedezni Lappföld mocsarait. Hát, hömm. A finnek, a németekhez hasonlóan imádnak túrázni.
Ugye, mindenki tudja, hogy miről ismerszik meg messziről a német és a magyar túrázó közötti különbség?  A német beül az "ilyen neked sosem lesz" autójába, elkocsikázik a hegy lábához. Ott a kiépített parkolóban, rábízza a biztonsági őrre, majd elindul a kitaposott ösvényen, melyen X méterenként kiépített pihenő van, csapvízzel, jégesőt bíró tetővel, szelektív szemetessel stb. stb. Viselete ultramodern dzseki (hőálló, vízálló, szellőző, szélálló, kullancs, szúnyog és tetű riasztós, UV-szűrős) és ahhoz színben is passzoló nadrág, túrabot, speciálisan túrázásra kifejlesztett, csak erre a fajta útra tervezett, légáteresztős, vízálló, habkönnyű, strapabíró bakancs, túrasapka, ami szintén
minimum 5 dolgot tud. Fűtés-hűtés a nyakába, lácsi napszemüveg, és vízálló, hiper-szuper hátizsák, ami már majdnem magától megy mellette. Zsebében digitális bigyó, ami mutatja az időt, a sebességet, a páratartalmat, a két heti várható időjárást, az elégetett kalóriákat és mellesleg iránytű. A német felmegy a hegyre, dokumentálja, hogy felment a hegyre, örül neki, eszik-iszik, szemetet összeszed, vagy nem szed, fajtája válogatja, és ledzsal a kocsijához, hazagurul és kipipálja a túrát. A magyar meg, mint én? Veszi a szakadt, ezeréves bakancsot avagy kínai tornacipőt, a huszadik rokontól megöröklött, kopott farmert vagy a susogós mackót, van egy pár számmal nagyobb, feliratos pólója, kopott hátizsák benne víz, meg homemade szendvics. Esetleg elkunyerált napkrém és semmitérő kullancsriasztó, majd ezzel felpattan az Kismucsaröcsöge - Battonya-alsó útvonalon évente egyszer közlekedő, kivert ablakú MÁV-vonatra, amiről leszállva nekitámad a dzsindzsának, és reméli, hogy majd csak lesz jelzés valahol...


Na, hát a finnek nagyon hasonlítanak a németekhez. Csakhogy, még a németek, maguk spórolják ki a kis felszerelésüket, Finnországban imádnak mindent állami szinten csinálni. Így Finnországban nem neked kell megvenned a drága bakancsot egy túrához, hanem az állam rakja a lábad alá a megfelelő utat, hogy akár tangapapucsban is sétálgathass a láposban. Nem vicc. A két túra, amire elmentem abból állt, hogy a tkp. parkettázott utakon sétálgattunk. Alattunk volt kő, kiszáradt patak, meg tudom is én, mindenféle érdekesség, de ha véletlenül volt valami emelkedő, azt úgy kiegyenlítették az úttal, hogy véletlenül se kelljen 10 lépcsőnél többet föl-le menni. Ha már valahol talajhoz ért a lábad, akkor már valami nagyon kemény gyerek lehetsz. Tény: Finnországban elég kevés a hegy. (Nincs.) Ami van, az is kicsi és kopasz (tunturi), de állítólag a finnek sisuk! Egy gránittömbön élnek, nyírfakérget ettek, mikor éhezés volt az országban, kibírtak KÉT elnyomó hatalmat, majd talpra állították a saját országukat gazdaságilag, és erre EZ?! MI EZ?! Olyan szinten el vannak kényelmesedve, hogy már túrázni sem mernek anélkül, hogy az utat a lábuk alá ne pakolná valaki?

Na, mindegy. Térjünk vissza Télapó nyári szállására: Joulupukin Kylä-re, vagyis Télapó Falvára. Van itt minden mi szem-szájnak ingere: egész Télapó-franchise. Van, éneklő rénszarvas a bejáratnál, van műfenyő (az a jófajta, igazi fröccsöntött, neonzöld, meg a sötétebb színű nejlon barátja) töménytelen mennyiségben, karácsonyfadísz, Télapó és Télanyó életnagyságú papírfigura és Jingle Bells-t szóró hangszórók. (Jinglle Bells meg White Christmas? Most komolyan? Itt? Lappföldön? Nemá! Legalább finn karácsonyi dalocskák lennének.. nem.. ezeknek a hülye turistáknak jó lesz ez az amcsi xar is....) Másfél óra Jingle Bells (legalább 10-szer hallgattam meg) és piros papíros ajándékboltok után nem bírtam, kimenekültem az udvarra, remélvén, hogy na majd ott, lesz valami érdekesség: mert ez egy rettenet nagy hely. 

Állítólag valahol a végében a hetedik határon túl lehetett volna rénszarvasokat etetni (mondjuk azok zuzmót esznek, szinte látom, ahogy a gyerekek szárított zuzmót szorongatnak, hogy hozzávághassák szerencsétlen állatokhoz), de nekem nem sikerült megtalálnom. Maradt az ál-sarkkör (Mert az igazi ennél északabbra van, ezt csak odafestették a turistáknak.) és Joulupukkival való fotózás: amire HÁROM ÓRÁT kellett volna sorban állni, hogy aztán kb 20 ezer forintnak megfelelő Euróért 1 db (papír)képet készítsenek rólad és Télapóról. 20 ezer: egy képért egy vadidegen fószerrel, és ezért 3 órát állnak sorban? Most egy klasszikust idéznék ide: "Noooooormális?"

Egyébként a hely tömve volt emberekkel, fele magyar, másik fele finn gyerek. A 25 fokos melegben kevéssé volt meggyőző az egész karácsonyos-télapós izé, sőt, inkább groteszk élmény volt. Minden esetre, én jókat derülök rajta: de HÚSZEZER.. na ezen még mindig nem lendültem túl.

Utazás

Mint már írtam korábban, előszeretettel utazgattam az egyetem alatt, pénzem nem lévén: ingyen.
Hogy csináltam? Megosztom a titkot.
Először is szerencsém volt, másodszor mindig agyaltam, hogy lehetne mégis. Harmadszor hosszú évek munkája is áll mögötte.

Kezdjük az elején. Kiskamasz koromban olyan osztályba jártam, ahol mindenkinél kolbászból volt a kerítés otthon, egy-két kivételtől eltekintve. Hát, az egy-két kivétel között én voltam a legnagyobb kivétel. Amolyan "kivan a s*ggem a gatyából"-típusú gyerek, s őszintén ez marhára nem zavart egészen addig még el nem kezdtek piszkálni ezzel, azok a drága aranyos gyerekek, akiknek a szüleik minden xart a hátsójuk alá toltak és évente háromszor vitték őket külföldre, hol Malájziába, hol meg Egyiptomba, a két kirándulás között meg átugrottak a szomszédos Franciaországba síelni egy kicsit. Én meg örültem, ha nyaranta Kiskukutyin-alsón múlattam az időt, a nagyszüleimmel. Esetleg elmehettem Mucsaröcsögére táborozni egy hetet, vagy anyámmal az üzemi üdülőbe. Esetleg. Ha nagyon jól ment. Persze, anyukám mániája KÜLFÖLD volt, mert ott aztán olyan van, hogy húúú.. nem úgy, mint nálunk. Balaton? chö! Bezzeg külföld! Úgyhogy rengeteg prospektusunk volt mindenféle utazási irodák ajánlatával, csodás képekkel nem létező tengerpartokról és 5 csillagos szállodákról. Így anyukámnak, ha BÁRMI lehetősége akadt, hogy kijusson KÜLFÖLDRE, ment is. Na, ezt a mentalitást próbálta rám is ragasztani. Így mikor először kijutottam Finnországba csak 13 éves voltam. Akkor az osztállyal vittek, úgyhogy mindenki jött, anyukám is, mert kibulizta magának. Minden kamasz álma a szüleivel utazni, nem? :) Mondjuk én örültem neki, legalább nem voltam egyedül. :) Aztán sokáig semmi, anyukám meg rágta a fülemet KÜLFÖLDdel, ahova menni kell, amíg fiatal az ember.... ha már őneki anno nem lehetett. Softballozni is azért voltam elengedve, hogy majd hátha az amerikaiak meghívnak kicsit magukhoz is. Az International Schoolban, ahova jártam középsuliba, rengeteg lehetőség volt utazni: Jamaikától Új-Zélandig tkp. bárhova el lehetett jutni egy-egy évre tanulni, ha volt rá pénzed. Olyan 1 millióból már lehetett menni akárhova. Hát nekünk a lakásunk ért kb. ennyit, amiben laktunk. (Igen, ez egy állami gimnázium!) Szóval, ez az alternatíva kiesett. Ment a mi osztályunk is osztálykirándulni Angliába... 100 ezerért.. hát, oda se mentem. Így békés itthoni levegő szívással telt el a gimnázium. Aztán az egyetem alatt valami történhetett odafent, hogy mégis csak úgy döntöttek, hogy Hirvi utazgasson már egy kicsit, mert a végén még besavanyodik itten.

Hogy csináltam?

A kulcsszavak: ösztöndíj, művészeti együttes, zarándoklat. s ami ezek mögött van: MUNKA. Ingyenélő, lusta emberek, nem utaznak ingyen sehová. Csak úgy mondom.
Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatait tudom ajánlani egyetemistáknak. Vannak városi legendák, mi szerint elérhetetlen, éteri magasságba szökő tudás vagy minimum három csókos rokon kell a pályázat elnyeréséhez, de állítom, hogy ez nem így van. Nem mondom, rengeteg munkám volt, a megfelelő átlag összehozásában, az összes aláírás, pecsét, papír, és külföldi támogatás összeszedésében és elsőre nem is sikerült. De, össze lehet hozni, és akkor az ösztöndíj áll mindent: az utazást (repülővel), a szállást, a képzést, a programokat, a kaját, a helyi közlekedést. Én ebből pénzből ruhát vettem kint, meg kirándultam. Mindenféle szuvenyírt, képeslapot meg társasjátékot vásároltam, majd hazahoztam plusz 100 ajrót, amit a következő utazásaim során verhettem el. Nem koszlott albérletekben éheztem és vállaltam valami alja munkát, valami lepra lebujban, hanem jól éreztem magamat. Mondjuk oda nem költöznék, majd írom mért nem, de tapasztalatnak és képzésnek remek volt.
A művészeti együttesbe meg nem csak úgy libbentem bele, hogy helló utaznék, jöhetek? Hanem évekig voltam tag, kitartóan, és aztán mint törzstag, mehettem én is mindenhova. Akit nem látnak a próbán, az nem fog hallani a turnéról se...
A zarándoklat meg lelki esemény. Az csak grátisz elem, hogy világot is látsz.

Merre jártam?

Én Európa-fan vagyok, nem vágyom el erről a kontinensről. Voltam Erdélyben (többször), Szlovákiában (többször), Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban (többször), Finnországban (többször), Spanyolországban, Bulgáriában, Ausztriában (többször), stb. És igen, mindenhova ingyé mentem, pontosabban vittek.
Volt vele szívás? Hajaj.
Voltak nehézségek? Hát, hogy a rákba ne?
Voltam-e 5 csillagosban? Igen... ja, hogy aludni ott? Nem.
Jó buli volt? Mindegyik. (Na, jó az egyik nem akkora, de ott az emberek miatt...)
Újramennék? Igen. :)

Egyik ismerősöm stoppal utazik. Az is járható, csak némiképp veszélyes. Én nem vagyok elég spontán a stoppoláshoz, de sokaknak bejön ez az életforma. ITT lehet olvasni erről (is).

A bejegyzésben megjelenített képek NEM random helyeket ábrázolnak... :)

Nézőpontok

Az éremnek két oldala van. Méltó példa erre az alábbi történet. (Miután már ismét nulla olvasóim száma, úgy vélem lehetek őszinte. :) )
Tehát a történet. Mint említettem koliban laktam az egyetem alatt. Nem csak én, hanem sok más ismerősöm is.
Pl. Noncsika is koliban lakott. Noncsika szobatársa Babuci volt. Noncsika nem egy könnyű eset, de Babuci sem az, talán ezért sem laktak túl sokáig együtt.
A két lány két szemszögéből a kollégiumi élet így nézett ki a másikkal:

Noncsika verziója

"Babucival együtt lakni, hát komolyan: szeretjük, de nem volt egyszerű. Először is Babuci tanult állandóan. Égette a villanyt, de nem ám a kislámpát az asztalon, azt a nyomorult nagyvillanyt, azt. Én meg húztam volna aludni időben a vizsgám előtt, mert dolgoztam meg tanultam, aztán fáradt voltam, de ez? Ez égette a villanyt, aztán jó, lekapcsolta, és halkan ment a zene a számítógépből. Én meg nyugodjak békében mikor benne a bugi a lábamban? Máskor meg egyszer csak fölébredek este, hogy mi a francért ég már megint a nagy villany, mikor is Babuci körbebástyázta az ágyamat a papírjaival, hogy ő akkor most rendezkedik. Hát WC-re se tudtam kimenni, hogy nehogy rálépjek az irományaira. Ez kész. Pedig mondtam neki, hogy nem érdekel mit hova hány, ha a saját térfelén marad. Aztán meg mikor hajnali ötkor zörgött a reklámszatyrokkal, meg csipogtatta magát a telefonjával. Én meg aludtam volna, mert hajnalig tartott a buli, ez meg zörgött, csörgött, dumált. Kész. Érted. Hazaesem 4-kor, ez meg 5-kor már zörög. Én meg másnaposan még a szememet se. Ez a nő! Hát olyan fáradt voltam még együtt laktam vele, hogy anyám már aggódott, hogy végkimerülök. Persze, buliba sose, az sehova. Néha sikerült elrángatni kicsit, de mindig nyavajgott, hogy fáradt meg korán kel. Van ennek élete? Most komolyan. Szerinted?"

Babuci verziója

"Noncsika jó fej, de azért nem könnyű vele együtt lakni. Először is hiperaktív. Állandóan pörög és nem érti meg, hogy én korán kelek reggel, nem tudok hajnalig dajdajozni, mint ő. Neki könnyű, mert csak nyolcra megy órára, de én hajnalban indulok be Pestre. Aztán ott a cigi. Mondtam neki, hogy csukja be az ajtót, ha kimegy az erkélyre levegőzni, erre juszt is rám jön a hideg meg a füst. Persze, jól megfázom miatta. Aztán ugye ott vannak a bulik. Mikor Noncsika hajnali négykor hazajön berúgva és fölvágja a nagy villanyt, hogy >buli van, Babuci! Gyere énekelni!< És hiába mondom neki, hogy csöndesebben, mert fölveri az egész kócerájt, nem zavarja. Vagy amikor, szintén buli után, én takarítom utána a fürdőszobát? Persze, erre tuti nem emlékszik.Vagy amikor tanultam meg beteg voltam egyszerre, még ő van megsértve, hogy nem megyek vele banzájozni, meg hogy milyen egy antiszoc vagyok. Én nem tudom, hogy csinálta, de állandóan buliba járt. Volt, hogy már pizsamában volt mikor kitalálta, hogy elmegy mégis bulizni. Normális?"


Azért örülök, hogy egyikőjükkel sem kellett együtt laknom. :)

Filmek,kritikák és új hobbi :)

Itthon vagyok bezárva, mert főleg így télen (tavasz elején) nem szívesen megyek el itthonról két gyerekkel. Meg egyébként is: két 3 év alatti gyerekkel BÁRHOVA elindulni, felér egy atomkatasztrófával. Nem hiszed? Majd ha családod lesz... :D
Szóval itthon, szellemi környezettől elzárva egész nap Dóra a felfedezőt, Bogyó és BAbócát vagy Boribont nézegetve, egy idő után besokall az ember és az egyetlen szociális forráshoz nyúl: az internethez. Persze, nem mondom, LEGO kecskével játszótérre menni fene izgalmas tud lenni, pláne, ha az illető kecske közben elvész, és anyuka négykézláb túrja fel érte a homokozót, csakhogy megelőzzön egy 4 napos hisztit otthon. De EZ nem akkora szellemi kihívás, legalábbis nekem nem az.
Ezért vágtam bele a könyvkihívásba is, amire szintén a neten akadtam, plusz felpezsdítem ismét a gyűjtőszenvedélyemet: nyelvvizsgákat szeretnék gyűjteni, eddig nem állok túl jól, de az ismerőseim zöme legalább 4-gyel rendelkezik, szóval én már nagyon cikinek érzem a kettőt... :P De nyelvet azt már gyűjtöttem vagy hatot, szóval már csak a vizsga kéne... So: ez az új hobbim. De a neten sok minden másra is lehet bukkani: például ifjú titánokra, akik filmeket kritizálnak viccesen.
A YouTube csatorna talán két legismertebb magyar filmkritikusa: Szirmai Gergő és Dancsó Péter. hát elég érdekesek ezek ketten.
Kezdem ott, hogy mind a kettő fiatalabb, mint én vagyok és ez azt mutatja, hogy öregszem, mert a nálam fiatalabbak is lediplomáztak és dolgoznak, valamint valamiféle karriert futnak be a neten. Ide idéznék egy klasszikust: "egyszerűen borz-alom". Mármint, hogy öregszem, nem az ő karrierjük. :)
Kezdjük Dancsóval.
Dancsó Péter fantasztikus filmkritikáját a Birdemicről, Vé mutatta nekem, és komolyan könnyesre röhögtük magunkat, hogy ilyen van, mármint, hogy ilyen film. No, meg Dancsó Péter hogy talált rá??? Bele se merek gondolni, hogy mennyi szeméten kellett átrágnia magát azért, hogy ebbe belefusson. De ha már, legalább vicces lett belőle, és ritkán sikerül igényesen elkészített videókat találni a YouTube-on, amik tényleg viccesek, mert sokan azt hiszik, hogy az is elég, ha valami marhaságot felvesznek egy netkamerával, de valójában: nem az. De szerencsére vannak önjelölt filmesek, akik még tanultak is valamit, horribile dictu. diplomájuk is van hozzá, ami tudjuk, annyit se ér, mint a papír, amire nyomják, de  azért ha van mögötte tudás, legalább netes videók gyártásához elég. :) Dancsó Péternek van egy stílusa, ami nekem néha sok, de tény, hogy unalmas perceimben (hajnali 3 és 4 között) el tudok szórakozni a Videómánia klippjein. Szóval hajrá Dancsó Péter. (Remélem nem dobja ki a gugli neki, hogy ide írtam a nevét, mert a végén még berak valami videóba a gyík gyakori kérdések mellé, aztán nem örülnék. De elvileg letiltottam minden keresőt, és sikeresen tartom blogom olvasótáborát 5 fő alatt, így ez a veszély - remélhetőleg - nem fenyeget. :) )
Szirmai Gergő nagy rajongója az unokatesóm és mindig posztolgatja a videóit a pofakönyvbe. Így én is elkezdtem nézni a filmkritikáit. Ő más stílusban készíti a videóit, mint Dancsó Péter. Nagyon más, persze ennek ellenére mindig felbukkannak olyan trollok vagy nem trollok, akik összehasonlítgatják a két fiatalembert. De könyörgöm, azért, mert valaki hasonló korú és érdeklődésű, mint a másik, az nem azt jelenti, hogy 1: ismerik egymást személyesen 2: versenyeznének egymással. Most nem azért, de én is egyidős vagyok Scarlet Johansonnal, beszélek angolul és szeretem a filmeket, de azért nem hiszem, hogy versenyeznék vele bármilyen téren. :D Különböző igényeket szolgálnak ki, akár csak én és Scarlett az életben: ő, csinos, vékony, színésznő: én meg tényleg jártam Budapesten és még magyarul is tudok. :D Ugye, ugye... :) De visszateérve Szirmai Gergőt mikor először láttam a Hollywood Hírügynökséget azon kezdtem gondolkodni, hogy miért is jó ez a műsor (azonkívül, hogy igényes, persze), de hogy mi tetszik nekem benne, mert azért nézzük csak: Szirmai Gergő egy hitehagyott katolikus, aki nem jár szavazni, támogatja a melegházasságot és NEM SZERETI FINNORSZÁGOT! Szóval az első hármat még megbocsátanám, de ez az utolsó, emiatt tuti a gyehennán végzi... :)  De aztán rájöttem: Szirmai Gergő stílusa egy az egyben olyan, mint az enyém. Most komolyan: Ha sok időm, pénzem, energiám lenne és még érdekelne is a filmkészítés tuti, hogy valami hasonló stílusú dologban nyomulnék. És ez durva. Az jutott eszembe, hogy én vagyok-e ennyire sablonos, ugyanis van egy - tőlem szintén gyökeresen eltérő felfogású, világnézetű, mindenben totál más ismerősöm, akinek szintén dettó ez a humora a stílusa és minden egyéb. Mintha magamat hallanám. Szóval azt gondoltam, hogy ez egyfajta sablonosság... aztán arra is rájöttem, hogy ez miért van. Krhm. Mesélném az fent említett ismerős életét dióhéjban. A lány szülei elváltak, az apja egy no comment . A lánykát az iskolában folyamatos atrocitások érték, rendszeresen megverték, kiközösítették stb. Amúgy elég jó karrierje van. Gergő egyik videójából kiderül, hogy a szülei gyerekkorában elváltak, az apja egy no comment, az iskolában állandóan attrociátsok érték, kiközösítették, stb., és most csinált egy videós karriert a neten. Aztán itt vagyok én: a szüleim elváltak gyerekkoromban, apám egy no comment, az iskolában folyamatosan attrocitások értek, kiközösítettek, megvertek stb. és most olyan életem van, amit a volt osztálytársaim 99 százaléka irigyel. Jön a 10 millás kérdés: Na, mi bennünk a közös?  Egy életút, hoz egy világlátást, én azt mondom. :)
amúgy, ha rám lenne bízva én azt mondanám Gergőnek: Hogy süsd meg: zörgetni kéne. Mert az tuti, hogy hiányzik, különben nem emlegetnéd ennyit. De nem rám van bízva, úgyhogy nem csinálok semmit. :) Ehhe, hehe. :)

Könyvkihívás 2015

Csatlakoztam a könykihíváshoz. :)

Ez azt jelenti, hogy vállalkoztam arra, hogy elolvasok 50 könyvet egy év alatt, különböző kategóriák szerint.
A listával persze vannak problémáim, de azért vállalkoztam, az egyébként annyira nem nagy szám kihívásra, mert ezzel akarom magamat ösztönözni az olvasásra. Ugyanis mostanában nem olvasok, lesüllyedtem az átlag magyar olvasási szintre: napi 1 mondat. Borzalom. Persze van kifogásom, hogy két 3 év alatti gyerekkel töltöm a napjaimat, de ez - azt gondolom - hosszútávon nem megoldás a könyvhiányomra. :P Úgyhogy gondoltam, hogy miért ne: egyrészt szerintem 50 könyvet elolvasni nem olyan sok, aki magyar szakon tanult valaha is egyetemen, az bizonyosan érti miről beszélek. Pláne úgy nem sok, hogy azt olvasok, amit akarok. Pláne, hogy ilyenek vannak a kategóriák közt, mint "egy képregény". Ez komoly? Napi Garfield? 5 mp alatt elolvasható, egy "könyv" pipa. Szerintem a képregény az nem könyv. Az képregény. Beköthetik könyvbe, mint a mangákat, de attól még nem lesz klasszikus értelemben vett "könyv".  Szerintem. Na nézzük mit tervezek elolvasni, vagy újraolvasni: (Ami már megvan, azt kihúzom.)

1. Egy könyv, ami több, mint ötszáz oldal: Umberto Eco: Foucault-inga (idén olvasva 786 old.) (kicsit csalok, mert decemberben kezdtem, de mivel a kihívás lényege nem a teljesítmény, hanem a szórakozás, így szerintem ez lényegtelen.)
2. Egy klasszikus romantikus könyv Jane Austin: Pride and prejudice
3. Egy könyv, amiből film is készült Shakespeare: Sok hűhó semmiért (idén olvasva 100 old)
4. Egy könyv, ami ebben az évben jelent meg mivel még csak február van, ezzel még várok.
5. Egy könyv, aminek a címében számjegyek szerepelnek Jókai: Jerome K. Jerome: Three men on a bummel, Az 1001 éjszaka meséi
6. Egy könyv, aminek szerzője még nincs 30 éves  Christopher Paolini: Eragon (Idén olvasva 550 old)
7. Egy könyv, aminek szereplői nem emberek Fekete István: Vuk
8. Egy vicces könyv P. G. Woodehouse: Jeeves
9. Egy könyv, amit nő írt Szabó Magda: Az a szép fényes nap
10. Egy misztikus, vagy krimi könyv Agatha Christie: Tíz kicsi néger
11. Egy könyv, aminek címe csupán egy szóból áll: Paolini: Elsőszülött (Idén olvasva 650 old)
12. Egy novelláskötet Repülés a mélybe hanti, vepsze, komi novellák
13. Egy könyv, ami egy másik országban játszódik Aleksis Kivi: Seitsämestä veljästä
14. Egy ismeretterjesztő/non-fiction mű Paksa Katalin: Magyar népzene történet
15. Egy népszerű szerző első könyve Umberto Eco: A rózsa neve
16. Egy könyv, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam Fekete István: Tíz szál gyertya
17. Egy könyv, amit egy barátom ajánlott Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
18. Egy Pulitzer / Nobel Díjas mű: Frans E. Sillanpää: Silja
19. Egy igaz történeten alapuló könyv B. Peyrous - H.M. Catta: Tűz és remény
20. Egy könyv az “Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?, Oscar Wilde: The picture of Dorian Grey
21. Egy könyv, amit édesanyám szeret Ken Follett: A katedrális (idén olvasva, 1058 old)
22. Egy félelmetes könyv Mary Shelley: Frankenstein
23. Egy több, mint száz éves mű A. Manzoni: A jegyesek
24. Egy könyv, amit csupán a borítója alapján választottam ki Laila Hirvisaari: Krunnunpuisto
25. Egy könyv, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom, Gárdonyi Géza: Isten rabjai, Kemény Zsigmond: A rajongók
26. Egy memoár Szent Ágoston: Vallomások
27. Egy könyv, aminek egy nap alatt a végére lehet érni (bárminek a végére lehet érni egy nap alatt... :)) W. Shakespeare: Vihar
28. Egy könyv, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő, (ha sok időm lesz, akkor még Tolsztoj: Háború és béke is)
29. Egy könyv, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni  Thomas Mann: Halál Velencében
30. Egy könyv, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem (na, akkor csak ramaty könyvek láttak napvilágot. Inkább alternatívan választok ide egyet, végül is csak pár év eltérés van.) G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket
31. Egy könyv, amiről rossz véleményeket/kritikákat hallottam Szerb Antal: Utas és holdvilág
32. Egy trilógia Suzanne Collins: Az éhezők viadala (idén olvasva össz. 800 old. Mondjuk a Kiválasztottat még nem sikerült teljesen újraolvasni, de még egy babasírós éjszaka, és meglesz az is. :) )
33. Gyerekkorom egy könyve A. A. Milne: Winnie-the-pooh (Csak azért írom angolul, mert most eredeti nyelven szándékozom újraolvasni.), S. Exupery: A kisherceg
34. Egy könyv, amiben szerelmi háromszög van Tolsztoj: Anna Karenina
35. Egy könyv, ami a jövőben játszódik Aldous Huxley: Szép új világ
36. Egy könyv, ami egy gimnáziumban játszódik Szabó Magda: Abigél
37. Egy könyv, aminek a címében szerepel egy szín Stendhal: Vörös és fekete
38. Egy könyv, ami megríkatott Móricz Zsigmond: Árvácska
39. Egy varázslatos könyv Paolini: Brisingr (Idén olvasva 735. old), Neil Gaiman: Csillagpor
40. Egy képregény Jim Davis: Garfield (idén olvasva 10 oldal, amúgy ez nem könyv, hanem képregény... no comment, innét látszik, hogy bizonyos országokban már a három mondatos képregények is számottevő irodalmi alkotásnak minősülnek. - A könyvkihívás ötlete valahonnan nyugatról, - szerintem USA - származik. Külföldi átvétel, nem magyar találmány.)
41. Egy könyv, aminek írójától nem olvastam még semmit Limpár Ildikó: Emlékek tava (idén olvasva 128 old), Jack London: Északi odüsszeia
42. Egy könyv, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el Gogol: Holt lelkek
43. Egy könyv, ami a szülővárosomban játszódik Németh László: Alsóvárosi búcsú
44. Egy könyv, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott Mika Waltari: Sinuhe
45. Egy könyv, ami karácsonykor játszódik E.T.A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály
46. Egy könyv, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel Lévai Katalin: Anna Karenina lánya
47. Egy dráma Henrik Ibsen: Vadkacsa
48. Egy mai szerző mesekönyve: Marék Veronika: Boribon kirándul (idén olvasva 10 old.), Varró Dániel: Túl a Maszat hegyen
49. Egy könyv, ami egy televíziós műsoron alapul, vagy az készült belőle Galla Miklós: Monty Python repülő cirkusza 
50. Egy könyv, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig Joanne Harris: Chocolat

Egy újabb egyetemi sztori

Mivel a legkisebb gyermekem nem hajlandó aludni, "s nem elég ez", de engem sem hagy, úgy döntöttem leírok egy másik sztorit, ami az egyetemi éveimben történt, mert már régen írtam ilyesmit, és szerintem ez még nincs fönt.
Ez a történet Bandi barátommal kapcsolatos, és nem vagyok biztos benne, hogy kitörő lelkesedéssel fogadja majd, de így járt. :D
Szóval, ez még akkor volt, amikor egyáltalán nem voltunk jóban Bandival. Rosszban sem, mondjuk, csak olyan semmilyenben, vagyis egy szösszenet abból, hogy mekkora egy szent is vagyok én. :D (Na, jó nem vagyok szent. Messze nem. Pláne, hogy most néztem Néri Szt. Fülöpről egy fimet, - nem, nem azt, hanem a másikat - és biztosan jelenthetem, hogy a szentség jelenleg nagyon távol áll tőlem, sajnos.)
Tehát forró nyári nap és vizsgaidőszak. Amúgy minden nap forró, és az ember törpje teli a vizsgákkal és a meleggel. Erre a napra tervezte a táncegyüttes szokásos évi záró partiját, ami szalonnasütést jelent. Este hatra, mert azért annyira nem bolond a társaság, hogy déli 50 fokban sütögessen. Én elment vizsgázni az nap reggel nyolckor, majd hazaértem (a koliba) két vizsgával később délután egykor. Hurrá! Jöhet az ebéd, meg a hideg zuhany meg az alvás! Juhú! Az ebéd előtt még gyorsan lerongyoltam Vargához, hogy megtárgyaljuk az aznapi eseményeket. Ettünk is valamit, majd boldogan tértem vissza a szobámba, hogy akkor jön a fürdés és végre alhatok! De ekkor megcsörrent a telefon...
Egyrészt a rohadt telefon miért csörög, mikor fáj a fejem? másrészt idegesít a csengőhangja, csak nincs jobb. Másrészt KI A FRANC HÍV PONT MOST? Hogy elküldöm az anyjába, az sicher, csak találjam meg a nyamvadt készüléket... Megtaláltam nézem: Apacukahabadabadaba András (=Bandi, 6 km hosszú a vezeték neve, ami nekem 3 évembe tellett megtanulni) két gondolat villant át az agyamon: Ez meg ki? (Aztán beazonosítottam.) Jó megvan, hogy ki.. de mit akarhat? Mikor engem csak Noncsika szokott hívogatni a táncosok közül, az is csak azért, ha nincs kire rásózni az aljamunkát... Hát, hadd csörögjön, majd csak abbahagyja... Na jó, felveszem és elküldöm az anyjába... a szám nem mindig nem azt mondja, amit az agyam szeretne... ennek azért vannak néha előnyei. A párbeszéd (plusz amit az agyam kommentált)
én: - Hallo?
Bandi: - Szia, Bandi vagyok.
én: Igen? (Igen, azt látom a kijelzőn, de mit akarsz MOST????)
B: Noncsika adta meg a számodat. (Hogy szétcsapom Noncsikát, hogy minden jöttmentnek megadja a számomat...) Mondta, hogy hívjalak téged, mert ő nem ér rá.. vizsgázik vagy nem tudom. (Magyarul lerázott kamudumával és az én nyakamba sózott, te szerencsétlen! De Noncsikával ezért még számolunk...) 
én: Igen, mi a gond, amiért engem kellett hívni? (Ajánlom, hogy minimum világméretű katasztrófa legyen!)
B: Segítenél nekem? (NEM!)
én: Igen, mi kell?
B: Hát szalonnát kéne vennem, meg kenyeret... (WHAT?)
én: öööö...????
B: Kéne egy kis segítség... (WHAT????!!!!)
én: jó... ööö.. és mikor szeretnél vásárolni? (Mi van, öcsém, nálatok nem árulnak kenyeret a boltban? vagy esetleg nem tudsz magyarul???? Hány éves vagy? 3?) 
B: Hát egy fél óra múlva, mondjuk. (HOGY MIKOR? Délután KETTŐ van, bakker! Hol van még az este hat???)
én: ööö... oké, találkozzunk a kereszteződésnél. (Remélem a kezedet nem kell fognom mikor átmegyünk az úton, hogy nehogy elüssenek az autók... :P)
 Telefon lerak.
Hogy az a sistergős, mennydörgős, de én vagyok a hülye, mert minek veszem föl a telefont??? Ugrott a délutáni pihenőm, pedig ezekre a jó emberekre rá kell pihenni, különben vérfürdő lesz. Hát akkor marad a vérfürdő... Azért még lesuhantam Vargához, hogy elmeséljem neki, hogy mint jártam. Megállapítottuk, hogy ez most vagy valami világméretű átverés, amivel Noncsika és Bandi együttesen szándékoznak megszívatni, de akkor kinyírom mindkettőt, vagy van, aki TÉNYLEG ekkora lúzer...  Varga jó tanácsa: "ne menjél sehova", illetve "mért nem mondtad, hogy nem mész sehova?". Mert egy szent vagyok, aranyszínű glóriával... :P
Mindegy. Összeszedtem nem létező energiáimat és elmentem. Bandi már ott olvadozott a napon (megjegyzem kb 2 méterre tőle árnyék is lett volna, de az nem jutott eszébe, hogy odaálljon... aki hülye, megérdemli.)
És Tényleg a boltba kellett menni és tényleg szalonnát meg kenyeret kellett venni.... Mondtam Bandinak, hogy én nem veszek, mert én hoztam otthonról, az nekem bőven elég. Mutattam, hogy húspult, kérjél sütnivaló szalonnát. Kért. De nem sütnivalót. Én nem szóltam, állítólag cserkész itt valaki, csak tudja, hogy kell szalonnát sütni... (ezek szerint nem).
Távoztunk a boltból egy adag húsos szalonnával és valami kenyérrel. (palmface). Odaértünk a táncos meetingre NÉGYRE. De - szerencsére volt ott más is... mondjuk azért mert a meeting point egy kocsmakert volt, és volt aki ott hűsölt egész nap - így nem volt annyira ciki. Pár órával később konstatatáltam, hogy a táncosok nagy részének a szája nagy, hogy mekkora népi arc meg mekkora természet gyermeke, de a fiúk nagy része nem tud nyársot vágni. (Ecetfából nem megy? Komolyan? Ki gondolta?!). Bandi a szalonnasütéskor rájött, hogy még sem ilyen szalonnát kellett volna venni. Tényleg? You don't say! Aztán az is kiderült, hogy a főcserkésznek bicskája sincs...

Bandinak

Bandinak minden kiül az arcára. Andinak üzenem, hogy minden kiül a férje arcára. Tehát öcsém, ha elkotyorásztad (kitaposta belőled) a kedves nejednek a blog címét, véged lesz, mint a botnak. Mert rájövök, és akkor jaj. Csak úgy mondom. :) Mint mondtam, ez a blog nem is létezik, nem mutogatjuk fűnek-fának, mert a végén még olvasni kezdik. :)

English post

Hurray! It's time to write an English post! My English is declining, so I have to practice it a bit more.
Today, our wonderful topic is films (again), and dealing with the blockbuster films like Iron man, X-men or Avengers, so Marvel Blocbusters. Hurray!
Anyway, I just wanted to write about my favourite actor: Hugh Jackman, and other two good actors Robert Downey Jr.  and Tom Hiddleston.
My favourite actor is Hugh Jackman, as I wrote it in earlier posts. He can play, he can sing, not too old, and as a person a good man. Having a wife and two children (adopted). He is sympathetic. And the best, that his children think that it's embrassing that their dad is famous. :D I think it's funny. Anyway, Hugh Jackman is a humble man from a really BORING and deserty country, Australia. (What's in Australia? Deserts, sharks, smog, sunshine and the plane ticket costs a fortune to travel there... :P So, I think Australia is not so great country, not like Hungary, for eg. :D. Well, hope my friend, Eliana, doesn't read this post, 'cause she lives there, and loves it so much, beside she is a Hungarian. :) ) So, Hugh Jackman a great actor, great person. We like him. :)

The second person I wanted to write about is Robert Downey Jr. To tell the truth I didn't really like his films during my childhood. I heard the name, and said that for me there's no way to watch that film! He was a rude, irritating person with an ugly outfit. (Don't tell me RDJ was a good looking guy, because that's simply not true.) Then came Iron man. When the others told me that he was the main caracter I was like "oh, no! WHY?" But I saw the film I said that was not bad. Saw Sherlock Holmes, and realised that the bit rude and bit egoistic caracters fit for RDJ.  Later, after watching the Avengers I was surfing on IMDB and Wikipedia. (like reading the bios. :) ) Read RDJ's biograpy and found it so, so sad. He was just 6 years old when started to use drugs, from the age of 8 he was an addict. His father was an addict and he gave the firs amount of drug to his son. (His parents divorced.) How can somebody do a bad thing like this with a six-year old boy? HOW? Not to mention with his own child? RDJ was a drug user, alcoholist, had mental diseases, divorced once and was in prison for years. He was in rehab for years also, tried it million times. He tried many religions also: Krishna, Christianity, Buddhism and basicly he is a Jew. He was an addict for nearly 30 years. Sad, reallly really sad. He could be a really good person, and he became a wreck. He quited drug using and alcoholism in 2004 after meeting his second wife. He says yoga and his wife helped him to survive. He has 2 children, one from the former relationship, and one from his new marriage. Now, he is a Buddhist Jew (how can that be?), so in one word, he is a great seeker. I feel sorry for this man, because like Iron Man: he has everything but he has nothing. so sad. But, he is getting better in acting, so it's a hopeful thing. :) I think I will write him on my pray for list, he needs it really much. (This list is a very long list....)

The last person is Tom Hiddleston, who is mainly well known from the Avengers and Thor. He played Loki, the main villain in these films. He is a real British. He is a real British, and he is a real British. If you have stereotypes of the Britts like they are speaking properly, well-educated, keep distance, drinking too much tea, crazy and impersonal sometimes. That's all true for Tom Hiddlestone. He is the man of stereotypes. Of Brittish stereotypes. His mentor was Kenneth Branagh (who is also a stereotype :D) as in Hungary we would say: "Könnyen üdvözül az, kinek Krisztus a barátja." Anyway, I think it did not happen accidently that KB became the mentor. He is a professional, so he must know who has talent, and who has not. So, Mr. Hiddleston is a talented British guy. If I were a real fan at the age of 16, for eg. I would write him a fan letter, that I like his accent. :D But I'm not a fan and much older than 16. In the next post I will write my fictive letter. To have some fun. Have some "fan-fun". :D