Van egy barátom, Bandi, akivel találkoztam tegnap. Vicces volt, mert teljesen véletlenül futottunk össze, de mivel ugyanoda mentünk, így ez nem volt akkora csoda. :)
Egy fantasztikusan marha nagy üzeltben kódorogtunk, hogy valami vacsorára valót vadásszunk, nagy nehezn eldöntöttük mit veszünk. Én nagyon komoly vacsorára szerelkeztem föl, ami egy üveg ásványvízzel együtt került 150 forintba, el lehet képzelni, mekkora hatalmas bevásárlást vittünk végbe. De sajnos, senkit sem érdekel a boltban, hogy mennyi áruval állsz sorba, ugyanúgy ki kell várnod a három tonna árut vevő nagycsaládot, mint az egy szál répával álldogáló nénikét. Hát itt is ez történt. Mivel én elég peches szoktam lenni a sorba állásban (értsd tök mindegy melyik sorba állok, tuti az lesz a leglassabb), ezért rábíztam a Bandira, hogy válasszon. Legnagyobb meglepetésemre nem volt hajlandó, mert azt mondta, hogy ahova ő áll, az lesz a leglassabb sor. Na, már előre nevettünk, hogy teljesen mindegy hova állunk óriási zsákmányainkkal, tuti legalább egy órát itt dekkolunk, két ilyen szerencsétlen, aki vonza a negatív felhőt. :) Be is álltunk valahova, minden mindegy alapon, és már pont majdnem a pénztárnál voltunk, mikor az előttünk levőnek kiderült, hogy rosszul volt lemérve a zöldsége. Két kiló helyett valahogy 30 dekás volt a banán a címkén. Ezt persze a pénztáros már csak akkor szúrta ki, mikor beütötte. A pénztáros elment, 5 perc múlva visszajött, ez pont elég idő volt arra, hogy mögöttünk is iszonyat sor legyen, hogy se előre, se hátra. Közben kiderült, hogy sztornózni kell, ezért a főnököt kellett fölhívni telefonon, aki csak újabb 5 perc múlva jött, amikor is rájöttek ketten, hogy nem jó a gép. Én már kezdtem nevetni, hogy kész, nesze neked. Mert két ilyen bénaság áll a sorban, ez is azért van. Aztán valahogy negyedórás szenvedés után mégis csak megjavult a gép, éljen, a banán is rendes áron kelt el, és mindenki boldog volt. Jöttem én, vártam a katasztrófát, hogy mi fog történni a horribil összegű vásárlásommal. Megúsztam. Aztán jött Bandi. Hát ő már nem úszta meg, ugyanis a visszajáróból a felét a pénztáros elejtette... (biztos megijedt tőle, mert nem egy kis "szél elfújja" gyerek :D).. ráadásul a szemetesbe, nyolcszáz számla és otthagyott blokk közé sikerült beejteni a ki-tudja-menniyt... mert persze Bandi nem nézte meg, hogy mennyit kapott vissza, csak bevágta a tárcájába. A pénztáros jóindulatúan megkérdezte, hogy mennyi hiányzik, de erre a kérdésre már nem tudtunk válaszolni. Mentségemre legyen mondva: én a néni háta mögött sírtam a röhögéstől. :)
A vicces az, hogy Bandi az eset után azt mondta, hogy "ha lenne blogom, megírnám". Nos neki nincs, de nekem van.. hahahá.. és milyen jó, hogy nem olvassa, mert most biztos kapnék a fejemre. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése