Nosztalgia

Hah! Most már szabad vagyok, írhatok. :)

Az egyetemen, mert én olyanra is jártam, nagyon izgalmas életünk volt. Na, jó. Most nem az izgalmas, hanem  inkább a vicces dolgok jutottak eszembe, nosztalgiáztam egy kicsit.
Az egyetemünk vidéki egyetem, tehát nem pesti, lehasznált, frinc-franc kollégiumunk volt, ahol hajnali  kettőkor részeg csávók tépik föl az ajtót, hogy "szevasztok lányok, mit csináltok itt" (megtörtént eset) hanem egy zsír új és rohadt drága lánykoli. De, azért megérte, mert a főutat leszámítva, ami mellettünk robogott el és hajnalban élvezhettük a kamionok zörgését, szóval ezt leszámítva egészen jó helyen laktunk, tkp. az egyetem  szájában.
Volt két szobatársam, akikkel megosztottam ezt az idillt. Két buggyant, bár van egy érzésem, hogy rám is ezt  mondják. :D Hogy nem voltak egészen normálisok ez biztos, de igazából egy 150 fős lánykoliban, ahol  öregnyanyák felügyelik a "kislányok" jó erkölcseit, hát.. csak megbuggyanni lehet.
Egyik szobatársam Vé volt. Utálja, ha így hívjuk, de jobban utálná, ha elárulnám a rendes nevét. :D Még elszippantja a Gestapo, vagy a Moszat vagy Maszat vagy mi a kórság... :D
Szóval Vé. Vé egy jelenség, amúgy imádom a csajt, jó értelemben persze, de kissé hibbant. Az a tipikus nagyon elszánt, újságíró-jelölt, aki very up to date a mai politikában, oda-vissza vágja az összes parlamenti képviselő öreganyjának lakcímét, szóval minden ilyesmi.
Másik szobatársam Sutsz volt. (Nyílván nem ez a neve, egy icipicit eltorzítottam. :D) Nem elég, hogy  szobatársam volt öt évig, még csoporttársam is. Aha.. öt év alatt egy szemináriumot sikerült együtt fölvennünk. hát jók vagyunk, na. :D Ja, bocs. Tesire is el kellett kisérnem, mert "félt egyedül elmenni." :D No  comment. :D  Szóval Sutsz is egy jelenség. Az a nagyon bőcsész, nagyon elvont elmélkedős és "gyáva  kukac"-fajta. :D Na most, ehhez a két elmebeteghez lettem én bezárva harmadiknak (mondjuk magam  választottam, mert kemény 2 hétig sikeresen együtt laktam 3 bulityúkkal az egyetem elején, és nem volt az  ínyemre), úgyhogy azon is csodálkozom, hogy áll még a koli és nem dőlt össze romokra. :D "De nem elég ez", ahogy mondaná Petőfi (Szeget szeggel). Szóval, de nem elég ez, mert elmebeteg akadt bőven nálunk, minden szobában legalább kettő, mert a szobák 99,9 százaléka kétágyas volt. Csak a miénk volt háromágyas. :D  Voltak még más csoporttársaim is, akikkel igen jó barátságba keveredtem, és nem voltak parti arcok  valahogy azokat elkerülöm reflexből. :D
Tehát lakott alattunk, mert hogy emeletes volt az épület, egy Zsófi. Totál zakkant, ugyanis csúnya, ronda, piros színű diplomát szedett össze két szakon is 5 év alatt, fúj. Most PhDzik (egyik ismerősöm szerint rövidítése a "Pénz helyett Dicsőségnek"), maga se tudja minek, de ha már egyszer fölvették. :D Zsófit én kb. egyszer láttam rendesen tanulni 5 év alatt, úgyhogy tuti UFO a csaj.
Zsófi szobatársa volt Varga. Varga a másik elmebaj, imádom, de akkor is. A tanórákon kívül soha ki sem tette a lábát a szobából, maximum a boltig (5 perc gyalog) zarándokolt el, meg esetleg egy délutáni misére és slussz. Az egész életterét kitette a koliszoba és az egyetemi tantermek. De ha valaki mindenkiről mindent tudott az ő volt. Előbb tudta az ismerőseim nevét, mint jó magam. Vágta, hogy ki, kivel, mikor, mit, meg mit nem, mindent. Komolyan, olyan szappanoperákat mesélt az egyetemi életről, hogy csak na. És a vicc, hogy nem ő találta ki, egyszerűen mindenkit ismert és mindenről tudott. Nem volt hallgatói képviselő, diákbizottsági tag, vagy egyetemi közösségi tag, semmi. És mindent tudott. Nem tudom hogy csinálta, de tényleg.
Aztán Varga révén megismertem Dórit. Dóri is egy elmebeteg állat, de őt is nagyon szeretjük. Dórit megverte a Jóisten egy olyan szobatárssal, aki enyhén szólva kikapós volt. (Az ő erkölcseit nem kellett őrizni, mert már nem volt mit.) Szóval Dóri elég gyakran töltötte Vargáék szobájában matracon az éjszakákat, még a mosókonyha ablakán bemászott hímnemű vendégek a hajnali órákban el nem távoztak az ő helyéről, amit a szobatársa önhatalmúlag kiadott, Dóri beleegyezése nélkül. Dóri ennek ellenére tuti, hogy vörös diplomát kapott az idegösszeroppanása mellé, mert ő már csak ilyen. :)
Dóri mellett megismertem Nórit, aki az egyetem alatt sok mindent leküzdött: két szakot, egy masszív rákot és a kullancsoktól való félelmét. Bár ez utóbbit nem biztos. Nóri a szolid-szelíd lény, aki mindig hozta a balancét az elmebetegek (mi fent említettek) közé, no meg a rumot. :)
A kollégiumunk tiszteletbeli tagja volt Bötti, aki miután százhuszadszorra is kiütést kapott a hülyébbnél hülyébb szobatársaitól a kollégiumban, vett egy lakást (pontosabban a szülei), összeszedte a barátnőit (2db) és beleköltözött. Szintén az egyetem szájában lakott, így elég egyszerű volt az átjárás hozzá. Böttit én egy gyerektáborban ismertem meg. Egy állat. Marha jó humorral és remek székelynyeljárással, ugyanis a szülei székelyek csak Magyarországon élnek, és legjobban anyukája visított a telefonba, amikor egy hetes kinttartózkodásunk alatt Bötti agya teljesen ráállt a hazai beszédre. Anyukája annyira nevetett, hogy nem is tudott beszélni. Amúgy Bötti egy amolyan negatívfelhőt vonzó ember, aki annyit tanul, mint az állat, mindent elolvas, mindenki az ő jegyzeteiből vizsgázik ötösre, és akit tuti valamiért lehúznak a vizsgán kettesre, mert nem állt jól a haja, vagy éppen rossz napja volt a tanárnak. Tőle tanultam a "Hát, anyád.." meg a "Haladjunk, haladjunk..." kifejezéseket, szóval azt hiszem ebben minden benne van. :D
A slepphez tartozott oldalágon Évi is, akit azzal lehetett legjobban megsérteni, ha fogtad a személyigazolványát (ami nem kis aranyos, magyarzászlós, hanem másmilyen), és fölovastad a nevét az állampolgárságával együtt. Na, ekkor kezdett Évi villámokat szórni. "A vasvillát sem lehetne mérgesebben odavetni". Arról nem is beszélve, hogy Vé kb félévig rázkódott a röhögéstől, amikor kiderült, hogy Évi melyik faluból is származik. Vicces volt a neve. :) Egyébként Évi volt az, aki otthon, mármint nem nekünk, hanem neki otthon, végezte el a másik nappali tagozatos szakját, másik nyelven, persze a legjobbra, közben úgy hogy a két egyetem között félúton lakott egy olyan városban, ahonnét mind a két egyetem "csupán egy órányira volt".. ja és persze bejárt. Évi engem valamiért nem kedvelt annyira mint Vééket, talán a bunkó stílusom miatt. De ezért a stílusért voltunk jóban Böttivel, valamit valamiért. :)
Szóval röviden, tömören ez volt az egyetemi brancs. Mind elmebeteg állat. Magamról nem sokat írhatok, mert úgyis minden kiderül itt a blogban. Én egy teljesen normális leány voltam, rendesen tanultam, olvastam amit kellett, meg amit nem, üldögéltem a kollégiumban jobb napokon, kevésbé jó napokon meg nem a koliban üldögéltem, szóval kb. ennyi. Így visszanézve én voltam a legnormálisabb. (Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a szobatársaim egy icipicit más véleményen lennének. :D)
Viszont miután ez a poszt rohadt hosszú lett, majd vicces sztorikat máskor mesélek. :D

Reading Harry Potter

Okay. I have to admit. I have read Harry Potter and the Deathly Hallows and I liked it. I read it in English, just to have purpose of reading.. you know.. I have to improve my English knowledge because it's not the best, I say.
It was really nice, exciting and boring at the same time. Not to mention the end of the book.. oh dear.. poor writer.. she didn't know how to make the story more complicate... I could make an easier solution why HP - and spoiler comes, don't read it, if you don't want to know what the end of the book is - so why HP didn't die.. the solution was too much complicate. I don't think that was necessary. And what I missed was: what happened to the others?... they fully diasappeared from the last chapters. At the end Harry tells to his friends Ron and Hermione what happened.. it's one.. I mean ONE sentence. Okay. And what happened to the others? What happened to Neville, Luna, Ginny, Ron and Hermione during the war? They were fighting.. or not.. or waiting.. or jus commited suicide... come on I am interested more in these characters, than to read why Harry didn't die and what person Dumbledore really was. I don't care, to tell the truth. And the epilogue.. oh.. how did it come? Nineteen years later.. okay.. the reader could find out very early that Harry and Ginny will get married.. also Ron and Hermione.. but how did this all mess, that in the Epilogue is, come? Why was everything forbidden to Draco and his family? What happened to Teddy Lupin? Who is that Victorie or Victoria or who? What happened to Luna? (One of my favourite characters) How did Neville became professor? What is the main characters' job now?.. and so on.. SO there are opened questions.. that are not really important, I know.. but I'm interested in.. if I've read the book once... :) 

Az én formám :)

Van egy barátom, Bandi, akivel találkoztam tegnap. Vicces volt, mert teljesen véletlenül futottunk össze, de mivel ugyanoda mentünk, így ez nem volt akkora csoda. :)
Egy fantasztikusan marha nagy üzeltben kódorogtunk, hogy valami vacsorára valót vadásszunk, nagy nehezn eldöntöttük mit veszünk. Én nagyon komoly vacsorára szerelkeztem föl, ami egy üveg ásványvízzel együtt került 150 forintba, el lehet képzelni, mekkora hatalmas bevásárlást vittünk végbe. De sajnos, senkit sem érdekel a boltban, hogy mennyi áruval állsz sorba, ugyanúgy ki kell várnod a három tonna árut vevő nagycsaládot, mint az egy szál répával álldogáló nénikét. Hát itt is ez történt. Mivel én elég peches szoktam lenni a sorba állásban (értsd tök mindegy melyik sorba állok, tuti az lesz a leglassabb), ezért rábíztam a Bandira, hogy válasszon. Legnagyobb meglepetésemre nem volt hajlandó, mert azt mondta, hogy ahova ő áll, az lesz a leglassabb sor. Na, már előre nevettünk, hogy teljesen mindegy hova állunk óriási zsákmányainkkal, tuti legalább egy órát itt dekkolunk, két ilyen szerencsétlen, aki vonza a negatív felhőt. :) Be is álltunk valahova, minden mindegy alapon, és már pont majdnem a pénztárnál voltunk, mikor az előttünk levőnek kiderült, hogy rosszul volt lemérve a zöldsége. Két kiló helyett valahogy 30 dekás volt a banán a címkén. Ezt persze a pénztáros már csak akkor szúrta ki, mikor beütötte. A pénztáros elment, 5 perc múlva visszajött, ez pont elég idő volt arra, hogy mögöttünk is iszonyat sor legyen, hogy se előre, se hátra. Közben kiderült, hogy sztornózni kell, ezért a főnököt kellett fölhívni telefonon, aki csak újabb 5 perc múlva jött, amikor is rájöttek ketten, hogy nem jó a gép. Én már kezdtem nevetni, hogy kész, nesze neked. Mert két ilyen bénaság áll a sorban, ez is azért van. Aztán valahogy negyedórás szenvedés után mégis csak megjavult a gép, éljen, a banán is rendes áron kelt el, és mindenki boldog volt. Jöttem én, vártam a katasztrófát, hogy mi fog történni a horribil összegű vásárlásommal. Megúsztam. Aztán jött Bandi. Hát ő már nem úszta meg, ugyanis a visszajáróból a felét a pénztáros elejtette... (biztos megijedt tőle, mert nem egy kis "szél elfújja" gyerek :D).. ráadásul a szemetesbe, nyolcszáz számla és otthagyott blokk közé sikerült beejteni a ki-tudja-menniyt... mert persze Bandi nem nézte meg, hogy mennyit kapott vissza, csak bevágta a tárcájába. A pénztáros jóindulatúan megkérdezte, hogy mennyi hiányzik, de erre a kérdésre már nem tudtunk válaszolni. Mentségemre legyen mondva: én a néni háta mögött sírtam a röhögéstől. :)
A vicces az, hogy Bandi az eset után azt mondta, hogy "ha lenne blogom, megírnám". Nos neki nincs, de nekem van.. hahahá.. és milyen jó, hogy nem olvassa, mert most biztos kapnék a fejemre. :D

Távolságot, mint üveggolyót...

Olvastam néhány hozzászólást egy bloghoz. Arról írnak benne, hogy bizony milyen nehéz, ha apa távol dolgozik és csak ritkán ér haza.

Szomorú, hogy sokaknak így kell (kell?) élnie. a bátyámék is így élnek. Bátyám két állásban dolgozik és csak két hetente egy napot van otthon. A többit a munkáival tölti. De miért is? Mert azért az sem mindegy, hogy ki miért mt csinál. Ugyanis vannak emberek,akik azért teszik ezt, mert tényleg nincs más lehetőségük, viszont vannak olyanok, akiknek lenne (ők vannak többen). A Bátyáméknak nem azért kell a pénz, mert különben éhen halnának, mert nem telik pelenkára a kis unokaöcsémnek. Nem. Nekik az igényeik egy icipicit magasabbak a puszta rezsi fizetésnél. Ház kell nekik medencével és szaunával, luxus autó részletre meg önálló albérlet, mindezt úgy, hogy sógornőmnek nem volt állása mikor elment szülni. Bátraké a szerencse, de inkább úgy mondanám, hogy bátyám egy kicsit hozzászokott a jóhoz. Nagy házban nőtt fel, ahol mindenből volt túl sok: játékból, medencéből, tévéből, tévéjátékból, elektromos kütyüből, robogóból, motorból, autóból.. szóval sok olyan dologból, ami valójában teljesen fölösleges az ember életében.

Hozzászokott ezek létéhez, és ha valamelyik nincs, vagy csak kevés van, az számára a "nyomor". Pedig, ha belegondolok, hogy én sosem laktam feleakkora házban sem, mint ő, libajátékot meg malmot tudtam játszani a családdal, nem GI Joe visszatért a tévén, stb. Ezek nem is hiányoztak sose. Nem sírok, hogy jaj milyen rossz volt nekem, mert igenis nagyon szép gyerekkorom volt. Hálás vagyok Istennek a nagyapámért, aki hintát szögelt nekem az udvarra, a nagymamámért, aki megtanított tésztát gyúrni, anyukámért, akivel együtt csináltuk a farsangi jelmezeimet és azért bátyámért is, aki mint bátty nem mindig volt öröm számomra, de sok mindent megtanultam tőle is.

Persze, most nagy a szám, mert szép albérletben élek a férjemmel, jó állásunk van és nincs gyerekünk, csak egy kis hitelünk, de azt is tudom, hogy ez mekkora nagy kegyelem. Hogy a férjemnek nem kell napokig távol lennie, ha nem akar és nekem is csak akkor kell turnét vállanom, ha akarok, nem függ tőle az, hogy lesz-e kenyér az asztalon vagy sem (közalkalmazotti állasom mellett a szórakoztatóipar peremén lézengem csak úgy, mert az jó, ehhez tartoznak néha különféle turnék. :)). Hálás vagyok Istennek azért, mert ennyi mindent ad. Nem is síránkozom a pénz miatt, majd csak megtanuljuk beosztani rendesen. A hiba valószínűleg a mi igényeinkben vannak. Lejjebb adjuk és hipp hopp visszafizetjük a hitelünket. :) De jó lesz. :)

Ajajaj...

Huhúú.. jön a karácsony.. mit jön? SZÁGULD! Én meg hogy állok a karácsonyi ajándékokkal? Sehogy, naná. Pedig szeptember óta csinálom, de még hujj de sok van... és most? Most szörnyülködve látom Virág blogján, hogy már csak harminc egynehány nap karácsonyig... Ááá.. magyarul itt az advent, amit én nagyon szeretek, de se koszorú, se naptár, se gyertya, se karácsonyfadísz (egy darab se), se csomagoló papír, se ajándék vagy annak az ötlete... pfff... még csak párom ajándéka készül... az is, mint a Luca széke. Hogy mi az, nem árulom el, mert a végén még elovassa.. bár ez a veszély nem nagyon fenyeget... :P :D