Most itthon vagyok, gyerekezek. Nem unatkozom. Dolgoztam viszont korábban, és bizony az egyik munkahelyemen én is találkoztam egy karrierista szociopatával. Itt egy cikk a hvg-ből, hogy miről is beszélek. (Nem vagyok egy nagy hvg fan, mert egyszer egy cikkükben az én nevemet tüntették fel a főnököm neve helyett, aki nyilatkozott egy üggyel kapcsolatban. Én szóltam, hogy ez így nem lesz jó, erre tojtak a fejemre. Én meg csak reméltem, hogy a munkahelyemen nem szednek elő, hogy "mit nyilatkozgatok én a sajtónak, mikor azt csak a főnöknek szabad?" Pfff, ennyit a releváns és hiteles tájékoztatásról by hvg)
Szóval, volt ez a Sanyi, aki nagyon átlátszó trükkökkel próbálta manipulálni a környezetét. Sanyi lecsúszott, idegileg és emberileg nulla volt, de remekül leplezte. ("Sanyi" ez esetben egy nő.) Hallottam már korábban Sanyikról, de mivel akkoriban egy egészen kis, mondhatni porszemnyi cégecskénél dolgoztam félállásban, eszembe sem jutott, hogy ITT Sanyi felbukkanhat. Hisz olyan kevesen vagyunk, családias a hangulat, mindenki szeret mindenkit. Aztán kezdtek felmondani az emberek, meg se várni a próbaidő végét. Én meg kérdeztem, hogy ugyan miért mégy el te kedves ember, mikor olyan jó munkaerő vagy. Mondták, hogy a Sanyi, az olyan, hogy inkább itt hagyják a kócerájt, és keresnek jobbat. Volt, aki bevallotta, volt, aki nem, de nyilvánvaló volt, hogy a kedves embereket Sanyi üldözi el. Az a Sanyi, aki egyébként egy élmunkás volt, nem lehetett szakmailag belekötni, csak emberileg volt zokni. Érdekes módon Sanyi a nőket utálta, ergo módszeresen igyekezett megszabadulni minden nőnemű lénytől a cégnél. Ez egy olyan helyen, ahol a dolgozók több, mint hetven százaléka "szoknyás", marhára nem egészséges hozzáállás. A nagy szerencsénk az volt, hogy a főnök nem léptette elő Sanyit semmilyen magasabb pozícióba, mert nem volt magasabb pozíció: volt egy főnökség, meg a hangyák. Kis cégeknél ez már csak így megy. Sanyi nagyon tepert, hogy a főnökségbe bekerüljön, kapott is valami lótifuti, hálátlan plusz melót, amit nagy karrier tervek érdekében önként elvállalt, de a főnöki pozíciótól távol maradt, az egész cég nagy szerencséjére. Sanyi hosszú évekig rontotta a levegőt a cégnél. Kitartóan golyózta ki az embereket, és a gyengébbek, vagy azok, akiknek akadtak más lehetőségeik, el is tűntek a süllyesztőben. Sok igen értékes munkaérő távozását köszönhetjük Sanyinak, de ki mint vet, úgy arat. Ugyanis Sanyi belém kötött. És ezt nagyon nem kellett volna. Én békésen éltem a dolgozók életét, alig foglalkoztam Sanyival és a körülötte terjengő bűzzel, a kötelező "jó pofi" köröket, persze, magam is leróttam, nem akartam paraszt lenni. De Sanyinak valahogy mégis csak szemet szúrtam, pedig én nem voltam sem karrierista, sem semmi. Nem akartam a főnökségbe kerülni, vagy külön elismeréseket kapni ettől-attól. Az ember általában nagy karriereket nem a szamárlétra legalján rekedve, hangyaként dolgozgatva, félállásból tervez, hanem kicsit keményebben küzd céljaiért. Nekem viszont nem voltak efféle céljaim, sem affélék, mint Sanyinak, sem másmilyenek. Én csak szerettem a munkámat, szívesen dolgoztam a cégnél. Meg jól is jött a meló az egyetem mellett. Erre megjelent Sanyi. Először csak ugráltatott, mintha bármiféle főnök lenne. mintha relevánsan megmondhatná, hogy nekem mi a dolgom. Mindegy. Végül is ott volt neki az a plusz alja munka, amit dalolva elvállalt, szegény, hát jó, néha besegítettem neki. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi előszeretettel sózza rám azt a munkát, amit ő vállalt némi plusszért. Vagyis én csupa kedvességből csináljam a melót, amiért ő kapja a dicséretet, meg a mindent. Aha, hát anyád, gondoltam én, és kezdtem kibújni a feladatok alól. Jaj, sajnos nem érek rá, sajnos az egyetem, sajnos fáj a lában, nem tudom elhozni, de tudok valakit, aki segít. Jaj, nem tudok ott lenni, beteg vagyok, igyekszem haza. Sajnálom. És hasonlók. Amikor a kedves, lerázó szövegek nem jöttek be, kerek-perec megmondtam, hogy Sanyi, ezt nem csinálom. Persze, erre Sanyi megpróbált bemártani a főnöknél, hogy hát én mennyire nem foglalkozom a CÉG érdekeivel. Nem is az ő érdekeivel, hanem a cégével. Nem én vállaltam az alja munkát, hanem ő. Én nem kaptam érte semmit, csak letolást, ha nem jól csináltam meg. Akkor meg, mégis mit gondolt? Szóval, Sanyi kb mindenkit ekkora baleknak nézett. Így éldegéltünk a cégnél Sanyi meg a bűze, amiből néha az én aurámba is próbált szórni. Egyszer aztán fordult a kocka, mert Sanyi módszeresen elkezdett kigólyózni a cégtől engem is. Ezt nem kellett volna. Először is rám sózta az alja munkát, amit ő csinált. Nekem nagyon nem fűlött a fogam hozzá, pláne, hogy azért voltam félállásban, mert nem tudtam volna időben megoldani a teljes állást, de az alja munka igen időigényes tevékenység volt, így minden szabadidőmet elszippantotta. Ezek után pletykákat kezdett terjeszteni rólam, amiket szépen visszahallottam, hol valamelyik dolgozótól, hol egyenesen a főnöktől, hogy "Sanyi azt mondta". Na, itt betelt a pohár. Sanyi megpróbált szakmailag aláásni az aljamunkával, mondván, ha ezt az ótvar melót nem csinálom meg rendesen, akkor majd a többiek látják, hogy mekkora egy megbízhatatlan személy vagyok. Ez egyértelmű volt, hogy ezt akarja elérni, pláne, hogy hazudott bizonyos tényekről, mikor átadta a melót, ami később derült ki és ezzel engem igen kellemetlen helyzetekbe kevert. Mikor látta, hogy egész jól megbirkózom a feladattal, beijedt, hogy esetleg ellopom a karrierjét (ami nem világos, hogy pontosan mi lett volna a nagy előmenetel), így emberileg próbált aláásni, jöttek a pletykák. Rólam mindenki tudta, hogy katolikus vagyok, és a vallás számomra fontos, így ezt az oldalam igyekezett beszennyezni, gonosz és gusztustalan pletykákkal. És elegem lett. Így azon iparkodtam, hogy Sanyit lebuktassam a többiek és a főnökség előtt. Kihasználtam a munkahelyi jogrendszert, ami a különjuttatások rendszerét szabályozza a dolgozók számára. Ennél a cégnél az volt a szabály, hogy a külön juttatások mértéke a ledolgozott órák számával arányos, vagyis aki heti X pluszórát dolgozik az X mennyiségű plusz juttatást kap pluszba, de ez az X mennyiségű juttatás mindenkinek jár, aki X pluszórát dolgozik, nem csak egynek-kettőnek. Rávilágítottam a főnöknél, hogy bár én ugyanannyit dolgozom, mint Sanyi, juttatás nuku, bezzeg Sanyi sorra zsebeli be plusszokat. A főnök belátta, hogy igazam van, így intézkedett, hogy aki X órát dolgozik, az ugyanúgy megkapja az X juttatást, mint Sanyi. Ebből az következett, hogy Sanyinak nem járt több juttatás, mint X, mert akkor mindenkinek több járt volna. Ez, persze, nem tetszett a kolleginának, de az élet kegyetlen. Nehogy már behízelgés alapon döntsön egy munkahely a dolgozóknak szánt juttatás elosztásáról! Így az történt, hogy a negyedév elején Sanyi kapott plusszokat, a negyed év végén meg mi többiek. Ez aztán végképp csípta Sanyi szemét, Sanyi meg volt győződve arról, hogy körülötte forog a világ, hogy nélküle a cég nem ott lenne, ahol, sőt csődbe menne, ezért igazságosnak gondolta, hogy ugyanannyi munkáért, ugyanolyan végzettségért, ugyanakkora teljesítményért ő többet kapjon, mint a többiek. Hiszen ő itt a mindent tudó! Ő sarokkő! nélküle nincs cég! Nincs Magyarország! Sőt, az egész világegyetem összeomlik! És ezt a csodálatosságot meg kell fizetni. De Sanyi nem állt meg a lejtőn, több kellett neki aljas pletykálkodásnál! Rámászott úton-útfélen az összes épkézláb férfira a munkahelyen. Ez engem nem azért zavart, mert bármiféle terveim lettek volna a hímállománnyal, hisz akkor már együtt voltunk a férjemmel, hanem mert rettenetesen bomlasztotta a munkahelyi közösséget. Szerencsére nálunk értelmes férfiak dolgoztak, hamar lerázták Sanyit és a helyére rakták, de a munkahelyi légkör így is kellemetlen maradt, néha érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Ez a grátisz stressz a kutyának sem hiányzott. Úgy döntöttem merényletet tervezek Sanyi ellen. Vagy megváltozik, vagy lelép, de ezt nem csinálhatja tovább. Iparkodtam felnyitni a többiek szemét, hogy vegyék észre, hogy Sanyi mit manipulál, kavar összevissza, hogy az legyen, amit ő akar. Próbáltam beszélni közben Sanyi fejével, kipuhatolni, hogy mi áll a háttérben, mit akar valójában. Rengeteg lelki baja volt, de ez akkor sem mentette fel a tettei súlya alól. Igyekeztem figyelmeztetni, hogyha így folytatja csúnya vége lehet, és nem én voltam az egyetlen, aki jelezte neki, hogy a tűzzel játszik. Végül nem kellett tennem semmit, mert mindenkinek elege lett Sanyiból. A munkatársaim szép lassan elfordultak tőle, nem foglalkoztak sem vele, sem a pletykáival. Csak a főnökség hitte egy darabig, hogy releváns, amit Sanyi mond, vagy tesz, de aztán szépen kiderült a számukra is, hogy Sanyi bomlasztó közeg. Végül Sanyi, mikor rájött, hogy ennél a cégnél neki már nem terem több babér, sem karrierileg, sem manipulálásilag, lelépett. Közben a főnökséget is leváltották, így Sanyinak már esélye sem nagyon volt visszajutni a céghez. Egy darabig riogatott még azzal, hogy visszatér, de erre nem került sor később. A cég hangulata jobb lett, a dolgozók szívesebben végezték a munkát, és az újak sem léptek le a próbaidő alatt. Megszabadultunk Sanyitól, és ez mindenkinek nagy megelégedésére és örömére vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése